A német média szerint a NATO washingtoni csúcstalálkozóján is felzúdulást keltett a CNN amerikai hírtelevízió kiszivárgott értesülése arról, hogy az orosz kormány merényletet tervezett a világ egyik legnagyobb fegyvergyártó cége, a német Rheinmetall vezérigazgatója ellen.
Meddig lehet ezt még következmények nélkül megtenni? Meddig tűrik az amerikaiak? Joe Biden, az Egyesült Államok 81 esztendős elnöke az utóbbi időben ismét leégette magát, ezúttal Ukrajna elnökét, Volodimir Zelenszkijt nevezte a NATO csúcstalálkozón Vlagyimir Putyinnak. Ez azért is kellemetlen, mert éppen az orosz elnök parancsára robbant ki két és
Egyre gyakoribbak a tűzesetek Romániában a fokozódó kánikula miatt, a Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig már egy hete ég az erdő - derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
Lezuhant a Szuhoj repülőgépgyár egy Superjet 100-as típusú repülőgépe a moszkvai régióban lévő Kolomna város közelében pénteken. A jármű utasokat nem szállított, a háromfős személyzet életét vesztette.
Elutasította a lengyel parlament alsóháza az abortuszt szabályozó előírások liberalizálását célzó, a Baloldal frakciója által előterjesztett javaslatot.
Az utóbbi időben egyre gyakoribbak a tűzesetek Románia területén. A perzselő hőségben csaknem 1000 hektárnyi kiszáradt növényzet égett le. Vaskapu-szoros természetvédelmi területén pedig mintegy hete lángol az erdő – derült ki a katasztrófavédelem pénteken kiadott összegzéséből.
"Megengedhetetlen magatartásnak tartjuk egy államfő részéről, hogy ilyen tiszteletlen megjegyzéseket tegyen más államok vezetőire" – mondta Dmitrij Peszkov.
A színészt gondatlanságból elkövetetett emberöléssel vádolták meg, miután a Rust című film forgatásán elsült a kezében egy éles lőszerrel töltött kellékfegyver, ami megölte az operatőrt.
"Ön Trump oldalán áll – Orbánnal, Putyinnal és más diktátorokkal világszerte –, vagy a demokrácia oldalán?" – tette fel a kérdést követőinek az egykori demokrata elnökjelölt a Facebookon.
Az egykori demokrata külügyminiszter szerint Trump az Orbán Viktorral készült kép megosztása után mutatta meg, milyen ember is ő valójában, és hogy egyetlen elképzelése a "békéről", hogy mindent megadjon Putyinnak.
India egyik leggazdagabb embere, a 29 éves Anant Ambani végre feleségül vette a szerelmét, Radhika Merchantot, de már hónapok óta óriási buli előzi meg a nagy napjukat. A világ legbefolyásosabb emberei közül többen is elutaztak Mumbai-ba az évszázad esküvőjére.
Az illető Colorado állam legmagasabb csúcsán, a Mount Elbert-en túrázott, amikor bizonyára letért az útról, de telefonálási szokásáról ott sem mondott le.
35 magyar utassal, és két sofőrrel együtt beszorult egy magyar busz egy alagútba az olasz Tirano környékén. A turistákat szállító jármű orral előre hajtott be az alagútba, ahol – egy kanyarban befordulva – se előre, se hátra nem tudott mozdulni. A szűkös alagutat hajnalig teljesen elzárta a forgalom elől a magyar busz.