A világhírű amerikai akciófilmsztár, Chuck Norris és felesége videóüzenetben buzdít adakozásra a közmédia Jónak lenni jó! kampányának résztvevőjeként, hogy minél többen csatlakozzanak hozzá és támogassák a magyar Baptista Szeretetszolgálat által működtetett Tábitha Gyermekhospice Házat és egy új intézmény felépítését – közölték a Duna televízió köz
A mai este folyamán eldől, ki is lesz az idei X-Faktor győztese: a verseny Fehér Krisztián, Sárközi Roland és az Éberkóma között fog eldőlni. Mi a sokszínű rapcsapatot kaptuk el az utolsó nagy hajrában, ahol mentoruk, Majka is elmesélte, milyen volt a felkészülésük!
Nakajama Miho japán színésznő 54 éves korában meghalt. Tokiói otthonának fürdőkádjában találtak rá a holttestére, a halálának okát még vizsgálják. Az 1980-es évektől először énekesnőként, majd színésznőként vált ismertté.
Elhunyt Mark Withers, akit olyan sorozatokból ismerhetünk, mint a Stranger Things, a Dinasztiák és a Magnum. Az amerikai színész neve talán nem volt mindig reflektorfényben, de karakterei emlékezetesek maradtak a televíziózás történetében. Withers november 22-én, 77 éves korában hunyt el hasnyálmirigyrák következtében. Öröksége nemcsak színészi ala
1938-ban ezen a napon született Tandori Dezső író, költő, műfordító és grafikus, a verebek, a lóverseny, a medvék és a gombfoci megszállottja. Az övé volt az első magyarországi posztmodern verseskötet, Nat Roid álnéven krimit, Hc. G. S. Solenard néven pedig fantasztikus regényt írt.
A Skót Nemzeti Könyvtár alsó szintjeinek mélyén egy rejtett ajtó mögött található az elfeledett utca, amely betekintést nyújt Edinburgh évszázadokkal ezelőtti életébe.
A katolikusoknál ezt a liturgia szerinti miseruhával megegyezően lila színű, a protestánsok esetében pedig a piros színű gyertya lángjának fellobbanása jelképezi.
Huszonnégy napon át kinyílik egy-egy virtuális ablak, amely mögött olyan rövid, informatív tartalom található, amely a karácsonyi szokásokkal, hagyományokkal ötvözi az építészetet.
Kétszázhúsz éve, 1804. december 8-án született Damjanich János honvéd tábornok, aradi vértanú, aki szerb származása és ortodox vallása dacára egész életében a magyar szabadság ügyét szolgálta.
December 9-én az Országos Széchényi Könyvtár különleges könyvbemutatójával folytatódik az az eseménysorozat, ahol minden korosztály számára érdekes és izgalmas adventi programokat kínálnak a Magyar Nemzeti Múzeum Közgyűjteményi Központ (Mnmkk) tagintézményei. Összeállításunk segít eldönteni, hová, miért érdemes ellátogatni december második hetében.
A hirado.hu Lelki percek című, vasárnap délelőttönként jelentkező sorozatában Hajdú Szabolcs Koppány lovasberényi református lelkész a várakozásról elmélkedett.
A nézőktől a legtöbb szavazatot kapta, és ezzel az idei X-Faktor győztese lett, Fehér Krisztián, aki sokak szívébe belopta magát az elmúlt hetekben. Az ifjú zenész számára azonban még nem értek véget a kihívások, ahogy mondani szokás: a java még hátra van. A műsor után a nagybetűs zenei világban kell megállnia a helyét. Ön szerint képes lesz rá?
Találkozásra, beszélgetésre, közös várakozásra hív a Máltai Szeretetszolgálat a Batthyány téri központi épületénél. A szervezet a rendezvénysorozaton nem gyűjt adományokat, csak azt kéri a betérőktől, szánjanak időt a megállásra, a beszélgetésre. Foglaljanak helyet a Máltai Adventi Kertben felállított betlehemben, nézzék meg a homlokzaton látható e
Egy évet töltött egy filmes stáb Tiszavasváriban, ahol két nagy szegregátum van, bezárt a gyár, elköltöznek a fiatalok. A rendezővel beszélgettünk Magyarország láthatatlan szeletéről.
Január 30-án adott koncertet a Müpában az aurevoir. zenekar; erre az alkalomra teljesen átformálták a zenei repertoárjukat. A koncertet a Szolnoki Szimfonikus Zenekar kísérte, emellett számos közreműködő: Sárkány Bertalan (perka), Papp Tamás (zongora), Kováts Gergő (szaxofon, furulya) és a Pro Vocal énekegyüttes is szerepelt a dalokban.
Szombat este kiderült, hogy ki nyerte az X-Faktor 12. évadát: az RTL egy grandiózus döntővel készült, ahol a legjobb három versenyző lépett fel egyéni produkcióban, valamint a mentoraikkal is énekelhettek. A fináléba az idei évadban az Éberkóma, Fehér Krisztián és Sárközi Roland került, ez pedig az jelentette, hogy a mentorok közül egyedül Tóth And
Az Európai Filmakadémia idei díjátadóján a főbb kategóriák közül ötben – a legjobb film, rendezés, forgatókönyv, szerkesztés és a legjobb színésznő – a Jacques Audiard rendezésével leforgatott Emilia Pérez című francia alkotás lett az első.
Ha már kifutottunk az ötletekből, hogy milyen könyvet kellene vennünk, akkor érdemes alternatívákat keresni. Társasjáték, vászontáska, különleges ebéd, csak pár ajándéköltet, amivel meglephetjük könyvmoly barátainkat karácsonykor.
Tegnap este kiderült, hogy Fehér Krisztián nyerte az X-Faktor idei évadát: a nyertes és mentora közösen ünnepelte a győzelmet, sőt még azt is elárulták a Blikk kamerái előtt, hogy közös munkára készülnek.
Január közepétől szeptember végéig harminchárom koncertet rendeznek a classic.Esterházy programsorozat, a Keys to Heaven és a Herbstgold Fesztivál részekén a kismartoni Esterházy-kastélyban.
Adni jobb, mint kapni – tartja a mondás. A téli ünnepkörhöz közeledve viszont ez a két cselekvés valahol összeforr, az ajándékozás öröme nélkül pedig a karácsony is elképzelhetetlen. A Könyvjelző sorozatunk legújabb részében Lékai-Kiss Ramóna színészt, műsorvezetőt, Viola Szandra írót, illetve Pottyondy Ákos „kertembert” kérdeztük azokról a könyvek
Százhatvan éve, 1864. december 8-án született Camille Claudel francia szobrásznő, Auguste Rodin múzsája. A két művész kölcsönösen inspirálta egymást, Rodin számos portrét készített Camille-ról, illetve több alkotásában is őt formázta meg.
A Danubia Zenekar Semmi komoly című programsorozata a klasszikus zene és a könnyed, szórakoztató elemek egyedi ötvözésére építve szeretne szélesebb közönséget közelebb hozni a komolyzenéhez. Stábunk kisfilmje most a zenekar kulisszatitkaiba is bepillantást enged, a főpróbától az esti előadásig követve, illetve megszólaltatva a Puccini X Soul című k
A 340 éve született komponista, Georg Friedrich Händel művei hallhatók a Müpa zenei maratonján 2025. február 2-án. Az egész napos koncertfolyam során a Bartók Béla Nemzeti Hangversenytermet, a Fesztivál Színházat és az Üvegtermet töltik meg a barokk mester dallamai, valamint kiállítás és koncertfilmvetítések is szerepelnek a programban.
A filmrajongók a Férfitársaságban és a Betty nővér miatt ismerik, a sorozatnézőknek a Van Helsing ugrik be, a színházbajáróknak pedig ő a Szentek fecsegése, a Bash, Valami csaj(ok), a Fat pig szerzője. Neil LaBute médiumot tekintve is sok műfajú alkotó, ír drámát és forgatókönyvet, rendez a maga örömére és mások felkérésére. Friss színdarabja, a Ha
Herendi Gábor új filmje, a Futni mentem sztárparádéval és érzelmekkel fűszerezett humorral érkezett a mozikba, hogy feldobja a borongós téli napokat. A romantikus vígjáték nemcsak színészi gárdájával, hanem különleges zenéivel is magával ragadja a nézőket. Tarján Zsófi és Kiss Tibi főcímdala után most a film végefőcímdala is debütált, amely rögtön
Színházi és filmes anekdoták, balhék és kujtorgások, és egy rendszereket átívelő szabad ember véleménye a világról. Szórakoztató és fontos olvasmány Cserhalmi György portrékönyve.