Újra munkába állhatnak az amerikai forgatókönyvírók május eleje óta sztrájkban álló tagjai, miután érdekképviseleti szervezeteik megállapodásra jutottak a filmstúdiókkal és streaming-szolgáltatókkal - jelentette be szerdán az Amerikai Forgatókönyvírók Céhe (WGA).
Póka Egon, a Hobo Blues Band egykori basszusgitárosa éveken át rendszeresen fogdosta, csókolgatta és verbálisan is megalázta az általa alapított Kőbányai Zenei Stúdió női diákjait és dolgozóit. A bántalmazások és a toxikus légkör miatt többen elhagyták az iskolát, vagy akár a zenei pályát is. A Kőbányai egykori diákjai és munkatársai azért nyíltak
Egyértelműen látszik, hogy Az alkotó Gareth Edwards rendező/író szerelemgyereke. Régóta dédelgetett álma volt ez a szomorkás, grandiózus sci-fi, amellyel kicsit vissza is térhetett a gyökereihez. De miért is lett ilyen jó a film?
November 9-án tartják az egyik legnagyobb hazai könnyűzenei rendezvényt. a budapesti Akváriumban. Rapkoncertek, díjátadó gála és szakmai beszélgetések a Telex részvételével.
Russell Brandet nemi erőszakkal és szexuális zaklatással vádolják. Brand a karrierje csúcsán a túlszexualizált figurájából kovácsolt hírnevet, most wellnessguruként terjeszt konteókat egy republikánusok által pénzelt videómegosztón. Katy Perry egykori férje szerint az a mainstream média akarja kicsinálni, aminek ő is része volt.