2024. július 22. hétfő

júl. 22
16:12
Hollywoodi sztárok is üdvözölték Joe Biden visszalépését (Demokrata)
Filmes, televíziós és zenei sztárok dicsérték az amerikai elnököt, amiért visszalépett az elnökjelöltségtől.
júl. 22
16:18
Megpuccsolták Bident? Egy percet kapott a stábja a bejelentés előtt (ATV)
Több jel arra utal, hogy az elnököt ultimátum elé állíthatták a demokrata párt vezetői.
júl. 22
16:36
25 nap, amely megsemmisítette Joe Biden kampányát (444.hu)
Amilyen lassan ismerte be Biden, hogy elszúrta a vitát, olyan gyorsan hergelték bele magukat a demokraták abba, hogy távoznia kell. A CNN összeszedte, hogyan fogyott körülötte a levegő napról napra.
júl. 22
16:42
Óriási balhé a láthatáron, Magyarország felnyomja Ukrajnát az EU-nál (ATV)
Magyarország és Szlovákia együtt konzultációs eljárást kezdeményezett az Európai Uniónál Ukrajnával szemben az ország váratlan és barátságtalan lépése miatt, amellyel részlegesen leállították a hazánkba irányuló kőolajszállítást - közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Brüsszelben.
júl. 22
17:00
Giorgia Meloni az Európai Tanács következő elnökével egyeztetett (Demokrata)
A felek az EU intézményei előtt álló feladatokról, a nemzetközi válsághelyzetekről, a versenyképességről és a migrációról egyeztettek.
júl. 22
17:06
Sorra állnak be a Demokrata Párt fontos figurái Kamala Harris mögé (444.hu)
Egyelőre Barack Obama, Bernie Sanders és Nancy Pelosi sem nevezte meg, hogy kit támogatnak.
júl. 22
17:18
A Trump elleni merényletkísérlet a Secret Service legkomolyabb műveleti hibája azóta, hogy 1981-ben meglőtték Reagant (Telex)
Az amerikai elnök biztonságáért felelős titkosszolgálat igazgatójának kongresszusi meghallgatásán republikánus és demokrata képviselők is követelték Kimberly Cheatle távozását.
júl. 22
17:24
Jön-e az olaj Ukrajnából? Bejelentést tett Lukoil-ügyben a miniszter (ATV)
Magyarország és Szlovákia eljárást kezdeményezett Ukrajnával szemben az EU-nál - jelentette ve Szijjártó Péter Brüsszelben a Lukoil-ügyben.
júl. 22
17:24
"Elbuktunk" – mondta a kongresszusi bizottság előtt a Secret Service igazgatója a Trump elleni merényletkísérletről (444.hu)
Kimberly Cheatle azt mondta, teljes felelősséget vállal minden biztonsági mulasztásért, de nem tervez lemondani.
júl. 22
17:24
Szijjártó: Nagy most a göbődés (Telex)
A külügyminiszter elismerte, hogy csak a szlovák kollégája állt ki mellette, amikor számon kérték, Ukrajna ellen pedig eljárást kezdeményeztek az orosz olajimport akadályozása miatt.
júl. 22
17:36
Borrell így reagált Szijjártóra: elfogadhatatlan, hogy az EU a háborút ösztönzi (ATV)
Visszautasította az EU külügyi főtárgyalója Szijjártó Péter állítását, miszerint az Unió a háborút ösztönzi.
júl. 22
18:12
Óriási bajban Kamala Harris, az alkotmány kizárja az alelnökjelöltje indulását (ATV)
A népszerű kaliforniai kormányzót nem választhatja maga mellé Harris.
júl. 22
18:18
Fico utasításba adta: nem támadhatják Magyarországot (ATV)
Szlovákia semmilyen formában nem fogja támadni Magyarországot és az Európai Unió Tanácsában betöltött elnökségét - mondta Robert Fico szlovák kormányfő egy videóban.
júl. 22
18:18
Salvini pártja betiltotta volna az olasz nyelvben a tisztségek nőnemű alakját, de visszavonták a tervet (Telex)
A Liga törvényjavaslata ezertől ötezer euróig terjedő pénzbírságot szabott volna ki a nőnemű szóalakot használókra.
júl. 22
18:30
Fico: Szlovákia semmilyen formában nem fogja támadni Magyarország EU-elnökségét (444.hu)
Szijjártó Péter pedig bejelentette, hogy Magyarország és Szlovákia eljárást kezdeményezett Ukrajnával szemben, miután részlegesen leállították az orosz kőolaj szállítását felénk.
júl. 22
18:32
Kamala Harris először mondott beszédet Joe Biden visszalépése óta (444.hu)
A Fehér Ház kertjében méltatta az elnököt.
júl. 22
18:36
Robert Fico: Nem adjuk el a lelkünket, és fenntartjuk a jogot arra, hogy szuverén álláspontot képviseljünk (HírTV)
Fico bejelentette, hogy Orbán Viktorhoz hasonlóan ő is hivatalos látogatást tesz majd Kínába, a tervei szerint ősszel.
júl. 22
18:36
Fico: Szlovákia nem fogja támadni a magyar EU-s elnökséget (Telex)
A szlovák miniszterelnök azon gondolkodik, vajon eljön-e az idő, amikor neki is engedélyt kell kérnie az EU-tól, ha külföldre szeretne menni.
júl. 22
18:42
Kamala Harris fiatal sportolók előtt magasztalta Joe Bident (Telex)
A visszalépett Biden alelnöke először jelent meg nyilvánosan, mióta ő lett a Demokrata Párt nagy jelöltesélyese.
júl. 22
18:48
Pártja akaratának ellenére utazott Budapestre a holland igazságügyi miniszter (Demokrata)
A parlamenti többség akarata ellenére utazott Budapestre David van Weel, hogy részt vegyen az informális tanácskozáson.
júl. 22
18:54
A luxemburgi külügyminiszter szerint ostobaság Josep Borrell ötlete a párhuzamos külügyi Tanács-ülésről (444.hu)
Xavier Bettel szerint Orbánék akkor meghirdetnének egy új időpontot, és nekik megint azon kellene gondolkozniuk, milyen indokkal mondják azt le.
júl. 22
19:00
Hatból négy frontszakaszon törtek előre az oroszok (Demokrata)
A moszkvai hadijelentés szerint az elmúlt nap során kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg.
júl. 22
19:12
Ön szerint Biden visszalépésével nő vagy csökken Trump esélye az elnökválasztáson? Szavazzon! (ATV)
Joe Biden vasárnap bejelentette, hogy visszavonul az elnökválasztási versenytől, és Kamala Harris alelnököt támogatja abban, hogy átvegye a helyét. A bejelentés után külföldi vezetők és tisztviselők tisztelettel adóztak Joe Biden amerikai elnök vasárnapi döntése előtt, amelyben visszalépett az elnökjelöltségtől. Ön szerint Biden visszalépésével nő
júl. 22
19:42
Magyarország Szlovákiával közösen lépett fel az energiaellátás ügyében (HírTV)
"A mai napon Szlovákiával közösen kezdeményeztük az európai bizottságnál ezt a választott bírósági eljárást megelőző konzultációs beindítását" – fogalmazott Szijjártó Péter.
júl. 22
19:42
Washington Post: Robert F. Kennedy Jr. állást keresett egy Trump-féle Fehér Házban (444.hu)
Az összeesküvés-elméleteket terjesztő független elnökjelölt állítólag Donald Trump támogatását mérlegelte.
júl. 22
20:00
Kedden indul a 33. Tusványos, Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor (HírTV)
A Bálványosi Szabadegyetemen szombaton Orbán Viktor is előadást tart, melyet a Hírt TV élőben közvetít.
júl. 22
20:24
Robert Fico: Szlovákia semmilyen formában nem támadja a magyar EU-elnökséget (Demokrata)
"Utasítást adtam Szlovákia képviselőinek, hogy semmilyen módon vagy formában ne támadják Magyarországot" – mondta a kormányfő.
júl. 22
20:42
Hunter Biden mégse megy perre a róla bemutatott meztelen képek miatt (Telex)
Joe Biden amerikai elnök fia ügyvédeivel együtt július elején adott be keresetet a Fox News ellen. Ahogy azonban Joe Biden visszalépett a jelöltségtől, fia is visszavonta a keresetet.
júl. 22
21:06
Josep Borrell ezzel a pitiáner döntéssel akar odapörkölni Orbán Viktornak (Demokrata)
Az uniós főképviselő a döntését szimbolikus következménynek szánja Orbán Viktor megleckéztetésére.
júl. 22
21:42
Ezer sebből vérzik az ötlet megvalósítása, hogy ukránok F-16-os vadászgépeket használjanak a háborúban (HírTV)
Az F-16-os vadászgépek Ukrajnának való átadása egy szakértő szerint egész egyszerűen az ukrán légierő tagjainál tapasztalható tudáshiány miatt van, vagyis egész pontosan azért, mert a tisztek nem tudnak jól angolul, márpedig a pilóták és a földi személy számára ez elengedhetetlen az F-16-osok kezeléséhez.

2024. július 23. kedd

júl. 23
0:12
Robert Fico az olajszállítások leállításáról: Szlovákia nem akar az ukrán–orosz kapcsolatok túsza lenni (Infostart)
A szlovák kormányfő szombaton telefonon beszélt Denisz Smihal ukrán kormányfővel a kőolaj-ellátásról, miután a legújabb ukrán szankciók miatt az orosz Lukoil Szlovákia felé is leállította a szállításait.
júl. 23
0:12
A királyi gárda egyik lova megharapott egy fotózkodó turistát Londonban: videón a felkavaró jelenet (Blikk)
A brit királyi gárda lova ezúttal megharapott egy turistát a Household Cavalry Museumnál Londonban. A kellemetlen pillanatokról egy videófelvétel is készült, ami futótűzként kezdett el terjedni az interneten. A szerencsétlenül járt nő összeesett fájdalmában, miután az állat megtámadta.
júl. 23
0:12
Nancy Pelosi is támogatja Kamala Harrist (444.hu)
Demokrata Párt egyik legfontosabb személyiségének a hírek szerint nagy szerepe volt abban, hogy Joe Biden visszalépjen.
júl. 23
0:12
Felborult teherautóból loptak el mérgező anyagot rejtő tartályokat Kenyában (Telex)
A kenyai hatóságok felszólították a lakosságot, hogy azonnal értesítsék a rendőrséget, ha látják a nátrium-cianidot tartalmazó tartályokat.
júl. 23
0:16
Amerikai "vámpírok" szedik le az orosz-iráni drónokat Ukrajna területén (Infostart)
Az amerikaiaktól kapott ukrán légvédelmi eszközt akár egy teherautó platójára is fel lehet applikálni.
júl. 23
0:16
Még mindig tart a kékhalálkáosz: több száz járatot törölt az egyik légitársaság hétfőn (Blikk)
A Delta Air Lines hétfőn több mint 600 járatot törölt egy pénteki rendszerhiba miatt, amelyet egy szoftverfrissítés okozott. A Crowdstrike nevű kiberbiztonsági szoftverhez köthető hiba világszerte több vállalat rendszereinek leállását eredményezte, de az amerikai légitársaságok többsége már helyreállította működésüket. A Delta azóta is jelentős kés
júl. 23
0:16
Nem lesz Magyarországon külügyminiszteri csúcstalálkozó (444.hu)
Josep Borell, az EU külügyi főképviselője inkább Brüsszelbe hívja össze az ülést.
júl. 23
0:16
Biden legszűkebb köréből is voltak, akik percekkel a bejelentés előtt tudták meg a visszalépését (Telex)
Több lap is írt arról belsős forrásokra hivatkozva, hogyan született meg az elnök X-re kiposztolt döntése, amiről a Covid-fertőzésből gyógyulva nyilvánosan még nem beszélt. Utoljára 1968-ban lépett vissza az indulástól a hivatalban lévő elnök, ám Lyndon Johnson ezt televíziós beszédben tette, és még volt idő hagyományos előválasztásra is.
júl. 23
0:20
Két-három forintos üzemanyagár-változás következik (Infostart)
A benzin és a dízel is olcsóbb lesz keddtől.
júl. 23
0:20
Váratlan bejelentés: mégsem Magyarországon lesz az uniós külügyminiszterek találkozója (Blikk)
Az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozóját Brüsszelben rendezik meg – jelentette be Josep Borrell, az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője Brüsszelben hétfőn, a külügyminiszterek szokásos havi ülését követő sajtótájékoztatóján. Borrell hangsúlyozta az eseményen
júl. 23
0:24
Joe Biden visszalépése után egyik fő szövetségesét veszítette el Olaf Scholz (Infostart)
A német pártok nagy része Joe Bident pártolta az amerikai elnökválasztási kampányban, az elnök visszalépése azonban új helyzetet teremtett. Az AfD szerint viszont Kamala Harris ajánlásával Joe Biden Donald Trumpnak tett "óriási szívességet".
júl. 23
0:28
Máris ötven millió dollár gyűlt össze Kamala Harris kampányára (Infostart)
Még szinte alighogy visszalépett Joe Biden az elnökjelöltségtől, helyettesének máris rengeteg pénzt sikerült összegyűjtenie a kampányához.
júl. 23
0:32
Az EU egyértelművé tette, hogy milyen jogok illetik meg a légi utasokat (Infostart)
Az Európai Bizottság iránymutatásokat tett közzé a légi utasok jogairól, hogy segítse a rendeletek betartását és összehangolását az illetékes nemzeti hatóságok számára.
júl. 23
0:36
Emberszabású robotok építik hamarosan a Teslákat (Infostart)
Saját gyártmányú humanoid robotokat használ a jövő évtől az üzemeiben a Tesla, kezdetben kis számban és belső célokra - jelentette be Elon Musk vezérigazgató az X közösségi oldalon.
júl. 23
0:40
Óriási segítséget kér Ukrajna az Európai Uniótól (Infostart)
Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter segítséget kért uniós kollégáitól az ukrán energetikai ágazat helyreállításához az európai uniós tagállamok külügyminisztereinek ülésén, amelyen online formátumban vett részt - közölte az Ukrajinszka Pravda hírportál.
júl. 23
0:44
Josep Borrell: Budapest helyett Brüsszelben rendezik az EU-külügyminiszterek informális találkozóját (Infostart)
Az EU külügyi és biztonságpolitikai főképviselője bejelentette, hogy az európai uniós tagországok külügyminisztereinek, valamint védelmi minisztereinek augusztus végi informális találkozója nem a magyar fővárosban, hanem Brüsszelben lesz.
júl. 23
0:48
Szélőséges iszlamistákat akasztottak fel Irakban (Infostart)
Tíz férfit végeztek ki, akiket azzal vádoltak, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezet tagjai voltak és "súlyos terrorista bűncselekményeket" hajtottak végre - közölték iraki biztonsági és kórházi források.
júl. 23
4:48
Izgulhat Trump Kamala Harris színrelépésé miatt? Szakértőket kérdeztünk (ATV)
Számítani lehetett arra, hogy Joe Biden visszalép – ezt mondták Híradónknak a szakértők. Magyarics Tamás úgy véli, Kamala Harris, vagyis a mostani alelnök lehet a demokraták elnökjelöltje. Jeszenszky Géza szerint Harris Bidennel együtt túlságosan balra pozícionálta a pártot, Yaro Patrice pedig arról beszélt: bár Kamala Harrist a közvélemény-kutatás
júl. 23
5:06
Hihetetlen autós üldözés: 200 km/óra feletti sebességgel csapódott a falba a rendőrautó (Infostart)
Autólopás miatt kezdődött az akció, de volt még egy nagy csavar az ügyben.
júl. 23
5:24
Arte: Ki lehet jönni Európában a minimálbérből? (Telex)
Hol mennyi a minimálbér? Az e heti Arte Kitekintőből kiderül.

Keresés