2023. szeptember 20. szerda

szept. 20
16:48
Michael Caine visszavonul (Blikk)
A legendás brit színész, Michael Caine, aki az év elején töltötte be a kilencvenet, bejelentette visszavonulását, azt mondta, hogy a hamarosan megjelenő "The Great Escaper" című film lesz "valószínűleg" az utolsó filmje.
szept. 20
17:03
Nyugdíjas ámokfutás a Feláldozh4tók, Jason Stathamnek is kínos (SzMo)
Nem azt mondom, hogy Stallonénak abba kellene hagynia az akciófilmeket, de legalább válogathatna, hogy miket vállal el… mert a legújabb "akciófilmje" felvet jó néhány kérdést, amiket valószínűleg még maga a legendás Sly sem tudna megválaszolni. Például azt, hogy ki felel ezért a förmedvényért.
szept. 20
19:03
Megkezdődött a Határtalan Magyar Irodalom konferencia (Demokrata)
A konferencián a felvilágosodás, a reformkor és a romantika jegyében hangzanak el előadások.
szept. 20
19:06
Világklasszis fellépők zenéjében gyönyörködhetünk a Cziffra György Fesztiválon (hirado.hu)
A koncertek mellett társművészeteket is felvonultató eseménysorozatot 2024. január 18-tól február 25-ig kilencedik alkalommal rendezik meg.
szept. 20
19:45
Az irodalom összeköt – világirodalmi fesztivál kezdődött Budapesten (Demokrata)
A szervezők kiemelten figyelik a környező országok, Kelet- és Közép-Európa irodalmát.

2023. szeptember 21. csütörtök

szept. 21
0:24
Tabán sztorik a Virág Benedek Házban (Metropol)
A Jókai Anna Szalonból megismert népszerű sorozat folytatódik!
szept. 21
0:36
Újbuda Jazzfeszt - Gyémánt Bálint trió, NovaN x MnemonicKiss (Metropol)
Az eseményt a Fonó Budai Zeneházban tartják.
szept. 21
0:42
Kezedben az egészséged - A mikrobiom és egészségünk összefüggései (Metropol)
Egészséges bélflóra, boldog baktériumok.
szept. 21
0:54
Látószögek 6. - József Attila Irodalmi Szalon (Metropol)
Az esemény vendége: Terék Anna költő, drámaíró.
szept. 21
6:45
Ma van a magyar dráma napja (Demokrata)
Magyar szerzők műveivel, rendhagyó programokkal ünnepelnek a színházak országszerte és a határon túl is.
szept. 21
6:51
Ismét megrendezik a Szent Gellért Fesztivált Szegeden (Demokrata)
A fesztiválhoz minden évben kapcsolódik jótékonysági rendezvény.
szept. 21
7:00
6 híres filmrendező, akinek a gyereke is rendező lett (Blikk)
A héten kerül a mozikba David Cronenberg fiának legújabb filmje, a részben Magyarországon forgatott Végtelen víztükör. Ennek kapcsán összegyűjtöttünk néhány híres alkotót, akiknek a gyermekei is ugyanazt a rögös utat választották: a filmrendezést. Sokan kezdték színészként közülük, mint A Keresztapa rendezőjének lánya, Sofia Coppola is, miután pers
szept. 21
7:03
Szövik sorsunkat a párkák (Demokrata)
Vidnyánszky Attila a figyelmet mindvégig megragadó, összetett, látványos, szimbólumokban gazdag drámát állított a színpadra.
szept. 21
7:03
Kínai sárkánynak indult, bélféreg lett belőle (Telex)
A Varrat című dokumentumfilm leülteti a legismertebb magyar tetoválóművészeket, és elmondatja velük a műfaj modern történetét.
szept. 21
7:06
Száznegyven éve mutatták be Az ember tragédiáját – Ma van a magyar dráma napja (hirado.hu)
A magyar dráma napját Madách Imre Az ember tragédiája című művének 1883. szeptember 21-i ősbemutatójára emlékezve 1984 óta rendezik meg.
szept. 21
7:21
Antik szakácskönyvek, enciklopédiák kerülnek kalapács alá (Könyves Magazin)
Antik szakácskönyvek, enciklopédiák kerülnek kalapács alá
szept. 21
7:30
Igazi komolyzenei ritkaságok csendülnek fel a Szent Gellért Fesztiválon (hirado.hu)
A fesztiválhoz minden évben kapcsolódik jótékonysági rendezvény.
szept. 21
7:42
Halála előtt néhány órával még színpadon állt Sinkovits Imre (hirado.hu)
95 éve született Sinkovits Imre, a Nemzet Színésze címmel kitüntetett, Kossuth- és kétszeres Jászai Mari-díjas magyar színművész, érdemes és kiváló művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja.
szept. 21
7:48
Magyar dráma kvíz – Tesztelje, mennyire ismeri Az ember tragédiáját! (hirado.hu)
A magyar dráma napján, szeptember 21-én 21 órától az M5 vetíti a Madách Projekt 2023 – Az ember tragédiája több mint hatórás előadását.
szept. 21
7:57
A "3 könyv"-szabállyal küzd az Amazon az Mi generálta könyvek ellen (Könyves Magazin)
A "3 könyv"-szabállyal küzd az Amazon az Mi generálta könyvek ellen
szept. 21
8:15
Ha a tudás meghajol a hatalom előtt, erőszak nélkül nem lehet megújulni? (Könyves Magazin)
1828, Kanton. Robin Swift elárvul a kolera következtében, és hamarosan Londonban találja magát a titokzatos Lovell professzornak köszönhetően. Ott éveken keresztül tanul latint, ógörögöt és kínait, hogy felkészüljön a napra, amikor beiratkozik a patinás Oxfordi Egyetem Királyi Fordítói Intézetébe – másnéven a Bábelbe. Meg lehet változtatni egy nagy
szept. 21
10:18
A csínytevés istene visszatér a Disney-re: ekkor debütál a Loki friss évada (Blikk)
Az első évad meglepő lezárása után október 6-án folytatódik a Marvel Studios egyik közönségkedvenc sorozata a Disney+-on.
szept. 21
11:30
Ez a három klasszikus magyar film látható ingyen vasárnap estig a Filmión (hirado.hu)
Vasárnap estig ingyenesen látható három alkotás a Budapesti Klasszikus Film Maraton programjából a Filmión.
szept. 21
12:21
Nagyító alatt vizsgáltuk Barabás Miklós műveit a Nemzeti Galériában (SzMo)
Megmutatjuk, milyen izgalmas részleteket fedeztünk fel a kiállításon.
szept. 21
13:36
Az Európai Folklór Napját ünnepli a Dankó Rádió (hirado.hu)
A Dankó Rádió is csatlakozik az első Európai Folklór Napjához, a magyar zene rádiója hétvégén a Népzenénk kincsei című tematikus hétvégével ünnepli a népi kultúrát.
szept. 21
13:42
Szinetár Miklós Egressy Béni Szózathoz írt zenéjéről: "Erkel itt nem remekelt" (hirado.hu)
Az Orbán-kormányt gyakran kritizáló Kossuth-díjas rendező új életrajzi könyvében arra panaszkodik, hogy ugyan Vörösmarty Mihály Szózatának szövege kitűnő, de a megzenésítése szerinte nem sikerült jól, majd hozzáteszi: "Erkel itt nem remekelt." A Szózathoz azonban nem Erkel Ferenc, hanem Egressy Béni írt zenét.
szept. 21
13:45
Pestext, Shaxpeare, Rembrandt és Könyvfesztivál (Könyves Magazin)
Indul az őszi könyves szezon: már megy a Pestext számos nemzetközi vendéggel, jövő héten pedig a Könyvfesztivál emeli a tétet. Közben persze mehettek színházba, moziba, izgi művészettörténeti előadásra - mutatjuk, min akadt meg a szemünk!
szept. 21
13:48
Az olvasás fontosságát emelték ki anyanyelvünk megőrzése szempontjából a Montágh Testület tagjai (hirado.hu)
A nyelv maga is elkötelezettség, anyanyelvünk megőrzése nemzetünk fennmaradását is biztosítja – fejtette ki az M5 kulturális csatorna műsorában Novotny Zoltán, Táncsics Mihály-díjas sportújságíró, a Montágh Testület tagja.
szept. 21
14:00
Szatmári verbunk a Kínai Nagy Falon – így ropta a Magyar Állami Népi Együttes (hirado.hu)
Az együttes szeptember 14-én utazott az ázsiai országba, ahol több előadáson is népszerűsítették a magyar kultúrát, valamint felléptek a Dream Langfang Carnivalon is.
szept. 21
14:09
Az elszakadás a megoldás? Megnéztük az Aranyéveink – Végül újrakezdjük? című filmet (SzMo)
Bár nem mondható remekműnek a film, arra kétségtelenül jó, hogy az ember elgondolkozzon arról, hogyan érdemes élni, és hogyan nem.
szept. 21
14:27
Ludmán Katalin: "A ködlovag alakja egyszerre megfoghatatlan és jelenvaló" (Könyves Magazin)
"A történelem ködlovagjaira, kacsalábon forgó várkastélyaira, girbegurba utcáira, kísérteties pincéire, a lovagias, vérző és nyomorultan pusztuló Magyarországra ma fordítják rá a kaput" ‒ írja a köztársaság kikiáltását megörökítő, 1918. november 16-án megjelent publicisztikájában Krúdy Gyula. Az a ködlovagszerű alak, akivel kapcsolatban a ködlovags
szept. 21
14:27
Nácik által ellopott Schiele-műveket ad vissza az Egyesült Államok az örökösöknek (Telex)
Van köztük olyan, ami egymilliárd forintot ér.
szept. 21
14:36
Madách Projekt 2023 premier az M5-ön – ahogy még nem láthattuk Az ember tragédiáját (hirado.hu)
Az M5 a Magyar Dráma Napja alkalmából műsorára tűzte az idei év egyik legkülönlegesebb kulturális produkcióját
szept. 21
14:42
Nagy Bogi és vőlegénye közös jógával hangolódott az esküvőre (hirado.hu)
Férjhez ment a Csináljuk a fesztivált! legfiatalabb zsűritagja, Nagy Bogi.
szept. 21
15:00
Erdélyi történésszel járják az autentikus helyszíneket a Tündérkert szereplői (hirado.hu)
A Dunán hamarosan látható Tündérkert című szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozat szereplői izgalmas roadshow-val járják Móricz Zsigmond Erdély-trilógiájának helyszíneit.
szept. 21
15:30
"A Szépművészetiben nyílik a legszebb Renoir-kiállítás, amelyet valaha láttam" (hirado.hu)
Pierre-Auguste Renoir az életöröm művésze volt, palettája a legnehezebb időszakokban sem sötétült el.
szept. 21
15:57
Megrázó fotók a World Press Photo kiállításon, mutatjuk a díjnyertes alkotásokat (SzMo)
Haldokló állapotos nő, éhező gyerekek és kiszáradt földek fotói mesélnek a világ borzalmairól.
szept. 21
16:54
Már látható a World Press a Nemzeti Múzeumban (Infostart)
Csaknem 94 felvételt mutat be a világ minden tájáról a World Press Photo kiállítás péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).
szept. 21
17:15
Vannak a fájdalmasan rossz magyar filmek, és van ez (Telex)
Egy vietnámi–magyar koprodukció bizonyítja be, hogy az állami filmtámogatás minőségi szűrője úgy kilyukadt, hogy már befoltozni sem lehet. Az almafa virága romantikus film lenne, de a két szereplő között hamarabb lehet büntetőeljárás, mint szikra. Vagy történelmi film – de akkor meg miért indul a Keletiből vonat Hanoiba?
szept. 21
17:48
"Renoir-művészet a felsőfokon" – megnyílt a kiállítás a Szépművészetiben (hirado.hu)
Az embereknek minden korban kapaszkodókra van szüksége, ezek egyike a művészet.
szept. 21
17:57
Megnyílt a Szépművészeti Renoir-kiállítása (Demokrata)
Magyarországon először nyílik Renoir egész életművét áttekintő, nagyszabású tárlat.
szept. 21
18:09
A pasi, akire ránézünk és röhögnünk kell: 73 éves lett Bill Murray, itt vannak a legviccesebb pillanatai (SzMo)
Szeptember 21-én tölti be a 73-at Hollywood magánéletben is legmókásabb csodabogara, aki mindig meg tud minket lepni.
szept. 21
18:09
Megnyílt a World Press Photo kiállítás a Nemzeti Múzeumban (Demokrata)
Csaknem 94 felvételt mutat be a világ minden tájáról a World Press Photo kiállítás.
szept. 21
18:36
"Közelebb kerülhetünk a világ valóságához" a World Press Photo kiállításon (hirado.hu)
Csaknem 94 felvételt mutat be a világ minden tájáról a World Press Photo kiállítás péntektől a Magyar Nemzeti Múzeumban (MNM).

2023. szeptember 22. péntek

szept. 22
0:12
Átadták a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában (Infostart)
Öt fiatal művésznek ítélte oda idén a szakmai zsűri a Junior Prima Díjat színház-, film- és táncművészet kategóriában.
szept. 22
0:12
15 év után új helyszínre költözik a Nemzeti Vágta (Blikk)
A hazai lovasélet egyik legnagyobb eseménye, a Nemzeti Vágta 15 év után szakít a hagyományokkal, és új helyszínre költözik. Idén a Hősök tere helyett Szilvásváradon rendezik meg az eseményt, ahol a nemzeti kinccsé nyilvánított lipicai ménes otthona ad helyet a rendezvénynek.
szept. 22
0:12
Többféle drog túladagolása okozta az Eufóriából megismert Angus Cloud halálát (Telex)
A 25 éves színész öngyilkossági gondolatokkal küzdött édesapja halála után.
szept. 22
0:16
A tudomány és a technológia kapcsolatára fókuszál idén a Múzeumok őszi fesztiválja (Infostart)
A tudomány és a technológia kapcsolata, a tudományos eredmények hiteles kommunikációja, valamint a természettudományok és a múzeumok kapcsolódási pontjaira fókuszál idén a Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelyet szeptember 25. és november 12. rendeznek meg országszerte.
szept. 22
0:16
Komoly hétvégi műsorváltozás a Tv2-n: Elmarad a Tények plusz, a Sztárban sztár leszek!-et is érinti (Blikk)
Folyamatosan változnak a TV2 műsorainak kezdési időpontjai a hétvégén. Most megint lesz egy kis kavarás.
szept. 22
0:24
Kultúrházak éjjel-nappal – Országos programsorozat (Metropol)
Több száz kulturális központ, művelődési ház, közösségi színtér várja az érdeklődőket országszerte és határon túl is változatos és értékes programokkal.

Keresés