GYŐR – Két idénnyel ezelőtt gólkirály volt, most tizenegy találatával magabiztosan vezeti az NB I-es labdarúgó-bajnokság góllövőlistáját. Szezon közben hol a válogatottba követelték a drukkerek, hol összeszólalkozott egyikükkel, mert az megkérdőjelezte, hogy mindent megtett-e a csapat sikeréért. Ő Bajzát Péter (27), a Győri ETO csatára, aki évek óta megbízhatóan termeli a gólokat.
BUDAPEST – Nincs jobb női lábteniszező a világon Lepsényi Boglárkánál (31). A veszprémi klasszist megszorítani sem tudták ellenfelei a csehországi vébén, játszmaveszteség nélkül utasította maga mögé a teljes mezőnyt. Azonban nem csak sportágában számít tanítómesternek, a hétköznapokon a budapesti Puskás Ferenc Általános Iskola alsó tagozatos diákjait oktatja német nyelvre.
BUDAPEST – Rózsa Csillát (25) meghatja az a szeretet, amely édesanyja, Kanyó Éva (†39) emlékét körülveszi. A nyolc éve elhunyt tornásznő a KSI-ből indulva lett többszörös magyar bajnok, megnyerte az Ifjúsági Barátság Versenyt és gerendán az Amerika-kupát, 1978-ban pedig a strasbourgi világbajnokságon csapatban szerzett negyedik helyet. Tegnap immáron hatodik alkalommal rendeztek Kanyó Éva-…
BUDAPEST – Nyolc éve egyszerre lettek olimpiai bajnokok, most pedig egyszerre ülhettek be a főnöki székbe. Székely Bulcsú (32) és Vári Attila (32), a Domino Honvéd vízilabdacsapatának két kiválósága sportigazgatói állást vállalt a nemrég megnyílt hegyvidéki Sportmax2 sport-, szabadidő- és rendezvényközpontban. A péntek esti avatóbulin számos jó barátjuk, olimpiai bajnok társuk ott volt.
VESZPRÉM – Továbbjutott csoportjából az MKB-Veszprém férfi kézilabdacsapata. A bajnok az izlandi Haukar Hafnarfjördur elleni 34-25-ös sikerével követelt helyet magának a Bajnokok Ligája legjobb tizenhat együttese között.
Amióta Overdose neve bekerült a köztudatba, a lovat különféle módszerekkel próbálják megvédeni rosszakarói támadásaitól. A hároméves, mindeddig veretlen csődör tulajdonosa az InfoRádió Aréna című műsorában elárulta: előfordul például, hogy Overdose bokszában másik lovat helyeznek el.
A Barcelona az idény során mindössze másodszor veszített pontokat hazai bajnoki mérkőzésen, s Milan sem tudott nyerni, csak döntetlenre játszott Torinóban. A hétvége e kettő mellett is számos meglepetést hozott. A Premier League-ben, például, először fordult elő, hogy a tabella első öt helyezettje nem szerzett gólt. Spanyolországban kikapott az európai elit utolsó, meddig még veretlen csapata, a…