Sok minden szól Orbán Viktor ellen, de az, hogy egy olyan diplomáciai kezdeményezést hányjanak a szemére, amelyet más tagállamok eddig nem tudtak vagy nem akartak vállalni, azt mutatja, hogy az Európai Unió mennyire eltávolodott attól a korábbi igényétől, hogy a béke ereje legyen – írja a Berliner Zeitung a magyar miniszterelnök békemissziójával és
A szabotázsakciók az olimpiai játékok nyitónapján okoztak káoszt a vasúti közlekedésben. Dmitrij Peszkov visszautasította a nyugati sajtóspekulációkat.
A szakmailag kiváló, de botrányról botrányra bukdácsoló Várhelyi Olivért jelölte újból a kormány az Európai Bizottságba biztosnak, de a sorsát megpecsételheti a vele konfliktusokba keveredő Európai Parlament. Közben viszont nem kizárt, hogy a kormánynak más a valódi jelöltje, aki második nekifutásra már biztosabban mehetne át. Akárki lesz is, nem v
Peszkov szerint a japán kormány figyelmeztetése, azt mutatja, hogy a japán vezetés egyre szorosabban elköteleződik "a kollektív Nyugat Oroszországgal szemben tett barátságtalan lépései mellett".
Oroszország visszautasítja és megalapozatlan álhírnek tartja azokat a nyugati sajtóspekulációkat, hogy köze lett volna a francia gyorsvasúthálózat ellen elkövetett szabotázsakciókhoz, amelyek az olimpiai játékok nyitónapján okoztak káoszt a vasúti közlekedésben – jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.
Giorgia Meloni szombaton érkezett Pekingbe, ahol kiemelte: ötnapos kínai útja a demonstrációja annak az akaratnak, hogy az olasz-kínai kapcsolatok új szakaszba lépjenek és hogy újraindítsák a két ország kétoldalú együttműködését.
Oroszország visszautasítja és megalapozatlan álhírnek tartja azokat a nyugati sajtóspekulációkat, hogy köze lett volna a francia gyorsvasúthálózat ellen elkövetett szabotázsakciókhoz, amelyek az olimpiai játékok nyitónapján okoztak káoszt a vasúti közlekedésben - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője hétfőn újságíróknak.
A mai napon lép életbe az eddigi legszigorúbb abortusztörvény az Egyesült Államokban Iowában. Az új szabályozás szerint a terhesség hatodik hetétől tilos abortuszt végrehajtani. Ez az jelenti, hogy a magzat elsőszívdobbanása után nem lesz lehetősége a kismamáknak abortuszra, azonban sok esetben ekkor még nem is derül ki a várandósság.
A Nachdenseiten lapban az egykori Bundeswehr tábornokkal készült interjúban az ukrajnai helyzetről, az új NATO-döntésekről, Orbán Viktor magyar miniszterelnök békemissziójáról és a harmadik világháború veszélyéről is beszél.
A béke, az együttműködés, a nyitottság, a tanulás, a befogadás szellemében Kínának és Olaszországnak fejlesztenie kell kapcsolatait, mondta a kínai elnök.
A külügyminiszter szerint Sikorski hazudott, amikor azt állította, hogy ő lelkesen támogatta azt az "abszurd javaslatot," miszerint Ukrajnában tartsák az európai uniós külügyminiszterek következő informális találkozóját.
Észak-Korea északnyugati részén árvizek miatt a külvilágtól elvágott több mint ötezer embert kellett evakuálni légi, illetve vízi úton - közölte hétfőn a kommunista állam hírügynöksége.
"Semmiképp sem mondható tisztának a választás, ami most hétvégén tehát most vasárnap Venezuelában zajlott. Meglátjuk következő napok fejleményei alapján, hogy mi történhet." Így kommentált Farkas Vajk az Alapjogokért kKzpont madiridi irodájának vezetője.
Lucie Castets számára nem lezárult, hanem elkezdődött a választás: politikai kampányt folytat, és követeli, hogy a nevét visszadobó Emmanuel Macron nevezze ki őt miniszterelnöknek.
Amennyiben a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában hétfőn közzétett videóbejegyzésében, amelyet a pozsonyi kormányhivatal az MTI-nek is eljuttatott.
A szlovűk kormányfő hangsúlyozta: Kijev az orosz kőolajexport tranzitjának korlátozásáról hozott lépésével Szlovákiának, Magyarországnak és Ukrajnának is árt.
Mintegy 200 millió dollár új katonai támogatást ad Ukrajnának az amerikai készletekből az Egyesült Államok - mondta a Fehér Ház nemzetbiztonsági kommunikációs tanácsadója hétfőn.
Amennyiben a következő napokban nem újul meg az orosz kőolaj Ukrajnán át történő szállítása, a pozsonyi Slovnaft kőolajfinomító leállítja az Ukrajnába történő gázolajkivitelt - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök a közösségi médiában hétfőn közzétett videóbejegyzésében, amelyet a pozsonyi kormányhivatal az MTI-nek is eljuttatott.