Két mérkőzésre becsukták az ecuadori labdarúgó élvonalban szereplő Ibarra stadionját, mert május 27-én az El Nacional elleni meccsen összeverték a játékvezetőt és három segédjét.
A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) versenybizottsága szerdai ülésén nem fogadta el az Újpest, a Fehérvár, a REAC és a Sopron nevezését az élvonalbeli bajnokságra.
Szívinfarktussal szállították kórházba Tommy Smith-t, a Liverpool egykori legendás játékosát. A 62 éves volt védő otthonában esett össze, fűnyírás közben.
Az ötödik futamot is az Emirates Team New Zealand nyerte meg a Luna Rossával szemben az Amerika Kupa selejtezőjének számító, Valenciában zajló vitorlázó Louis Vuitton Kupa döntőjében, így megnyerte a párharcot és jogot szerzett arra, hogy június 23.
A lengyel válogatott, meglepetésre 1-0-ra kikapott Örményországban a labdarúgó Európa-bajnoki selejtezők A csoportjában. A győztes gólt Hitarjan szerezte a 70. percben.
Lázadoznak az Andok-hegylánc mentén fekvő latin-amerikai államok amiatt, hogy a FIFA be akarja tiltani a magaslati levegőn játszott nemzetközi futballmeccseket. Bolívia négy másik andoki országgal együtt tanácskozást szervezett, és úgy tűnik, más, a tengerszinthez közelebb fekvő országok is kiállnak mellettük.
Az első félidőben jobban játszott a magyar válogatott, mint a görögök ellen, de így is hátrányba került Oslóban. A norvégok Steffen Iversen a 22. percben fejelt góljával szereztek vezetést. A második játékrészben a norvégok klasszisokkal jobbak voltak, mint a magyarok, s elsősorban John Carew remek játékával négygólos győzelmet arattak. A magyar válogatott megint mélypontra került.
Mire - alig néhány perccel este 11 óra előtt - befejeződött az utolsó szerdai labdarúgó Európa-bajnoki selejtező, kiderült csak az izlandi válogatott szenvedett súlyosabb vereséget a magyarnál. Különösebb meglepetés, a lengyelek vereségét leszámítva, nem született, legfeljebb az volt váratlan, hogy néhány csapat (a német, a bosnyák, s főleg a görög) milyen nehezen gyűjtötte be a három pontot.
A The Sun szerint Simon András és Németh Krisztián ingyen került Liverpoolba. Itthon ugyanakkor az terjedt el, hogy egymilliárd forintot kapott értük az MTK.
Budapest - Fábiánné Rozsnyói Katalin (64), a világverő női kajakválogatott edzője saját útját járja. Most például úgy döntött, csak azokat küldi vízre a Maty-éri pályán, a hét végi országos bajnokságon, akik valamelyik válogatószámban érdekeltek.
Szeles Mónika 2006-ban adta be az állampolgársági kérelmet. Információink szerint a klaszszis a közelmúltban Budapesten járt és letette az állampolgársági esküt.
Montreal - Ha a vasárnapi kanadai, majd az egy hét múlva következő amerikai futamon is jól teljesítek, akkor világbajnok leszek - Fernando Alonso (25) szerint alig hét nap alatt eldőlhet a Forma-1-es vébécím. A vb-tabella élén álló spanyol pilótát annak ellenére szétveti az önbizalom, hogy még maga is elismeri: a Ferrari sokkal esélyesebb a tengerentúli versenyeken.
Budapest - U21-es labdarúgó-válogatottunk bebizonyította, hogy a fiatal magyar futballisták is képesek jó játékra. Róth Antal csapata ugyanis a Lettország elleni EB-selejtezőn hozta a kötelezőt, és 1-0-ra nyert.
Az Anaheim nyerte a Stanley Kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén 6-2-re verte az Ottawát, így 4-1-es összesítéssel diadalmaskodott. A Ducks színeiben a Ferencvárosban is megfordult Rob Niedermayer is magasba emelhette a serleget.
Az Anaheim Ducks nyerte a Stanley Kupát, miután az észak-amerikai profi jégkorongliga (NHL) döntőjének ötödik mérkőzésén is diadalmaskodott az Ottawa Senators ellen.
Az olasz A ligából tavaly nyáron száműzött Juventus a lehető legrövidebb idő alatt visszakerült az élvonalba. A torinói klub a napokban új edzőt szerződtetett Claudio Ranieri személyében, s máris gőzerővel dolgozik a csapat megerősítésén. Mindez két szálat jelent: megtartani az eddig is a fehér-feketéket szolgáló világklasszisokat és új játékosokat szerződtetni.
A Magyar Sportlövő Szövetség elnöksége Kissné Oroszi Edit szövetségi kapitány javaslata alapján kijelölte a júliusi olimpiai kvalifikációs Európa-bajnokságra utazó puskás és pisztolyos csapatot.
Közös adománygyűjtésbe fogott a Magyar Speciális Olimpia Szövetség (MSOSZ) és a Kékkúti Ásványvíz Zrt. a magyar értelmi fogyatékos sportolók részvételéért a sanghaji Világjátékokon.
A volt világelső Szeles Mónika - teljes titoktartás mellett - a napokban letette a magyar állampolgári esküt - közölte a sportforum.hu beszámolt. A volt teniszcsillag érkezéséről még a hazai tenisztársadalom legjelesebb képviselői sem tudtak semmit.
A Tour de France kerékpáros körverseny szervezői törölték a győztesek listájáról a dán Bjärne Riist, aki a múlt hónapban beismerte: doppingolással diadalmaskodott 1996-ban.
Mindkét magyar bejutott a döntőbe az A csoportból a rigai öttusa Európa-bajnokság férfi hagyományos versenyében: Horváth Viktor negyedikként, Balogh Gábor tizedikként biztosította helyét a szombati fináléban.
Az angol Professional Footballers Association, azaz a Hivatásos Játékosok Szövetsége 2006-os vizsgálata szerint az átlagos éves fizetés az angol Premier League-ben 676 ezer font (250 millió forint). A legjobban kereső játékosok - mint Ballack, Sevcsenko, Ferdinand, vagy új szerződése alapján Cristiano Ronaldo - ennek akár a nyolcszorosát is megkeresik, tegyük hozzá, csúcsszintű teljesítménnyel.
Paks - Gulyás Róbert (32) hazatért a Paks férfi kosárlabdacsapatához. A nyolc évig több országban légióskodó korábbi válogatott center kétéves szerződést kötött az Atomerőművel.
Anaheim - Stanley-kupát nyert a Ferencváros volt jégkorongozója! Rob Niedermayer (32) két évvel ezelőtt, amikor a bérvita miatt szünetelt az észak-amerikai jégkorongbajnokság (NHL), a Fradi hokisaként az Újpest elleni rangadón, a nyitott Kisstadionban csodálta a magyarországi hóesést.
Oslo - A norvégok természetesen elégedettek a magyarok ellen 4-0-ra megnyert EB-selejtező után. A siker mellett a vezetők elsősorban annak örültek, hogy a skandinávok továbbra is harcban állnak az első két hely valamelyikéért, és reménykedhetnek, ott lesznek jövőre az Európa-bajnokságon.
Bécs-Bázel - Egy esztendő múlva kezdődik a labdarúgó-Európa-bajnokság, de ma úgy tűnik, több bajt, mint örömöt hoz az osztrák- svájci rendezés a focinak.
Budapest - U21-es labdarúgó-válogatottunk kapcsán elmondhatjuk, az egyik szemünk sír, a másik nevet. A második Európa-bajnoki selejtezőjén 1-0-ra legyőzte Lettországot a csapat, ám az egyik vezéregyéniség, Hrepka Ádám (19) súlyos sérülést szenvedett. Az MTK játékosának részlegesen elszakadt a bokaszalagja.
Budafok - Játék nélkül juthat három bajnoki ponthoz a hét végén a Fradi focicsapata. A zöld-fehérek elvileg Tatabányán játszanának a Budafokkal, de ha a rendőrség nem vállalja a meccs biztosításának költségeit, elmarad a találkozó. Az összecsapást ugyanis nem minősítették kiemelt kockázatúnak, így a budafokiaknak kellene fizetni a rendőri biztosítást, ám nekik nincs pénzük erre.
Budapest - Megnyugtatta a lila-fehérek híveit Dányi Szilárd (36), az Újpest FC ügyvezető igazgatója. Az élvonalbeli labdarúgócsapat nevezését ugyanis nem fogadta el a szövetség versenybizottsága, így a jelenlegi állás szerint a lilák nem indulhatnak a következő bajnokságban. Dányi szerint azonban nincs baj.
A San Antonio nyerte meg az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság négy győzelemig tartó döntőjének első mérkőzését. A texasi csapat odahaza 85-76-ra verte a Cleveland együttesét.