Athén - Futballkarnevál volt a görög fővárosban. Nyüzsögtek a sztárok Athénban, többek között Zinedine Zidane (34) is tiszteletét tette a labdarúgó-Bajnokok Ligája finálé helyszínén.
Budapest - Jól sikerült a főpróba az U21-es válogatott számára. A csapat ugyanis kupasikerrel hangolt az Európa-bajnoki selejtezőkre.
Az angol lapok szinte egyöntetűen a balszerencsét okolják a Liverpool szerda esti, Bajnokok Ligája-döntőbeli vereségéért, bár többen emlékeztetnek arra is, hogy az angol együttes jelenlegi kerete nem alkalmas a magasabb célok elérésére. Angol lapszemle a szerda esti döntőről, melyen a Milan 2-1-re nyert a Liverpool ellen.
A Milan legendája, csapatkapitánya, szimbóluma masírozott fel az athéni stadion díszpáholyába. Várta őt Michel Platini, az UEFA éppen húsz évvel ezelőtt az aktív játéktól visszavonult, új elnöke. Amikor Platini átadta az érmet Maldininek, kedélyesen megölelte, baráti, gratuláló szavak kíséretében. Jól ismerik egymást - hiszen még játszottak is egymás ellen.
A tradícióknak megfelelően már a csütörtöki napon megkezdődött a Forma-1-es világbajnokság monacói hétvégéje. Az első szabadedzésen a világbajnoki címvédő Fernando Alonso volt a leggyorsabb, megelőzve csapattársát, Lewis Hamiltont. Az idei négy versenyből hármat nyerő Ferrarik az ötödik és nyolcadik helyen végeztek.
Ünnepelnek az olaszok: a Milan játékosai egytől egyig eufóriában úsznak. A Liverpool ellen 2-1-re megnyert Bajnokok Ligája-döntő után csak nagyon kevesen térnek ki arra - mint Seedorf -, hogy a mutatott játék nem volt tökéletes. Szinte mindenki egyetért Rino Gattusóval: egy ilyen döntőben nem szépen játszani, hanem győzni kell.
A Démász-Szeged Vízisport Egyesület edzőt keres Janics Natasa kétszeres olimpiai bajnok kajakozóhoz - mondta az InfoRádiónak az egyesület igazgatója. Petrovics Kálmán kiemelte: hajlandóak kompromisszumra is, hogy ismét összeálljon a Kovács-Janics páros. A kétszeres olimpiai bajnok kajakos a múlt heti Világkupa előtt egy nézeteltérés miatt hagyta el Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatát, amelybe…
A második szabadedzéssel folytatódott a Forma-1-es Monacói Nagydíj programja. A második csütörtöki gyakorlás, és egyben az egész nap legjobb idejét a világbajnoki címvédő Fernando Alonso érte el, megelőzve Kimi Raikkonent. A másik McLraenes, Lewis Hamilton összetörte autóját.
A kajak-kenu válogatott szövetségi kapitánya sajnálja, hogy a kétszeres olimpiai bajnok kajakozó, Janics Natasa nem tért vissza korábbi edzője, Fábiánné Rozsnyói Katalin csapatába. Angyal Zoltán hozzátette, a szövetség szeptemberben kidolgoz egy olyan szabályrendszert, amely mindenkor érvényes lesz a versenyzőkre, edzőkre és a szövetségi kapitányra, hogy ne fordulhasson elő mégegyszer olyan…
Tíz magyar résztvevője lesz a székesfehérvári női öttusa Világkupa-verseny szombati döntőjének. A 62 induló - köztük 12 hazai öttusázó - két csoportban küzdött a továbbjutásért a csütörtöki selejtezőben.
A Magyar Labdarúgó Szövetség fellebbviteli licencadó bizottságának döntése értelmében megkapta az élvonalbeli szerepléshez elengedhetetlenül szükséges rajtengedélyt a Tatabánya, a REAC, a Fehérvár, illetve a jelenleg másodosztályú Ferencváros és Felcsút.