Az irodalomkritikusok, könyvkiadói szerkesztők számára alapított, harmadszor átadott Reményi József Tamás-díjat M. Nagy Miklós műfordító, író, szerkesztő, a Helikon Kiadó vezetője vehette át a Nyitott Műhelyben április 27-én.
Mások mellett a Kaláka együttes, Hobo, Szalóki Ági, Krulik Zoltán (Makám), Borbély Mihály, Szarka Tamás, a Söndörgő együttes, a Hagyományok Háza, a Müpa és Karácsony Gergely főpolgármester is Facebook-bejegyzésben búcsúzott Sebő Ferenctől. A Kulturális és Innovációs Minisztérium saját halottjának tekinti az előadóművészt, népzenekutatót.
A Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivált és az Ünnepi Könyvhetet is szervező MKKE elnöksége szerint a könyvek árkötöttségéről szóló rendelet 2024-es módosításának versenykorlátozó hatása van.
A Fishing on Orfű szervezőinek bejött, hogy a mainstream zenétől és a szponzoroktól is megszabadultak. A helyiek azt is megakadályozták, hogy lakópark épüljön az egykori aquapark helyén. A Telex megyejáró sorozatában Orfűn jártunk.
M. Nagy Miklós a mindent és mindenét összevetve roppant nagy munkát végzett, főképp az orosz és az angol nyelvű irodalomra fókuszáló magyar fordító... – A Reményi József Tamás-díjas M. Nagy Miklóst Balázs Attila méltatja.
Eljött a pillanat, amire minden könyvmoly várt: az Ai segítségével már kedvenc irodalmi karaktereik bőrébe bújhatunk vagy akár beszélgethetünk velük, mintha a regény részesei lennénk.
Meghalt Edith Eva Eger magyar származású klinikai pszichológus, író, holokauszt-túlélő, A döntés című könyv szerzője. Az Egyesült Államokban élő szerző 98 éves volt. Haláláról a magyar kiadója, az Open Books számolt be.
Ismét koncertet ad a Heaven Street Seven. A hazai alternatív színtér korábbi meghatározó zenekara 2015-ben befejezte, de 2021 után most másodszor is visszatér.
Az énekesnő az Instagramon reagált a távozásáról szóló hírekre. Hangsúlyozta, hogy a TV2-vel közösen döntöttek arról még év elején, hogy sem ő, sem Curtis nem szerepel már az új évadban.
Ismét elérhető a "Mi vagyunk a NER" című paródiavideó, miután az alkotók sikeresen megegyeztek a zenésszel. A videót korábban Demjén Ferenc szerzői jogi igénye miatt távolították el a YouTube-ról.