Jada Pinkett-Smith-nek folyamatosan az orra alá dörgölik azokat a megalázó nyilatkozatokat, amelyeket a múltban osztott meg a Will Smith-szel kötött házasságáról.
Cher tavaly ősszel férfiakat bérelt fel, hogy rabolják el fiát: Elijah Blue Allman-t, aki New York-i hotelszobájában elrontott házasságát próbálta megmenteni.
Azt írta egyszer róla valaki: ő a legsokoldalúbb rádiós újságíró. Pedig a közönség inkább a televízióból ismerhette, hiszen – afféle családtagként – minden este beszélt hozzánk. Néztük a híradót, rácsodálkozva a világ zűrzavarára, s talán P. Szabó József monológjai, kommentárjai segítettek bennünket eligazodni. Az egykori rádiós, televíziós ma is d
A Microsoft társalapítója, a világ egyik leggazdagabb embere, a 20. század végén felvirágzó számítástechnikai ipar ikonikus alakja. Bár 2014-ben lemondott cége elnöki pozíciójáról, a lendülete nem csökken, energiáit alapítványa működésébe fekteti. Vajon mit gondol egy ilyen aktív ember a lustaságról?
Tőzsér Zsolt és Kadlót Szilvia két éve kapta a nagyszerű hírt, hogy ikreik fognak születni: a pedagógusként tanító leendő édesanya és a párja az egész világot át tudták volna ölelni örömükben. Aztán 2021. november 27-én eljött az idő, de a szüléskor komplikációk léptek fel.
Szlovákia külügyminisztere bekérette a magyar nagykövetet Szijjártó Péter legutóbbi útja után, amelynek során a magyar külgazdasági és külügyminiszter a hétvégére esedékes választás előtt pár nappal a helyi ellenzék eseményein vett részt.
Újabb nap, újabb kihívások, újabb kalandok. Olvasd el, mi vár rád egészen pontosan a horoszkópod szerint, hogy könnyebben lavírozhass a nehézségek között, vagy ügyesebben lovagolhass meg egy sikeresebb hullámot.
A fitneszedző vasárnap az egyik leghíresebb világörökségi területre, Wadi Rumba érkezett társaival, ahol másnap hajnalban történt a tragédia. Kozma Zsuzsa fia most nyilatkozott, és cáfolta a korábban elterjedt szelfizést, mert tisztázni akarta az édesanyja halálának körülményeit.
Problémái mindenkinek vannak és a komoly traumák sem kerülnek el élete során senkit. Mindannyian nap mint nap szembesülünk stresszhelyzetekkel a kellemetlenségektől kezdve a valódi katasztrófahelyzetekig, ám, hogy kinek mi számít kisebb problémának és mi vészhelyzetnek, az már reziliencia kérdése.
Bruce Willis felesége, Emma Heming Willis nemrégiben a közösségi oldalán mondta el, hogy van a frontotemporális demenciával küzdő színész. A világsztárról most friss fotó is készült, ami ritka, ugyanis kerüli a nyilvánosságot.
Egy 15 éves lányt késeltek halálra egy buszmegállóban az angliai Croydonban. A nyakán és a mellkasán szúrták meg a tinédzsert, akin kétségbeesetten próbáltak segíteni, de már nem lehetett.