Szombathely - Különleges lesz a mai országos bajnoki futam, az egynaposra rövidített Szombathely-rali Benik Balázs (28) számára, hiszen a bajnoki cím védője először indul versenyen házasemberként.
Jeremias Buz (23) , az FTC argentin labdarúgója is megtapasztalta, hogy a drukkerek haraga olykor tettlegességig fajul. Azért bűnhődött, mert a csapat nem jutott az NB I-be.
Budapest - Várhidi Pétert (49), a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányát nem zavarja, hogy a Magyar Labdarúgó-szövetség vezetői háromtagú, szakmai bizottságot neveztek ki fölé, amelynek tagjaival - Mészöly Kálmánnal, Dunai Antallal és Bicskei Bertalannal - ezután egyeztetnie kell a válogatott mérkőzéseivel kapcsolatban. Szerinte ezzel nem korlátozták jogkörét, sőt még jót is tesz a…
London - Első látásra jó sorsolást kapott” Szávay Ágnes (18) a wimbledoni tenisztornán. A selejtezőben három meccset megnyerve a főtáblára jutó magyar lány hétfőn az első körben Eva Birnerovával csap össze, akinek az idei mérlege negatív, füvön még nem nyert idén mérkőzést.
Az orosz Gazprom gázmonopólium szívesen lenne a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szponzora. A 2014-es téli játékok rendezésére kandidáló Szocsi pályázati bizottságának vezetője úgy nyilatkozott, hogy a cég már hosszabb ideje tárgyal a NOB-bal.
Óva intett a kínai emberjogi helyzet miatti ötkarikás bojkottól a jövő évi pekingi játékokon Jacques Rogge, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) elnöke.
Lékó Péter döntetlennel kezdte szereplését a dortmundi sakk szupertornán. A viadal honlapja szerint a magyar nagymester - aki 1999-ben és 2002-ben is győzött a németországi viadalon - a sötét bábukat vezette a mindössze 16 éves norvég Magnus Carlsen ellen és a felek a 29. lépésben egyeztek meg a remiben.
A Pro Recco nyerte a férfi vízilabda Euroligát. A Kásás Tamást és Madaras Norbertet is foglalkoztató olasz együttes a milánói Final Four döntőjében 9-8-ra győzött a horvát Jug Dubrovnik ellen.