Steven Gerrardnál aligha van sokoldalúbb játékos a mostani világelitben. Kiváló középpályás, aki a 2005-ös BL-döntő egy részében a jobbhátvéd helyére visszahúzódva nyújtott felejthetetlen teljesítményt. Nem mellékesen termékeny gólgyáros: Ian Rush-t megelőzve a mostani BL-sorozatban a Liverpool házi gólkirálya lett az első számú nemzetközi klubsorozatban. Nem mellékesen: a világ egyetlen játékosa,…
Visszavágva a szombati, 500 méteren elszenvedett vereségért Janics Natasa 200-on legyőzte Kovács Katalint a női kajak egyesek versenyében a szegedi Világkupa válogatóján. A férfiak hasonló számában Gyertyános Gergely nyert, míg a kenu egyesek versenyében Foltán László bizonyult a leggyorsabbnak.
A Bahreini Nagydíj után a barcelonai Forma-1-es futamot is a brazil Felipe Massa nyerte. A Ferrari versenyzője a McLaren két pilótáját előzte meg, az összetettben viszont még mögöttük maradt.
Ahogy legtöbb világbajnok társának, neki sem sikerült jól 2006 ősze, sőt az idény derekán megsérült, egy hónapot kihagyott. Ám tavasszal megint szédületes formában futballozott. A Manchester United elleni első meccsen, az Old Traffordon újra megsérült, le kellett cserélni. Az angolok utána fordítottak... "Rino" ellenben a visszavágóra felépült - s csapata egyik legjobbjaként tündökölve segítette…
A Szeged szerezte meg a harmadik helyet a női kosárlabda NB I-ben, miután az egyik fél második sikeréig tartó bronzcsata utolsó mérkőzésén legyőzte a vendég BSE-t.
A Nirvana-TFSE a nagy különbséggel elvesztett nyitó játszma után ritmust váltott és esélyt sem hagyott ellenfelének, a Tatabányának a CityLine női röplabda NB I-es ligabajnokság hetedik helyéért zajló párharc első felvonásában.