A Thália Színházban mutatják be az Életed hétvégéje című minimusicalt április 12-én. A darab az Összpróba Alapítvány és a Kultkikötő közös pályázatának nyertes produkciója, az ősbemutató a Thália Színházzal való együttműködésben valósul meg. Ez lesz Ember Márk első rendezése, aki ötletgazdaként is jegyzi a darabot. A zenét Furák Péter szerezte, a d
Tony Kushner Pulitzer- és Tony-díjas drámáját, az Angyalok Amerikábant március 9-én mutatja be a Radnóti Színház. Az Upor László fordította monumentális mű első részét Nagy Péter István viszi színre László Zsolt, Major Erik, Pál András, Bata Éva és Simon Zoltán főszereplésével.
Az év legjobban várt hazai sorozata a legendás törökverő hős, Hunyadi János erdélyi vajda, temesi ispán és nándorfehérvári főkapitány életét mutatja be. Mindenki hallott róla, de valójában kevesen ismerik. A határainkon kívül pedig különösen. A nemes egyszerűséggel csak Hunyadi címet viselő széria dupla epizóddal érkezik szombat este 20.00-kor, maj
Az 1968-as Egri csillagok vagy az egy évvel korábbi A koppányi aga testamentuma óta nem nagyon kapott a magyar mozi- vagy tévénéző olyan látványos kosztümöket viselő, csataméneken vágtató, szablyát forgató magyar hősöket, akik jól megverték volna a ránk törő turbános hadakat. Most viszont eljött hozzánk maga Hunyadi.
Mindannyiunk kedvenc szokatlan nyomozópárosa, Somos Reni, a 160-as IQ-jú extakarítónő és Dobler Attila, a szabálymániás százados hamarosan visszatér A renitens sorozat második évadában. Azért ne aggódj, ahhoz, hogy élvezd a sorozatot, nem kell 160-as IQ, ráadásul most egy helyen összegyűjtöttünk minden infót és érdekességet, ami a sorozattal kapcso
Robosztus hangzásba font zenei szertartást ölel körül a harmóniákból épített világ. Oláh Patrik – a Cziffra Fesztivál Innovatív Zenei Projekt díjasa – új művében az alkotás fázisain vezet végig. Ritual című alkotásában a zeneszerzés mellett a fénytechnika és a terekkel való játék hármasára is összpontosít a fiatal művész.
Hogyan éltek a 19. században a nők? Mikor kezdték felismerni, hogy a nők kiszolgáltatott helyzetben vannak, s mikor derült ki, hogy egy nő mindenre képes? S hogyan látta mindezt Jókai Mór? Szécsi Noémi a Jókai és a nők című könyvében az íróóriást és életművét is meghatározó nőkről írt. A József Attila-díjas íróval a nőnap apropóján beszélgettünk Jó
Az RTL vadonatúj gameshow-ja, az 5 Arany Gyűrű hamarosan képernyőre kerül, és garantáltan próbára teszi a játékosok megfigyelőképességét és pontosságát! A műsort Gundel Takács Gábor vezeti, aki már számos sikeres vetélkedő arca volt, és most ismét egy izgalmas formátummal tér vissza.
A mi kis falunk 9. évadának 13. részében Lengyel Tamás, azaz Gyuri visszatért Pajkaszegre, nem is akármilyen állapotban! A történet szerint a falu nagymenője kóros álmosságban szenved, és folyton-folyvást elalszik. Az egyik jelenetben – amiben az ajtófélfának támaszkodva, félálomban motyorgott maga elé – Lengyel Tamás olyat mondott, amitől azonnal
Magyar film eddig még sosem hozott hat számjegyű nézőszámot a romániai mozikban, a Hogyan tudnék élni nélküled?-nek most pedig ez is összejött. A Demjén Ferenc slágereit feldolgozó alkotás több rekordot is megdöntött már. Most pedig átlépte a 100 ezres nézőszámot Romániaban.
Ma ünnepli hatvanegyedik születésnapját Juliette Binoche Oscar-díjas francia színésznő. A művésznő első nagyobb szerepét 1988-ban kapta A lét elviselhetetlen könnyűsége című alkotásban, majd Krzysztof Kieślowski Három szín-trilógiájában is láthatta a közönség. Az Oscar-díjat Az angol beteg című Anthony Minghella-filmben nyújtott alakításával nyerte
A tárlatot, a hosszú és egyedülálló pályafutásra való visszatekintést számos egykori barát, alkotótárs, egyszeri bulilátogató gazdagítja apró részletekkel.
A világpolitika ügyeletes rosszfiújának eredettörténete és Amerika leghíresebb gyilkosságának eddig el nem mesélt rejtélyeit kutató dokumentumfilm a streamingajánlóban.
A Mesterek és tanítványok koncertsorozat tavaszi előadásán az idén száztíz éve született Bársony Mihály, dél-alföldi tekerős, klarinétos, citerás és hangszerkészítő muzsikáját, munkásságát ismerhetik meg, idézhetik fel az érdeklődők március 11-én a Hagyományok Házában.
Amikor a betegségéről kérdezték, így fogalmazott: "Amikor megkaptam a súlyos, rémisztő diagnózist, megijedtem. Aztán jöttek a kezelések, hallgattam, figyeltem az orvosokra."
A reprezentatív épületek állandóságot sugároznak, és meghatározzák egy nagyváros arculatát, de sokszor ezek a monumentális alkotások sem élnek túl, és bizonyítják, hogy egy város életében a legállandóbb pont a folytonos változás. Fontos épületek a háború előtti Budapestről, melyeket ma már hiába keresnénk.
A hirado.hu Lelki percek című sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész arról elmélkedett, hogy az univerzum részei vagyunk, és törvényei hogyan hatnak ránk.
Grandiózus Depeche Mode-produkció próbáit kezdte el a kultzenekar legnevesebb magyar előadóiból verbuvált rajongói csapat. Radics Gigi, Pásztor Anna, Lotfi Begi, Bernathy Zsiga, a Magyar Nemzeti Férfikar és a Hungarian Studio Szimfonikus Zenekar – és még sokan mások – dolgoznak az egyedülálló koncertműsoron, amelyet a magyar premier után nemzetközi
Radnóti Miklós és Gyarmati Fanni belső világa elevenedik meg Vecsei H. Miklós, valamint a zenészek és képzőművészek alkotta QjúB társulat Ázott hajában hét halott bogár ragyog című koncertszínházi előadásában, amelyet március 16-án tekinthetnek meg az érdeklődők a Nemzeti Színházban.
Móser Zoltán Balogh Rudolf-díjas fotóművész „páros és páratlan” képeiből nyílik kiállítás kedden a szekszárdi Wosinsky Mór Múzeumban, a művész a megnyitón az intézménynek adományozza több ezer darab színes negatív és diafelvételét.
A női focistákat sokan még ma is másodrangúnak tekintik férfi társaik mellett, holott ők is komoly csapatokban, bajnokságokban rúgják a bőrt. Dénes Dorottyával, az Mlsz női szakágvezetőjével a magyar női labdarúgás múltjáról és jelenéről beszélgettünk.
A Várdai István jóvoltából létrejött esemény a 30 év alatti csellistáknak kínál lehetőséget a világ minden tájáról, hogy bemutatkozhassanak és elindítsák a karrierjüket. A szeptemberi négyfordulós versenyre március 31-ig lehet jelentkezni.
A Balthazar frontembere, Maarten Devoldere a Warhaus néven futó szólóprodukciójával érkezik Budapestre. Interjúnkban arról is beszélt, hogyan születtek hipnózis alatt a dalai.
Hosszú idő után ismét élőben hallható Magyarországon Balogh Tomi, a Junior Príma Díjas zongorista, zeneszerző és producer Londonból. Május 2-án a Budapest Jazz Clubban játszik Bubby Lewis-szal és Hodek Dáviddal. Ősszel a tokiói Blue Note-ban koncertezik YolanDa Brown Ob állandó zenészeként.
A francia származású, osztrák császárokat szolgáló, magyar nemessé lett törökverő hadvezérről szóló kiállítással kezdik a szezont március 15-én a Schönbrunn-csoporthoz tartozó morvamezei Schloss Hof és Niederweiden kastélyban. A Savoyai Jenőről szóló új időszaki kiállítás címe: Az ember a hercegi álarc mögött.
A hosszú filmek egyfajta reneszánszát éljük: tavaly az Oppenheimer borzolta a kedélyeket háromórás játékidejével, idén pedig senki nem akarta elhinni, amikor Brady Corbet letett az asztalra egy még hosszabb filmet, szünettel a közepén. Összegyűjtöttünk pár maratoni alkotást a filmtörténelemből, amelyek mindenképp megérik a beléjük fektetett figyelm
Fitos Dezső és Kocsis Enikő alkotópárosának előadásai autentikus gyűjtésekre épülnek, de a hagyománytisztelet mellett bátran kísérleteznek is. A Fitos Dezső Társulat három évvel ezelőtt költözött a Fonóba, jelenleg ők az ország legfiatalabb hivatásos néptáncegyüttese. A művészcsapat több új előadással és a március 18-án nyíló, Lendületben című inte