Azok a főnökök, akik télen elzavarták a focicsapattól David Beckhamet, most már visszaigazolnák. A nyártól azonban a Los Angeles Galaxy játékosa, tehát az amerikai klubot is meg kellene győzni a helyzet visszarendezéséről.
Párizs - Ámul a világ, ahogy Rafael Nadal (21) egyszerűen lesöpri a pályáról a ranglista vezetőjét. Ezt tette a francia nyílt teniszbajnokságon is - 6:3,4:6, 6:3, 6:4-re nyerte a döntőt -, pedig a svájci Roger Federer (25) már-már a legendás Sampras nyomdokain jár. A bivalyerős spanyolt azonban salakon alig lehet megverni.
Budapest - Nincs szüksége a magyar labdarúgásnak Nyilasi Tiborra (52). A Fradi közönségkedvenc futballsztárja, majd a zöld-fehérek bajnokcsapatának edzője már hetekkel ezelőtt azt nyilatkozta lapunknak, hogy hivatalos értesítést ugyan nem kapott róla, de tudja, az MLSZ elnöksége felmondta a szerződését.
Kaunas - Litvánia legyőzésével (28-23) megtette az első lépést álmai megvalósításáért, a pekingi olimpiai részvétel kiharcolásáért a magyar férfi kézilabda-válogatott.
Szeged - A kétszeres olimpiai bajnok kajakos, Janics Natasa (24) engedélyt kapott, hogy az Európa-bajnoki felkészülés hajrájában is a saját útját járja. Így korábbi edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin (64) szolnoki csoportjától elkülönülten, Szegeden gyakorol. Persze nem egyedül, mert a Vécsi Viktor (34) által irányított kenus válogatottak fogadták be.
Továbbra sem tudni, hol folytatja a pályafutását Thierry Henry, a 21. századi angol klubfutball eddigi legeredményesebb csatára. A francia csillag ügynöke az egyik brit bulvárlapban cáfolta azt az értesülést, hogy már meg is állapodott a Barcelonával. Ugyanakkor azt nem állítja, hogy Henry marad az Arsenalban.
Miután a hétvégén a Napoli csapata visszajutott az olasz élvonalba, ismét felerősödtek a találgatások: beváltja-e az ígéretét Fabio Cannavaro, a világ - a titulusok alapján - jelenlegi első számú futballistája, és visszatér-e anyaegyesületébe?
Nagyon nehéz feladat vár Janics Natasára, ha indulni akar a pekingi olimpián - mondta az InfoRádióban a magyar kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya. Angyal Zoltán azután beszélt erről, hogy a kétszeres olimpiai aranyérmes versenyző a szegedi országos bajnokságon 500 méteren már jóval a táv vége előtt feladta a küzdelmet és mindössze a nyolcadik lett, míg riválisa, Kovács Katalin megnyerte a…
Robert Kubica látványos, ám szerencsére könnyebb sérülésekkel megúszott kanadai baleset után még nem lehet tudni, hogy elindulhat-e Indianapolisban. A versenymérnöke azonban biztosan nem lesz ott: az iráni mérnök nem kap vízumot.
A tervezettnél háromszor nagyobb költségek és a támadások kereszttüzébe került embléma is terítékre kerül a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szemlebizottságának a 2012-es nyári játékok helyszínén, Londonban zajló látogatásán.