Divattervezőkből Dunát lehetne rekeszteni, míg a varrónő hiányszakma Magyarországon. Egy szinte láthatatlan ágazat utolsó óráit rögzítettük; a magyar divatipar a végét járja. "A szocializmusban minisztériumunk volt, most lófaszunk van" – összegzett egy varrodás.
Minden jel szerint véget ért a hollywoodi forgatókönyvírók sztrájkja, miután a szakszervezet (WGA) vezetői megállapodást kötöttek a Mozgókép- és Televíziós Producerek Szövetségével, és az új szerződés minden részletét elküldték a szakszervezeti tagoknak megerősítésre.
Szeptember 30-án és október 1-jén a spanyol zene és tánc, a gasztronómia, valamint különleges művészeti és a kulturális élmények kapnak főszerepet a nyolcadik kerületi a Palotanegyedben.
Óriási siker volt idén Cannes-ban, kilencperces álló tapsot kapott Martin Scorsese legújabb filmje, amit már mi is nagyon várunk. Harminc év után először játszik együtt benne Robert De Niro és Leonardo DiCaprio, és ez az első közös filmjük, amit mindkettejük kedvenc direktora rendez.
Az olvasóknak, elsőként, eláruljuk a megfejtést: ez a Buda & Pest – egy város zivataros századaiból című regény. A Történelmiregény-írók Társaságának tagjai által írt szépirodalmi mű cselekménye a 13. században indul – mondta el lapunknak adott nyilatkozatában Kapa Mátyás, a társaság elnöke. A kötet bemutatója a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál
Véletlenül találták meg 1994-ben a váci Domonkos-rendi Fehérek templomában – a 18. században ide temetett – 265 mumifikálódott holttestet. Az erről készült kalandfilm nemcsak a feltárás és kutatás történetét mutatja be, hanem a váci lakosok századokkal ezelőtti életébe is beavatja a nézőket. Az október 1-jén 21 órától a Dunán látható film kulisszat
Van azonban egyvalami, amiben nem karakteresen magyar: az örökös derű – közölte Böszörményi-Nagy Gergely, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem alapítványi elnöke.
Már javában zajlik az Ausztriát Olaszországgal összekötő, 55 km hosszú vasúti alagút építése, ami jelentősen lerövidíti majd az Innsbruck és Fortezza közötti menetidőt. A Brenner-bázisalagút a világ második leghosszabb, a kapcsolódó vonalakkal együtt pedig a világ leghosszabb föld alatti vasúti összeköttetése lesz.