2024. július 23. kedd

júl. 23
20:20
Elfogták egy 1,5 millió eurós repülőtéri ékszerlopás három gyanúsítottját a Pireneusokban (hirado.hu)
Elfogták egy milliós tételű ékszerlopási ügy három gyanúsítottját a spanyol-francia határon a Pireneusokban – közölte kedden a francia rendőrség.
júl. 23
21:06
Elájult egy turista a Buckingham-palotánál, miután megharapta a királyi gárda egyik lova (ATV)
Egy kínai turista figyelmen kívül hagyta a Buckingham Palace kapujánál lévő figyelmeztetést, a királyi gárda egyik lova pedig úgy megharapta, hogy később el is ájult.
júl. 23
21:06
Az amerikai titkosszolgálat igazgatójának pozíciójába került a Trump elleni merénylet (Demokrata)
Az igazgató kedden a szolgálat állományához intézett levélben jelentette be lemondását.
júl. 23
21:12
George Clooney már be is állt Kamala Harris mögé: az ő elnökjelöltségét támogatja (SzMo)
A színész az egyik legismertebb és legbefolyásosabb demokrata támogató Hollywoodban.
júl. 23
21:30
Joe Biden szerdán tesz nyilatkozatot visszalépése körülményeiről (HírTV)
Negatív Joe Biden koronavírustesztje, és elmúltak tünetei – közölte az elnök orvosa kedden, ami után a Fehér Ház bejelentette, hogy az elnök visszatér Washingtonba.
júl. 23
21:36
Túlzásba vitte az ünneplést: meghalt egy fiatal egyetemi hallgató (Ripost)
A fiatal életét a kiérkező mentősök sem tudták megmenteni.
júl. 23
21:36
Joe Biden nyilatkozatot tesz a visszalépése körülményeiről (Demokrata)
Kamala Harris szerint Joe Biden továbbra is alkalmas az elnöki feladatai ellátására.
júl. 23
21:42
A Trump elleni merénylet miatt távozik a titkosszolgálat vezetője (HírTV)
Lemondott az amerikai Secret Service (Titkosszolgálat) igazgatója, miután a szervezet nem tudta megakadályozni a Donald Trump elleni merényletkísérletet – a döntést kedden jelentette be maga az igazgató, Kimberley Cheatley.
júl. 23
21:54
Találkozik Benjámin Netanjahuval Donald Trump (HírTV)
Donald Trump július 26-án Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tárgyal Floridában – erről maga a volt elnök, a republikánusok elnökjelöltje tett bejelentést kedden közösségimédia-oldalán.
júl. 23
22:18
Szívszaggató: kisbabájával a karjában lőtték agyon az édesanyát (Ripost)
Nem kímélte a fiatal az anyukát.
júl. 23
22:42
A fegyverek letételére szólított fel az ENSZ-főtitkár (HírTV)
A július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére "mindenki tegye le a fegyvert" – szólított békességre António Guterres ENSZ-főtitkár.

2024. július 24. szerda

júl. 24
0:12
Trump elleni merénylet: lemondott a titkosszolgálat vezetője (Blikk)
Kimberly Cheatle, az amerikai titkosszolgálat feje belebukott a Trump elleni merényletbe. Kedden lemondott a posztjáról.
júl. 24
0:12
A kőolajtranzit-tilalom miatt akár fel is függeszthetik Ukrajna uniós társulási szerződését (Infostart)
Magyarország és Szlovákia először egy konzultációs eljárás, utána pedig egy választott bíróság döntésében bízhat, ha ismét Ukrajnán keresztül akar kapni orosz kőolajat – mondta az InfoRádióban Tóth Norbert nemzetközi jogász.
júl. 24
0:12
Saját maga megadóztatásáért küzd néhány nyugat-európai milliárdos (444.hu)
Önként vállalnák a magasabb vagyonadót a "Tax Me Now" mozgalom tagjai. Szerintük nekik is árt az egyenlőtlenség.
júl. 24
0:12
Gyermekbénulás-járvány robbanhat ki Gázában, izraeli professzorok szerint egyetlen módon lehet ezt elkerülni (Telex)
Gyermekbénulást okozó poliovírust találtak a Gázai övezet szennyvizében.
júl. 24
0:16
Joe Biden visszatér Washingtonba, tisztázza a helyzetet (Blikk)
Negatív Joe Biden koronavírustesztje, a tünetei pedig elmúltak – közölte az elnök orvosa kedden, ami után a Fehér Ház bejelentette, hogy az elnök visszatér Washingtonba.
júl. 24
0:16
EU-jelentés: több mint nyolcvan éve a múlt vasárnap volt a legmelegebb nap a világon (Infostart)
Vasárnap, július 21-én mérték a legmagasabb hőmérsékletet a világon a feljegyzések kezdete, azaz 1940 óta; a globális átlagos felszíni hőmérséklet ezen a napon 17,09 Celsius-fok volt - jelentette be kedden az Európai Unió műholdas Föld-megfigyelési programja, a Copernicus.
júl. 24
0:16
Kitört az Etna, összeomlott a szicíliai légiforgalom (444.hu)
Catania repülőterét le kellett zárni a hamueső miatt.
júl. 24
0:16
Mit tegyünk, ha világszintű informatikai leállás idején repülnénk? (Telex)
Kollégánk úgy gondolta, biztosra megy, amikor az EP-ből hazafelé két repülőjárat közül a későbbit választotta. A közel kétórányi különbségből végül majdnem két nap lett. Egy zsúfolt vonatút miatti kialvatlansággal és egy elhagyott laptoptöltővel megúszta azt a tortúrát, amin rengeteg embernek kellett átmennie a múlt hét végén.
júl. 24
0:20
ENSZ-különmegbízott: a húszik egyre nagyobb fenyegetést jelentenek a nemzetközi hajózásra (Infostart)
A legutóbbi fejlemények a Vörös-tengeren, illetve a környező vizeken a jemeni húszi lázadók egyre nagyobb fenyegetését jelzik a nemzetközi hajózásra a térségben - közölte kedden Hans Grundberg, az ENSZ jemeni különmegbízottja a világszervezet Biztonsági Tanácsában (BT).
júl. 24
0:20
Moszkvából indított hekkertámadás miatt nem volt két napig fűtés januárban Lvivben egy friss jelentés szerint (444.hu)
Két napig fagypont alatti hőmérsékletet kellett átvészelni több mint 600 lakóépületben.
júl. 24
0:20
Az ukránok harmada területi engedmények árán is gyorsan békét kötne az oroszokkal (Telex)
Egy év alatt megtriplázódott a számuk, de a többség még mindig nem adna át semmilyen területet sem.
júl. 24
0:24
Zsarolószoftveres kibertámadás zavarta meg a spliti repülőtér forgalmát (Infostart)
Több tucatnyi repülőgép nem tudott felszállni hétfő este a horvátországi Splitben egy zsarolási célú kibertámadás miatt - közölte a horvát közlekedési minisztérium.
júl. 24
0:24
Betiltják a bikaviadalokat Kolumbiában (444.hu)
Nincs több éljenzés.
júl. 24
0:28
Elkezdődött a koncertprogram a 33. Tusványoson (Infostart)
A Blahalouisiana koncertjével kedd este megkezdődött a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor - közismert nevén Tusványos - vasárnap hajnalig tartó rendezvénysorozata az erdélyi Tusnádfürdőn.
júl. 24
0:28
Pekingben békült ki egymással a Hamász és a Fatah, de a gondok ettől nem biztos, hogy megoldódnak (444.hu)
Bár az egyik palesztin vezető szerint nagy horderejű ez a megállapodás, egy fontos kérdésről nincs szó benne: a Gáza feletti biztonsági ellenőrzésről.
júl. 24
0:32
Végül lemondott a Secret Service igazgatója a Trump elleni merénylet miatt (444.hu)
Kudarcot vallottak, hogy nem tudták megakadályozni a Trump elleni merényletet, mondta a kongresszusi meghallgatáson Kimberly Cheatle.
júl. 24
0:36
Kevesebb mint két nap alatt 100 millió dollár jött össze Kamala Harris kampányára, ilyet még Trump és Biden sem tudott (444.hu)
Első kampányeseményét egy csatatér államban, Wisconsinban tartja.
júl. 24
0:40
Vandálok dúlták fel és ürülékkel kenték össze az izraeli-palesztin éttermet Berlinben (444.hu)
Egy héttel korábban egy zsidó-muzulmán villásreggelit tartottak az étteremben.
júl. 24
5:12
Évmilliókon át formálódott a jeges víz alatt az ősi kontinens (hirado.hu)
Egy közel 61 millió éves mikrokontinensre bukkantak a tudósok Grönland és Kanada között.
júl. 24
5:18
Betört egy négy hónapos kisfiú koponyája, nem élte túl (Ripost)
A nő soha nem szabadulhat a börtönből.
júl. 24
5:24
Szökött teknős mászott a sínekre, a feje tetejére állt a vonatközlekedés Nagy-Britanniában (hirado.hu)
Késéseket okozott a vasúton egy sínekre mászó teknős Nagy-Britanniában.
júl. 24
5:54
Kamala Harris első kampánygyűlésén csalókhoz és szexuális ragadozókhoz hasonlította a Trump-féléket (Telex)
A demokraták első számú lehetséges elnökjelöltje beszédében azt ígérte, hogy Amerika nem fog visszatérni a Trump alatt látott káoszhoz.
júl. 24
6:12
Joe Biden visszatér Washingtonba és szerdán nyilatkozatot tesz visszalépése körülményeiről (hirado.hu)
Negatív Joe Biden koronavírustesztje, és elmúltak tünetei – közölte az elnök orvosa kedden, ami után a Fehér Ház bejelentette, hogy az elnök visszatér Washingtonba.
júl. 24
6:12
Orosz-ukrán háború: Trumpon és Kínán is sok múlhat a jövőben (ATV)
A Nyugati támogatás nem elég ahhoz, hogy véget vessen az orosz ukrán háborúnak. Ezt mondta az ATV Híradónak Bendarzsevszkij Anton biztonságpolitikai szakértő, aki szerint a tavalyi év ellentámadásos kudarcai után az idei év a tartalékképzésről, és a haderő felépítéséről szól az ukránoknak. Kis-Benedek József pedig arról számolt be, hogy az ukránok
júl. 24
6:18
A brit hadsereg már teszteli a filléres légvédelmi lézert – gyilkos találat egy csésze tea áráért (Infostart)
Futurisztikus fegyver kipróbálásába kezdett a brit hadsereg. Egy olyan lézerfegyver hatékonyságát vizsgálják, amely a modern légvédelmi rakéták árának töredékéből tud megsemmisíteni ellenséges célpontokat.
júl. 24
6:18
Benjámin Netanjahuval találkozik pénteken Donald Trump Floridában (hirado.hu)
Donald Trump július 26-án Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tárgyal Floridában.
júl. 24
6:36
Korrupció miatt mennie kell a demokrata szenátornak (ATV)
Lemondott a szenátori székéről Bob Menendez, az amerikai Kongresszus felsőházának demokrata tagja kedden, akit egy héttel korábban korrupció miatt talált bűnösnek a bíróság.
júl. 24
6:42
Saját udvarán, egy quaddal gázoltak el egy 80 éves Trump-szimpatizánst Michiganben (444.hu)
Először csak az idős férfi által kihelyezett Trump feliratú táblákat akarta lerombolni, aztán őt is elgázolta.
júl. 24
6:48
Mexikóban a hatóságok megsemmisítették a drogkartellek ötven saját építésű páncélozott járműmonstrumát (hirado.hu)
Mexikóban a hatóságok megsemmisítették a drogkartellek ötven saját építésű páncélozott járműmonstrumát – közölte kedden a helyi főügyészség.
júl. 24
6:50
Elkezdődött a koncertprogram a 33. Tusványoson (hirado.hu)
A Blahalouisiana koncertjével kedd este megkezdődött a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor – közismert nevén Tusványos.
júl. 24
6:54
Német külügyminiszter: Túl komoly időket élünk kisszerű játékokhoz (hirado.hu)
Az Európai Uniónak egységesnek és határozottnak kell maradnia – jelentette ki Annalena Baerbock német külügyminiszter.
júl. 24
7:00
Benjámin Netanjahuval találkozik pénteken Donald Trump Floridában (ATV)
Donald Trump július 26-án Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel tárgyal Floridában - erről maga a volt elnök, a republikánusok elnökjelöltje tett bejelentést kedden közösségimédia-oldalán.
júl. 24
7:00
ENSZ-főtitkár: Mindenki tegye le a fegyvert az olimpiai játékok idejére (hirado.hu)
A július 26-án kezdődő olimpiai játékok idejére "mindenki tegye le a fegyvert" – szólított békességre kedden António Guterres ENSZ-főtitkár.
júl. 24
7:00
A kinevezésre váró ukrán nagykövet: Meddig mentek volna el a magyarok 1956-ban? (Telex)
Sándor Fegyir szerint diplomáciai úton fog véget érni az ukrajnai háború, de a lényeg, hogy ellenálltak Oroszországgal szemben.
júl. 24
7:02
Lemondott kongresszusi székéről a korrupció miatt elítélt Bob Menendez demokrata szenátor (hirado.hu)
Lemondott a szenátori székéről Bob Menendez, az amerikai Kogresszus felsőházának demokrata tagja kedden, akit egy héttel korábban korrupció miatt talált bűnösnek a bíróság.
júl. 24
7:30
Ukrán férfiak vallottak arról, miért nem akarnak harcolni (HírTV)
"Nem akartam ágyútöltelékké válni, a politikusok gyermekei egyáltalán nem harcolnak."
júl. 24
7:30
Beolvasott Orbánnak a német és a holland külügyminiszter, szerintük zavart keltett a miniszterelnök (ATV)
Az Európai Uniónak egységesnek és határozottnak kell maradnia, és nem szabadna elvesznie a soros magyar EU-elnökség által Budapestre tervezett ülések bojkottálásának részleteiben - jelentette ki kedden Annalena Baerbock német külügyminiszter.
júl. 24
7:30
Kamala Harris szexuális ragadozókhoz, csalókhoz hasonlította Trumpot (444.hu)
A novemberi választást úgy állítja be, mint ahol egy volt ügyész és egy elítélt bűnöző között kell választani.
júl. 24
7:32
Észak-Korea újabb szemetes léggömböket küldött, a szöuli elnöki hivatal épületén landoltak (444.hu)
Megint túl sok volt a határra állított hangszórókból szóló K-pop.

Keresés