2023. szeptember 19. kedd

szept. 19
1:06
AI – A médiafogyasztás mesterséges színezéke (Metropol)
Médiamítoszok 4. – Klubbeszélgetések a médiáról.
szept. 19
6:00
Jeremy Irons szívét rabul ejtette Budapest – híres filmjeit hazánkban forgatta a 75 éves színészlegenda (hirado.hu)
Azon kevesek egyike, aki az Oscar-díj mellett megkapta a Tony-, az Emmy- és a Golden-Globe-díjat is.
szept. 19
7:33
Aradi Péter: Punk szöveget akartam írni (Könyves Magazin)
Idén már kilencedik alkalommal kapja meg egy első prózakötetes szerző a legjobbnak járó Margó-díjat. Ahogy mindig, most is interjúsorozatban mutatjuk be a rövidlistára került jelölteket. Kecöli K. Gergő, Gaál-Nyeste Katalin, Szűcs Ádám, Bánhidi Lilla, Török Ábel, Gleb Anitta, Iglódi Csaba, K. Varga Bence és Visky András után most Aradi Péter mesél
szept. 19
8:27
"Akkor is hatással vagyunk a fiatalokra, amikor nem beszélünk valamiről" – itt az Elfogy a levegő új előzetese (Könyves Magazin)
Moldovai Katalin valós események ihlette, a tanári pálya és a hatalom kérdéseit is felvető filmje november 2-ától lesz látható a magyar mozikban.Nyitókép: Nemzeti Filmintézet
szept. 19
8:39
A lett költő új kötetében a halál edzőterembe megy (Könyves Magazin)
Mi a legfontosabb az életben? Mi a pénz? Mi a közös a popzenében és a terrorizmusban? Isten vajon amiatt nem hall minket, mert éppen zuhanyozik? Jelena Glazova új verseskötetében társadalmunk legégetőbb kérdéseire keres válaszokat.
szept. 19
9:09
Reese Witherspoont lövik fel a The Morning Show-ban az űrbe, pedig Jennifer Anistont kellett volna (SzMo)
Az Apple-széria harmadik évada szokás szerint a jelenünk aktuális kérdéseivel foglalkozik. Először küldenek fel médiaszemélyiséget a Kármán-vonalhoz.
szept. 19
10:33
Tasnádi István a könyvek és a város viszonyáról mesél (Könyves Magazin)
Tasnádi István a könyvek és a város viszonyáról mesél
szept. 19
10:42
Isten veled, Don Matteo – 13. évad a Dunán (hirado.hu)
Terence Hill távozása nem jelenti a sorozat lezárását.
szept. 19
11:00
Tengerparti romantikázásra hív a Dunán kezdődő vadonatúj sorozat (hirado.hu)
Először látható magyar tévécsatornán az utóbbi évtizedek egyik legsikeresebb horvát telenovellája, a Lara választása.
szept. 19
11:45
A Kőgazdag fiatalok olyan, mint egy kommunista kurzusfilm a gazdagok ellen – lement az első rész a realityből (SzMo)
A TV2 új reality-show-jának üzenete egyszerű: a gazdag fiatalok buták, felszínesek és kulturálatlanok, és meg sem kísérli, hogy árnyalja a képet.
szept. 19
11:48
Brit tudósok állítják: az övé a legtökéletesebb férfihang – 75 éves lett Jeremy Irons (Blikk)
Jeremy Irons a világ egyik legnagyobb színésze, aki alakításaival a közönség szívén túl a szakmát is lenyűgözte, hiszen nemcsak Oscar-, de Emmy- és Tony-díjjal is rendelkezik, vagyis magáénak tudhatja a színészmesterség hármas koronáját. A nagyszerű brit legenda a mai napon ünnepli 75. születésnapját.
szept. 19
13:12
Esztergályos Cecília otthonában járt az M5 kulturális csatorna (hirado.hu)
A színművész az otthonában kialakított műtermét az M5 Librettó című műsorában mutatta be.
szept. 19
14:03
Ma már világirodalmi klasszikusok, de ki sem akarták adni őket (Könyves Magazin)
A sikerhez sokszor nagyon rögös, nehéz és kétségekkel teli út vezet, és ez alól az írók sem jelentenek kivételt. Stephen King Carrie című első regényét, mely ma már a műfaj klasszikusa, például csak a tizenkettedik alkalommal fogadták el publikálásra. De a Narnia krónikái, A Legyek Ura és az Elfújta a szél is hasonló nehézségek közepette jutott át
szept. 19
14:36
Több ezer évvel ezelőtt keletkeztek a "senki földjén", most felkerültek a világörökségi listára (hirado.hu)
Három mongóliai szarvasoskő-együttest vett fel kedden Rijádban a világörökségi listára az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete.
szept. 19
15:30
Közel 100 éve, hogy megalkotta Mickey egér karakterét Walt Disney – Így fejlődött a kisegér karaktere az évtizedek alatt (Blikk)
95 évvel ezelőtt ezen a napon jelent meg a világ leghíresebb mesefigurája, Mickey egér. Mickey karaktere az 1928-as megjelenésétől máig erősen jelen van nemcsak a Disney világában, de a teljes popkultúrában, ugyanis amellett, hogy közel egy évszázada szórakoztatja a gyerekeket és felnőtteket egyaránt, nagy kulturális hatást is elért.
szept. 19
16:21
Sztárnyomozók és a sztárbűnözők: két fogalom a 90-es évek bűnügyeinek világából – itt az Emlékszem, amikor podcast legújabb része (SzMo)
Bezsenyi Tamás kriminológus-bűnözéstörténésszel próbáltunk a végére járni olyan kérdéseknek, mint hogy mit jelentett az olajszőkítés, miért kellett meghalnia Fenyő Jánosnak, és miért volt az évtized egyik legszimpatikusabb figurája egy egyszerű bankrabló.
szept. 19
16:54
Két kislány halála szárad a pedagóguspár lelkén (Blikk)
Vajon hol van az a pont, amikor már nem tarthatunk ki a párunk mellett? Mit kell elkövetnie ahhoz, hogy észrevegyük: egész addigi kapcsolatunk, közös életünk egy toxikus, fullasztó téboly volt, amiből a saját érdekünkben mielőbb szabadulni kellene - egyáltalán, eljön ez a pont? Ezeket a kérdéseket is boncolgatja rendkívül izgalmasan a Maxine, az eg
szept. 19
17:45
Majdnem cirkuszi sztár lett, az utcán kereste a kenyerét, és imád gonoszkodni – Jeremy Irons 75 éves (SzMo)
A legtöbben talán a Die Hard harmadik részének "Simon mondja" főgonoszaként ismerik, pedig már több mint 110 színészi kreditje van. Ráadásul nem is ebbe a szakmába vágyott eleinte. Portré egy vérbeli filmlegendáról.
szept. 19
19:15
Light Art Museum: lenyűgöző, hogy mi mindenre képes a fény és a kreatív elme (SzMo)
Meglepő élmény, mintha egy sci-fi világba csöppennél bele, ahol fura módon utazhatsz, gondolkodhatsz, csodálkozhatsz, szemkápráztathatsz.
szept. 19
21:03
Ennél jobban aligha lehetne közös nevezőre hozni a kultúrát a borokkal – A Kerekdomb Fesztivál most lett igazán kiforrott (SzMo)
Három napba sűrítve megkaptunk szinte mindent, amiért a Művészetek Völgyét is szeretjük, emellett pedig több tucatnyi, jobbnál jobb helyi pincészet kínálatát kóstolhattuk végig.

2023. szeptember 20. szerda

szept. 20
0:12
A híd ezúttal Rómába vezet, a fellépők névsora pedig parádés (Infostart)
Pénteken kezdődik az Európai Hidak fesztivál, ahol látható lesz Antonio Castrignanò, Roberta Gambarini, a római Santa Cecilia Akadémia Zenekara és a Budapesti Fesztiválzenekar Fischer Iván vezényletével. A társszervezők, a Müpa és a BFZ a kivételes zenei kínálat mellett kiállítással, előadásokkal, filmvetítésekkel is várják az olasz kultúra rajongó
szept. 20
0:12
Johnny Depp a budapesti Károlyi-kertnél forgat (Telex)
A kert környéke a kora 20. századi Párizs utcáinak álcázza magát, a film Modiglianiról szól majd.
szept. 20
0:24
Kertmozi: A tölgy (Metropol)
A tölgy – Az erdő szíve több évszakon át követi a magányos óriás életét, és emlékeztet minket a természet csodáira.
szept. 20
0:36
Viharos idők (Metropol)
"Egy különleges pillanat részese lehetsz, ha velünk tartasz Hatvany Helga Viharos idők című könyvének bemutatóján."
szept. 20
0:42
Mozogj egy jót! - Senior 50+ jóga (Metropol)
Jóga foglalkozások 50 év felett is mozogni vágyóknak, de nem kizárólag időskorúaknak.
szept. 20
0:54
Békére várva - Magyar Krisztina grafikusművész kiállítása (Metropol)
Olyan festmények, grafikák, szobrok láthatók a tárlaton, melyek segítenek elmélyülni, belső csendre találni.
szept. 20
8:09
Terézia Mora regénye rövidlistás lett (Könyves Magazin)
Terézia Mora regénye rövidlistás lett
szept. 20
8:33
Varázspálcák, mágikus állatok és patrónusok is várnak a új Varázsalmanachban! (Könyves Magazin)
Varázspálcák, mágikus állatok és patrónusok is várnak a új Varázsalmanachban!
szept. 20
8:45
Az Ai már élhetőbb várost tervez, mint az emberek (Könyves Magazin)
Az Ai már élhetőbb várost tervez, mint az emberek
szept. 20
9:21
Varázslatos könyvbemutatóval érkezik az új Harry Potter-könyv! (SzMo)
A Harry Potter-rajongók legnagyobb örömére október 10-én egy újabb könyv érkezik, a világ számos országában egyszerre debütál majd a Varázsalmanach. A világpremier napján egy elvarázsolt könyvbemutatón is részt vehetnek, akik elsők között szeretnék kézbe venni a mágikus kiadványt, és Tóth Tamás Boldizsárral, a könyvek fordítójával is lehet találkoz
szept. 20
9:42
Legendás szerepeiről árult el titkokat Huszti Péter (hirado.hu)
A Librettó stúdiójában Huszti Péter, Kossuth-díjas színművész mesélt meghatározó szerepeiről.
szept. 20
10:27
Hallgass bele a Budapest Nagyregénybe a Könyvfesztiválon! (Könyves Magazin)
Különleges meglepetés készül az ősz egyik legfontosabb könyves eseményére. Szeptember 28. és október 1. között a fesztivál látogatói exkluzív részleteket hallgathatnak meg a Budapest Nagyregény 23 fejezetéből a Millenárison. Újra felkereshetik a Budapest Nagyregény jól ismert és népszerű zöld olvasószoba-installációját. Ezúttal is lehetőség nyílik
szept. 20
10:27
Premier: "A nők a nyári világrészek" – Csoóri Sándor versét zenésítette meg Csorba Lóci (SzMo)
A Lóci játszik frontembere egyszerű, letisztult hangszerelést választott a dalhoz, hogy a hallgatók úgy érezzék, mintha valaki csak leülne melléjük és eljátszaná nekik a verset.
szept. 20
10:30
Videó! Verbunkot jártak a magyar néptáncosok a kínai nagy fal tetején (hirado.hu)
A Magyar Állami Népi Együttes tagjai járták el a szatmári verbunkot a kínai nagy fal tetején – derül ki az együttes közösségi oldalára feltöltött videóból.
szept. 20
10:33
Milyen szülő a bántalmazó férfi? Könyv anyáknak, hogy segíthessenek a gyerekeiknek és maguknak (Könyves Magazin)
Milyen szülő a bántalmazó férfi? Könyv anyáknak, hogy segíthessenek a gyerekeiknek és maguknak
szept. 20
10:36
Hatalmas bejelentést tett a Netflix: a világ egyik kedvenc sorozatáról van szó (Blikk)
Közel két évvel ezelőtt ért véget kedvenc bankrablóink története, ugyanis 2021. decemberében leadták A nagy pénzrablás utolsó epizódját is. Az öt évadot megélt sztori nagyon hamar vált a nézők kedvencévé, a 21. század Robin Hoodjait pedig gyakorlatilag mindenki imádta. Miután véget ért a széria, szárnyra keltek a pletykák, hogy jöhet a spin off, am
szept. 20
10:57
Johnny Depp Budapesten forgat (SzMo)
A Károlyi-kert melletti utcákban sikerült lencsevégre kapni a hollywoodi sztárt.
szept. 20
12:06
A marokkói földrengés ideje alatt is zajlott az első magyar-marokkói film forgatása (hirado.hu)
A földrengést elképesztő volt megélni, mert aznap forgattuk a forgatókönyvből azt a részt, amikor a főszereplők megérkeznek az 1960-as nagy földrengés után a romos városba mondta – Taschler Andrea producert.
szept. 20
12:12
A Magyar Géniusz Vándorkiállítást eddig 150 ezer látogató tekintette meg (hirado.hu)
Hatalmas érdeklődés övezi a Petőfi 200 emlékév keretében megvalósuló Magyar Géniusz Vándorkiállítást.
szept. 20
12:21
Eddig 150 ezer látogató tekintette meg a Magyar Géniusz Vándorkiállítást (Demokrata)
Hatalmas érdeklődés övezi a Petőfi 200 emlékév keretében megvalósuló kiállítást.
szept. 20
12:24
Válik a felesége a nemi erőszak miatt elítélt sorozatsztártól (Blikk)
Danny Masterson és szintén színész felesége, Bijou Phillips 12 évig voltak házasok és egy közös gyerekük is van. A nő végig kitartott szexuális zaklatással elítélt férje mellett a bíróságon, azonban 2 héttel azután, hogy ítéletet hozott a bíróság beadta a válókeresetet.
szept. 20
13:00
Újraélte gyermekkorát Kálloy Molnár Péter a Tündérkert forgatásán (hirado.hu)
Le sem tudta tenni a forgatókönyvet, annyira izgalmas volt számára a Tündérkert története – árulta el Kálloy Molnár Péter a Család-barát vendégeként a Dunán hamarosan látható szenvedélyes történelmi kalandfilmsorozatról. A forgatás igazi játéktér volt a történelemhez gyerekkora óta vonzódó színművésznek.
szept. 20
13:15
Az Utcazenésztől a dossziékig, a Mesterektől a vadászokig: Hobo nem fékez (SzMo)
Nem ő a fontos, hanem amit ad, ezért szeretik.
szept. 20
13:24
Kvíz – Ön mennyire ismeri a magyar filmeket? (Blikk)
94 évvel ezelőtt ezen a napon vetítettek először hangosfilmet a magyar fővárosban. A hangosfilm feltalálása egy hatalmas kaput nyitott meg a filmművészet területén, 1929. szeptember 20-án pedig Budapesten is egy új korszak kezdődött ezzel. A levetített film címe "Az éneklő bolond" volt, melyet a mai Puskin mozi elődje, a Forum filmszínház mutatott
szept. 20
13:24
Csak az M5 műsorában látható Jászai Mari féltve őrzött öröksége (hirado.hu)
Az Országos Széchényi Könyvtár gyűjteményének egyik elzárt darabja egy 1892-ben készült selyemszínlap. A Jászai Mari főszereplésével híressé vált, Elektra című színdarab jótékonysági előadását hirdető teátrumcédulát a Hét műtárgya adásában mutatta be a nézőknek az M5.
szept. 20
13:45
"A világ egy hidegvizes medence" – Felnőtté válás gyásszal, öngyilkossággal, szerelemmel (Könyves Magazin)
Elena Ferrante Nápolyi regényeit idéző atmoszféra és történetvezetés jellemzi A tó vize sohasem édes című könyvet, bár ezúttal nem Nápoly, hanem egy Róma környéki kisváros a helyszín, ahol a fiatal főhős-elbeszélő története zajlik. Az olasz Giulia Caminito kötete valódi coming of age sztori, a szokásosnál is nehezebb, küzdelmesebb fajtából. A felnő
szept. 20
14:03
Ahol a családtagok is csak hátratett kézzel közlekedhettek (SzMo)
Exkluzív könyvsétán fedeztük fel a Hatvany család életének budavári helyszíneit
szept. 20
14:09
Visky András: A valóságot a fikció és a képzelet révén ismerjük meg (Könyves Magazin)
A szerzőt Valuska László kérdezte hitről, diktatúráról, száműzetésről, szeretetről és családról. Most a teljes beszélgetést meghallgathatod.
szept. 20
15:54
Megtalálták! Bejelentést tettek a régészek Zalaegerszegen (hirado.hu)
Megtalálták az egykori egerszegi vár északnyugati bástyájának maradványait. A 17. századi leletegyüttesre a tervezett mérlegház és parkoló területén végzett ásatás során bukkantak rá – jelentették be a helyszínen tartott szerdai sajtótájékoztatón.
szept. 20
16:12
Az év legnagyobb magyar filmes dobásával folytatódik a Telex Filmklub (Telex)
A Magyarázat mindenre című filmet vetítjük premier előtt, utána beszélgetés a rendező Reisz Gáborral.

Keresés