Azt hittem, legkésőbb a temetésen majd tisztán fogok látni. Hogy a búcsú mondatai rendet tesznek bennem. De ahogy kimondtam, hogy következetes ember volt, hirtelen más értelmet nyert bennem ez a szó. – Nagyon sajnálom című nyári szépirodalmi sorozatunkban Simon Adri prózáját közöljük.
Ragnar Lodbrok, a legendás viking fiai bosszúra szomjaznak apjuk halála után, és lemészárolnak egy teljes falut. Egy 15 éves fiú az egyetlen túlélő, aki megváltoztathatja a vikingek sorsát. Olvass bele Lasse Holm A viking fiai – Bosszú című regényébe!
Fiedler Ferenc művei nem egy konkrét tájat, pillanatot vagy természeti jelenséget mutatnak be. A képek inkább valamiféle hosszú, lassú átalakulás érzetét keltik.
Marton Éva művésznő köszöntőjével, majd a versenyzők fellépési sorrendjének kisorsolásával vasárnap este megkezdődött a Zeneakadémia hetedik alkalommal megrendezett Marton Éva Nemzetközi Énekversenye, amelynek elődöntőiben a világ számos tájáról érkezett 80 fiatal tehetség lép majd a közönség elé.
Súlyos traumákkal érkezik a TV2 augusztus 31-én induló Házasság első látásra című műsorába Kajcsos Petra. A fiatal nőnek már gyermekkorában is komoly nehézségekkel kellett szembenéznie: édesapja korán elhagyta a családot, később pedig az iskolában is számos bántó, fájdalmas élmény érte. A múlt sebei mind a mai napig hatással vannak rá, és a párkapc
Milyen eszközökkel beszélhető el egy anya halála? Egyáltalán ki lehet mondani azt, ami kimondhatatlan? Sipos Balázs esszéje Esterházy Péter írásmódját kutatva világít rá A szív segédigéi legfontosabb részleteire.
2027 augusztusában újra megrendezik a legendás felvonulást. A rendezvény ingyenes lesz, a tervek szerint 30 kamion platóján zenélnek majd az elektronikus zene hazai és külföldi képviselői.
Új gazdák, új történetek és talán egy életre szóló szerelem – folytatódik a Házasodna a gazda! Ismét megnyílik a lehetőség az egyedülálló gazdák és a szerelemre vágyó jelentkezők előtt, hogy a következő évadban egymásra találjanak. Nádai Anikó hosszabb kihagyás után tér vissza műsorvezetőként.
A Puskás Aréna, három telt házas Budapest Aréna és tizennégy telt házas Budapest Park után most az MVM Dome-ot veszi be a Halott Pénz: a zenekar december 29-én első alkalommal lép fel a helyszínen, ezzel zárva egy fergeteges évet.
Emily Wilson amerikai klasszika-filológus, a 2017-es bestseller-fordítás szerzője a nulláról fordítja újra az Odüsszeiát. Az új megközelítés több sort tartalmaz, és jobban tükrözi a korabeli társadalmat.
Számvetés egy halhatatlan életművel, kilátástalanság és remény. Továbbá gyilkos kommunisták, akiket ugyancsak meggyilkolnak annak rendje és módja szerint. Az ősz első heteire ajánlunk könyveket.
Alix E. Harrow Az örökkévaló című regénye és John Scalzi Vének háborúja-sorozata is elhozta idén a Hugo-díjat, a sci-fi és fantasy irodalom lergrangosabb elismerését.
Egy diktatúrában nemcsak a tettesek válnak bűnösökké, hanem a követők is, akik csak túlélni akarnak. Nosa Bossong regénye a Harmadik Birodalom first ladyjét, Magda Goebbelst mutatja be a fiatal szeretője szemszögén keresztül. Mit jelent az árja nép anyjának lenni? És felment-e minket a szerelem a bűn alól? A Magda a hét könyve.