BUDAPEST – Ismét együtt volt az Aranycsapat! A legendás labdarúgó-válogatott 55 éve verte Angliát 6:3-ra az „évszázad mérkőzésén”, a nevezetes évfordulót együtt ünnepelték a még élő londoni hősök és az elhunytak hozzátartozói.
BRADENTON – Győzelemmel térne vissza a nemzetközi teniszvilág elitjébe Marija Sarapova (21). A közelmúlt világelsője vállsérülése miatt július, a montreali Rogers-kupa óta nem indult semmilyen viadalon, ki kellett hagynia a US Opent és a pekingi olimpia teniszversenyét is. A januári Ausztrál Openen – Melbourne-ben ő a címvédő – azonban már újra ütőt ragadna.
PÁRIZS – Laure Manaudou (22), a franciák olimpiai bajnok úszócsillaga megint nem az eredményeivel hívta fel magára a figyelmet, hanem azzal, hogy a korábbinál sokkal nagyobb mellel jelent meg egy Saint Dizier-i versenyen.
Néhány nap, és kiderül, ki kapja ebben az évben az Aranylabdát. A legnagyobb esélyesnek mindenhol Cristiano Ronaldót tartják, legutóbb Lionel Messi is arról beszélt: a portugál klasszisnak kell kapnia az elismerést.
A bajnoki címvédő Detroit 4-1-re kikapott, a legutóbb döntős Pittsburgh hajszálra ugyanennyire nyert az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) legutóbbi játéknapján.
Elképesztő kosárbőséggel rukkoltak ki a csapatok New Yorkban, a hazai Knicks és a vendég Golden State Warriors összecsapásán az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) legutóbbi játéknapján: összesen 263 pontot regisztrálhattak a jegyzőkönyvben a meccs végén.
Nagy Péter személyében magyar súlyemelő is érmet szerzett a sportág első alkalommal kiírt egyetemi-főiskolai világbajnokságán: a szegediek erős embere nehézsúlyban végzett másodikként.
A háromszoros olimpiai ezüstérmes Cseh László egyetlen egyéni számban sem áll rajtkőre Rijekában a decemberi rövidpályás úszó Európa-bajnokságon. A Kőbánya SC sportolója az InfoRádió Aréna című műsorában elárulta, hogy legszívesebben új szenvedélyének, a fotózásnak hódolna a kontinenstornán.
A házigazda Eger szerezte meg az aranyérmet a férfi vízilabda Magyar Kupában. Gerendás György vezetőedző címvédő együttese a döntőben hosszabbításban 9-8-ra győzött a bajnoki címvédő Vasas ellen. A vendégek góljaiból Varga Dénes egymaga ötöt szerzett.
A magyar férfi kézilabda-válogatott továbbra is százszázalékos mérleggel vezeti Európa-bajnoki selejtezőcsoportját, a negyedik játéknapon 34-15-re nyert Finnország legjobbjai ellen Nyíregyházán.
Az Arsenal 2-1-re nyert a Chelsea otthonában az angol labdarúgó-bajnokság 15. fordulójának szuperrangadóján. A vendégek Djourou szerencsétlen öngólja miatt kerültek hátrányba, majd a második félidőben van Persie duplájával fordítottak. A sokáig magabiztos Chelsea-játékosok látványosan megtörtek a holland csatár lesgólja után.
Nem volt híján meglepetéseknek a hétvége az európai futballbajnokságokban. Az Arsenal nyert a Chelsea otthonában, kikapott Szicília szigetén a Milan, s megint bukott a Real Madrid. Növelte előnyét a spanyol tabellán a Barcelona, az olaszon pedig az Inter. Tovább tart a Hoffenheim remeklése.