2025. október 16. csütörtök

okt. 16
14:42
Az MMA tagja hiányolta, hogy nem méltatták Krasznahorkait az akadémia közgyűlésén (Telex)
Az írói munkásságot el kell tudni választani a nyilatkozatoktól, mondta napirenden kívüli felszólalásban Tóth Klára filmesztéta.
okt. 16
15:00
Hajdú Péter megegyezett az Rtl-lel: "Nem lesz per és nem kell kötbért sem fizetnem" (Blikk)
Hatalmas visszhangja volt az elmúlt napokban az egyre csak durvuló adok-kapoknak, ami Az Árulók című műsor kapcsán alakult ki Hajdú Péter és a műsort gyártó cég között. Az egyre csak durvuló csatának azonban most vége, Hajdú pedig elárulta, hogyan tudtak megegyezni.
okt. 16
15:06
Megegyezett Hajdú Péter Az Árulókat gyártó céggel és az RTL-lel, nem lesz per, se kötbér (Telex)
Korábban arról volt szó, hogy a gyártó cég szerint Hajdú megszegte a játék szabályait, amiért kötbért kellett volna fizetnie. Hajdú perelni akart emiatt.
okt. 16
15:12
Az első közlő a hirado.hu volt – Elfeledett győzelmeinkről a Veritas-ban (hirado.hu)
Ezerszáz év feledésbe merült győzelmeiről, dicsőségeiről készített jeles történészekkel interjúkötetet a hirado.hu munkatársa, Udvardy Zoltán.
okt. 16
15:18
Micsoda baki! Dobrády Ákos képét mutatta az M1 a Kovács Ákosról szóló műsor alatt (Blikk)
Meglehetősen kellemetlen hiba csúszott az M1 műsorába csütörtökön. Az Ákos életútjáról szóló filmhez ugyanis egy másik Ákos fotóját vetítették ki háttérnek.
okt. 16
15:30
Tapasztó Orsi: Gyerek mellett sokszor csak túlélsz (Könyves Magazin)
Az Ezt senki nem mondta! legújabb részében Tapasztó Orsi fizikus, mentálhigiénés szakember és író beszélget Ott Annával a szülővé válás kihívásairól. Az Ezt senki nem mondta! podcast főtámogatója az Erste Bank.
okt. 16
15:30
Önvizsgálat Khárón ladikjában – Gyenge Zoltán Malomkerék című esszéregényéről (Litera)
Tehát hiába egy erősen életrajzinak (ma úgy mondanánk, „autofikciósnak”) tűnő kötetről van szó, ez a szál valójában csak másodlagos. A szerző, persze, írnoka, dokumentaristája is a három férfi történetének, de mindezek előtt kommentátora, értelmezője, sőt alakítója; értelmezését pedig önmagára vonatkoztatva végzi. – Nagy Olivér Ábel kritikája Gyeng
okt. 16
15:48
Hoppá: kislemezt adott ki a köztévé MI-műsorvezetője, a Petőfi Rádió is játssza a dalait (SzMo)
Bíró Ada olyan magyar népdalokat dolgozott át drum and bass alapra, mint például az Erdő, erdő, erdő vagy az A csitári hegyek alatt.
okt. 16
15:54
Mécs Anna: Egy meddőségi küzdelemben sokszor csak a célvonalig látsz (Telex)
Azért is nehéz megfogalmazni a nehézségeket, mert magunkkal sem könnyű együttérezni, állítja Mécs Anna, akinek nemrég megjelent első regénye a meddőségi küzdelem és a kisbabás lét mindennapjait mutatja be.
okt. 16
15:56
Hvang Borum: A könyvesbolt (Telex)
A dél-koreai Hvang Borum regényének főszereplője Jongdzsu, aki régi életét maga mögött hagyva felmond a munkahelyén, elválik a férjétől, kiköltözik Szöul egyik csendes, külvárosi negyedébe, és megnyitja a könyvesboltját.
okt. 16
16:12
Ikonikus amerikai fotós életművéből nyújt ízelítőt a Mai Manó Ház (kultura.hu)
A Magyar Fotográfusok Háza – Mai Manó Ház idén ősszel különleges, Magyarországon először látható kiállítással készül: október 16-án nyílik Budapesten a Mary Ellen Mark: Női sorsok című tárlata. A világhírű dokumentarista fotográfus több évtizedes munkásságát bemutató válogatás érzékenyen és empatikusan tárja fel a női sorsokat – a társadalom peremé
okt. 16
16:18
Tóth Krisztina disztópiáját méltatja a New York Times: orwelli és túlságosan is valóságos (Könyves Magazin)
A majom szeme sötét és nagyon vicces egyszerre, amiben a szereplők önállóaknak tűnnek, de valójában egy elnyomó rendszer áldozatai.
okt. 16
16:24
Új tagokat választott a Magyar Művészeti Akadémia (Infostart)
Megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia (MMA) új rendes és levelező tagjait, valamint kiosztották a postumus honoris causa címeket a köztestület székházában tartott őszi közgyűlésen csütörtökön, a Pesti Vigadóban.
okt. 16
16:24
Esztergályos Cecíliát és Zalán Tibort is tagjává választotta az Mma (kultura.hu)
Megválasztották a Magyar Művészeti Akadémia (Mma) új rendes és levelező tagjait, valamint kiosztották a postumus honoris causa címeket a köztestület székházában tartott őszi közgyűlésen, október 16-án, a Pesti Vigadóban.
okt. 16
16:26
Díjnyertes filmekkel közeleg a 23. Olasz Filmfesztivál (kultura.hu)
Tizenegy kortárs olasz filmet nézhet meg a hazai közönség a 23. MittelCinemaFesten november 7–15. között a budapesti Puskin és Tabán moziban, eredeti nyelven, magyar felirattal. A Budapesti Olasz Kultúrintézet és a Cinecittà közös rendezvénye Mario Martone a 2025-ös cannes-i filmfesztivál versenyében debütált alkotásával indul.
okt. 16
16:30
Koncz Zsuzsa, lampionáradat és egy filmfesztivál okoz élményrobbanást a következő hétvégén (Blikk)
Garantáltan tartalmas lesz a következő hétvége: cirkuszi csodák, fénylő állatfigurák és nemzetközi filmek kavalkádja várja október 17. és 19. között a kultúra szerelmeseit Budapesten és vidéken. A Papp László Sportarénában ráadásul egy zenei legenda is színpadra áll – szombat este Koncz Zsuzsa időtlen klasszikusait élvezheti a közönség, az énekesnő
okt. 16
16:30
Krasznahorkai László a kiszolgáltatott és kirekesztett emberek világának írója (Librarius)
Krasznahorkai László műveiben az emberi sors nem pusztán történet, morális és filozófiai tét: a megváltás és az emberi hit válságának írója.
okt. 16
16:36
Nem lesz per: Hajdú Péter megegyezett az RTL-lel és az Árulókat gyártó céggel (SzMo)
A műsorvezetőnek mégsem kell kötbért fizetnie szabályszegésért, miután dűlőre jutottak a műsor készítőivel a Te is fiam, Brutus! mondat körüli félreértések ügyében.
okt. 16
16:42
Közös ügyeket talált a Magyar Színházi és a Magyar Teátrumi Társaság (kultura.hu)
A Magyar Színházi Társaság (Mszt) elnöksége múlt év végén kezdeményezett közös elnökségi ülést a Magyar Teátrumi Társasággal (Mtt) azért, hogy a két szervezet között elinduljon a szakmai párbeszéd. Erre a közös elnökségi ülésre október 10-én került sor a Nemzeti Színházban. A két társaság vezetősége egyetértett abban, hogy a hazai színházakat érint
okt. 16
17:24
Fájdalmas szakításból Francia Akadémia nagydíjas regény – François-Henri Désérable íróval beszélgettünk (Könyves Magazin)
Amikor mindent elvesztettél, csak a versekbe tudsz kapaszkodni – vallja François-Henri Désérable francia író, akinek magyarul nemrég megjelent regényét egy fájdalmas szakítás inspirálta. Interjú.
okt. 16
17:30
Miló Viki és Attila házassága feszültséggel indult – Intim téma miatt veszekednek folyton (Blikk)
Noha álomszerűen indult Miló Viki és Attila esküvője a Házasság első látásra adásában, a friss házasok máris túl vannak az első komoly veszekedéseken. A sportoló és újdonsült férje azon különböztek össze, hogy mikor is kellene elhálniuk a nászéjszakát.
okt. 16
17:30
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel indul a Petőfi Kulturális Program 2.0 (kultura.hu)
Csaknem ötmilliárd forintos kerettel elindul november 1-jével a Petőfi Kulturális Program (Pkp) 2.0 – jelentette be a Kulturális és Innovációs Minisztérium (Kim) október 16-án Kistarcsán. A jövő nyárig tartó program célja, hogy kétezer magyarországi település mellett még több száz Kárpát-medencei magyar település is csatlakozzon.
okt. 16
17:32
Mozifilmből került elő a közel száz éve eltűnt magyar festmény (kultura.hu)
Melyik mozifilmben találtak rá Berény Róbert közel száz éve elveszett képére, és mekkora a világ legmagasabb szobra? Kultúrsokk című cikksorozatunk annak bizonyítéka, hogy az igazán jó művészek haláluk után is képesek hatást kelteni, meglepetést okozni. Éppúgy, ahogy a több tíz vagy akár sok száz éves műalkotások is.
okt. 16
17:36
Hű maradt a Bibliához, mégis felépítette saját mitológiáját (Demokrata)
Festő, költő és próféta, aki miközben hű maradt a Biblia világához, saját mitológiát épített fel. William Blake szimbólumokban gazdag világa a Szépművészeti Múzeumban!
okt. 16
18:06
Ákos: Igent mondani meló (kultura.hu)
A mai naptól kezdve országszerte megtekinthető a mozikban Kriskó László Ember maradj című portréfilmje, amely Kovács Ákos eddigi, közel negyven éve tartó pályáját mutatja be. A film képsorain meglepően őszinte, szellemesen szórakoztató, szívbemarkolóan érzékletes és magával ragadó módon tárul elénk a generációkra ható énekes-dalszerző alkotói és ma
okt. 16
18:48
Genetikai egyezések igazolják a X. századi magyarok egy részének uráli eredetét (hirado.hu)
Genetikai egyezések igazolják a tizedik századi magyarok egy részének uráli eredetét – derül ki az ELTE Humán Tudományok Kutatóközpontja kutatóinak közreműködésével készült tanulmányból, amely csütörtökön jelent meg Cell című tudományos folyóiratban.
okt. 16
19:18
Jim Carrey egy legendás rajzfilmsorozat feldolgozásáról tárgyal (Blikk)
Úgy tűnik, Jim Carrey tárgyalásokat folytat a Warner Bros. stúdióval arról, hogy ő játssza George Jetson, a családapa szerepét A Jetson család élő szereplős filmadaptációjában.
okt. 16
19:42
Mi lesz a Szigettel? Nem szavazta meg a területhasználati megállapodás megszüntetését egy bizottság a fővárosban (SzMo)
Az idő szorít: ha 2025 októberében nem startol a 2026-os Sziget jegyértékesítése, a rendezvény gazdaságilag ellehetetlenül. Karácsony Gergely új ülést kezdeményez.

Keresés