A nyilvánosságra került testkamerás felvételen Thomas Matthew Crooks kitakart holtteste látható azon a háztetőn, ahonnan lőtt. A titkosszolgálat már a helyszínen megállapította, hogy őt látták a merényletkísérlet előtt is.
Gőzerővel készül az elnökjelöltségre Kamala Harris. Az Egyesült Államok jelenlegi alelnöke ugyanis a demokrata párt elnökjelöltje lehet, miután Joe Biden visszalépett. Kamalát, már a delegáltak háromnegyede biztosította támogatásáról. A politikus egy kampánygyűlésén Wisconsinban máris Donald Trumpot támadta.
Tiltakozni kell az erőszak és az agresszivitás eszkalációja ellen - mondta Németh Zsolt szerdán Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor közéleti programjainak megnyitóján.
A nemzetközi humanitárius jogba ütközőnek nevezte az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa a lengyel hatóságok által a lengyel-fehéororosz határra érkezők szinte automatikus visszafordítását.
Ha már Budapesten a Várkert Bazárban van az uniós elnökség központja, akkor nyugodtan mondhatjuk azt, hogy erre az egy hétre, egy kicsit keletebbre jött, mintegy 700 km-rel – mondta a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor megnyitóján a nemzetpolitikáért felelős államtitkár.
Nem ő az első, aki fenyegetést jelentett a nagyszabású eseményre. A Microsoft elemzőinek júniusi jelentése szerint Oroszország lejárató kampányt indított Franciaország és az olimpia szervezői ellen is.
Újabb, egyelőre rejtélyes merénylet tartja lázban az Orosz Föderáció fővárosát, Moszkvát. A felrobbantott járműben ülő házaspárt kórházba szállították.
Az Európai Bizottság tavaly közzétett jogállamisági jelentésében foglalt ajánlások több mint kétharmadát (68 százalékát) az európai uniós tagállamok teljes mértékben vagy részben teljesítették, egyes tagországok esetében azonban továbbra is aggályok állnak fenn, vagy a helyzet tovább romlott a jogállamiság érvényesülése szempontjából - jelentette k
A nemzetközi humanitárius jogba ütközőnek nevezte az Európa Tanács emberi jogi biztosa a lengyel hatóságok által a lengyel–fehéororosz határra érkezők szinte automatikus visszafordítását - olvasható a strasbourgi székhelyű testület szerdai közleményében, amelyben nyilvánosságra hozták a biztosnak az ügyben a lengyel miniszterelnökhöz és a lengyel f
Az Európai Bizottság tavaly közzétett jogállamisági jelentésében foglalt ajánlások több mint kétharmadát (68 százalékát) az európai uniós tagállamok teljes mértékben vagy részben teljesítették, egyes tagországok esetében azonban továbbra is aggályok állnak fenn, vagy a helyzet tovább romlott a jogállamiság érvényesülése szempontjából – jelentette k
Korunk legnagyobb emberi jogi válságának nevezte a keresztényüldözést Azbej Tristan, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára szerdán Tusnádfürdőn.
Az Európai Bizottság szerdán bejelentette, hogy nyilvántartásba vesz két új európai polgári kezdeményezést, az egyik az állattartó gazdaságok bezárását és a szintetikus hús előállítását sürgeti, a másik pedig az élelmiszerek címkézésével kapcsolatos.
A Donald Trump elleni merényletkísérlet után röviddel rögzített testkamera felvételein a titkosszolgálat és a helyi rendfenntartók láthatók a fegyveres élettelen teste közelében.
Átnevezték az orosz fővárosban a Kijevi pályaudvar közelében található Európa teret Eurázsia térré Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerdán közzétett rendeletének értelmében.
Több tagállamban is aggodalomra ad okot a bírák és ügyészek javadalmazása, és kihívást jelent a képzett igazságügyi tisztviselőgárda alkalmazása - jelentette ki Vera Jourová, az EU brüsszeli végrehajtó testületének átláthatóságért és értékekért felelős tagja szerdán Brüsszelben.
Az Európa teret a moszkvai Dorogomilovo kerületben 2002-ben nyitották meg egy közös orosz–belga projekt keretében, az európai országok egységének jelképeként.
Átnevezték az orosz fővárosban a Kijevi pályaudvar közelében található Európa teret Eurázsia térré Szergej Szobjanyin moszkvai polgármester szerdán közzétett rendeletének értelmében.
Pokolgép robbant egy Toyota Land Cruiser terepjáróban szerda reggel Moszkva északi részén, egy parkolóban, a járműben ülő házaspárt kórházba szállították.
Az Etna kitörése miatt leállították a szicíliai Catania repülőforgalmát. Az Etna a világ egyik legaktívabb vulkánja, a működése az elmúlt napokban mind intenzívebb lett, már forró hamut és lávát is hányt magából. A jelenségről Harangi Szabolcsot, a HUN-REN–ELTE Vulkanológiai Kutatócsoportjának vezetőjét kérdeztük.
Hollandiában a menedékkérők elhelyezésének költségei tavaly mintegy 70 százalékkal nőttek, az állam összesen 2,7 millió eurót fordított erre a célra a 2022-es 1,6 milliárd euró után – közölte szerdán a menedékkérők befogadásával foglalkozó központi ügynökség (COA).
A NATO-tagállamok kifogynak az Ukrajnának adható fegyverekből, ami a fegyverszünet irányába kényszerítheti Kijevet – mondta az MCC Geopolitikai Műhely vezetője a HírTV Tusványos 2024 című műsorában.
A jobbközép és a jobboldal részeinek kizárása az európai parlamenti bizottságokból nem bölcs döntés, ha így indítanak, rosszul kezdenek - mondta Matteo Salvini, a Liga olasz párt vezetője azután, hogy pártja, amely a Patrióták Európáért frakció tagja, egyetlen bizottsági vezetői posztot sem kapott az EP-ben.
Az európai vezetés elszakadt az embereket foglalkoztató problémáktól, nem vesz tudomást a választói elégedetlenségről, és csak saját pozíciói megőrzésére összpontosít – állapították meg a Századvég Alapítvány elemzői szerdán Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor rendezvényén.
Öt klímaaktivista a nemzetközi Köln-Bonn repülőtér kifutójához ragasztotta magát szerda reggel, aminek következtében fel kellett függeszteni a repülőtér forgalmát - közölte a német rendőrség szóvivője.
A jobbközép és a jobboldal részeinek kizárása az európai parlamenti bizottságokból nem bölcs döntés, ha így indítanak, rosszul kezdenek – mondta Matteo Salvini, a Liga olasz párt vezetője azután, hogy pártja, amely a Patrióták Európáért frakció tagja, egyetlen bizottsági vezetői posztot sem kapott az EP-ben.
Matteo Salvini sajnálatát fejezte ki, hogy "Brüsszelben egyesek nem tartanak tiszteletben, olaszok és európaiak szavazatát kizárva, olyan pártokat, melyekre több millióan voksoltak" a júniusi európai parlamenti választásokon.
A franciaországi előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójában élen végző baloldali szövetség miniszterelnök-jelöltje, Lucie Castets felszólította szerdán Emmanuel Macron államfőt, hogy nevezze ki őt kormányfőnek, kijelentve ugyanakkor, hogy "lehetetlennek" tart egy koalíciót a baloldal és az elnöki tábor között.
A Le Monde szerint túl sokat ivott, ezért lekéste a párizsi járatát Isztambulban, és amikor Bulgárián keresztül tért vissza, felfigyeltek az állítólagos FSZB-s kapcsolattartójával folytatott telefonbeszélgetésére.