Joe Biden amerikai elnök szombaton elítélte a vetélytársa, Donald Trump volt ellen elkövetett merényletkísérletet, kampánystábja közölte, hogy felfüggeszti a kampányhirdetések közlését.
Soha korábban nem volt annyira fontos, mint most, hogy egységesek, erősek és elszántak maradjunk, és amerikaiként megmutassuk valódi jellemünket - írta Donald Trump vasárnap a Truth Social nevű közösségi oldalon pár órával az ellene elkövetett merénylet után.
A politikai erőszaknak nincs helye a demokráciában - írta Ursula von der Leyen. Az orosz vezetés szerint a Biden-adminisztráció által kialakított légkör ágyazott meg a merényletnek.
A legtöbb felmérésben vezető Donald Trump volt elnök, amerikai elnökjelölt győzelme "aláásná a demokráciát" – többek között erről beszélt Nancy Pelosi volt házelnök alig több, mint egy héttel pennsylvaniai kampánygyűlésen történt szombati lövöldözés előtt, ahol Trump megsebesült. A demokrata politikus azt hajtogatta: "meg kell állítani" Trumpot.,
Sokkoló fotó látott napvilágot Donald Trumpról. Egy fotós nagyon jól elkaphatta a pillanatot, amikor az a bizonyos lövedék a volt elnök felé tart, majd eltalálta a fülét. A merényletkísérlet Pennsylvania állambeli Butlerben rendezett kampánygyűlésen történt.
Hamász palesztin terrorszervezet hivatalosan cáfolta azt a korábbi értesülést, miszerint felfüggesztette a túszalkuról és a tűzszünetről folytatott tárgyalásokat egyik vezetője, Mohammed Deif likvidálásának szombati kísérlete után
Gázolásos merényletben megsebesítettek négy izraelit, egyiküket életveszélyesen Izrael középső részén, egy katonai bázisnál vasárnap – közölte a rendőrség.
Három véletlenül arra járó tartalékos határőr-katona és egy rendőr szemtanúja volt a támadásnak. A rendőrök és katonák gyorsan közbeavatkoztak, és agyonlőtték a merénylőt.
Az FBI szerint a merénylő egy AR-15-ös, vagy ahhoz hasonló fegyvert használt a támadáskor, ennek lövedéke pedig nagyjából egy kilométert tesz meg egy másodperc alatt.
Az egész világot sokkolta a Donald Trump elleni merénylet. A volt amerikai elnök családja szintén értetlenül és döbbenten áll a történtek előtt. A politikus lánya, Ivanka Trump most egy megható üzenetet küldött az Instagram-oldalán, amiben az édesapját is biztosította a feltétlen szeretetéről és támogatásáról.
Újabb részletek láttak napvilágot a merénylőről, Thomas Matthew Crooksról, a 20 éves fiatalemberről, aki meg akarta ölni Donald Trumpot. A volt amerikai elnöknek millimétereken múlt az élete, a lövedék a fülét súrolta. Most megszólalt a lövöldöző édesapja, kiderült az is, hogy a férfi családja értetlenül áll a történtek előtt.
A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint szembetűnő, hogy a Demokrata Párt úgy próbálja félteni Amerikát a megosztottságtól, hogy ők maguk is mélyen megosztottak.
A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint szembetűnő, hogy a Demokrata Párt úgy próbálja félteni Amerikát a megosztottságtól, hogy ők maguk is mélyen megosztottak.
Az Egyesült Államokban régóta téma a közbeszéd állapota és az, hogy a választópolgárok egy része egyre agresszívabb a politikai paletta másik oldalán levő honfitársaival szemben. Egy részüknek fegyvere is van.
A Századvég politikai elemzési igazgatója szerint szembetűnő, hogy a Demokrata Párt úgy próbálja félteni Amerikát a megosztottságtól, hogy ők maguk is mélyen megosztottak.
A jövő héten kezdődő párizsi nyári olimpiát és a náci Németország általi megszállás alóli felszabadulás nyolcvanadik évfordulóját ünnepelte Franciaország vasárnap a nemzeti ünnep alkalmából rendezett nagyszabású katonai díszszemlén.
A fiúnak nem volt büntetett előélete. Két éve érettségizett és kiváló tanuló volt. Sőt, tudományos támogatást is kapott a Nemzeti Matematikai és Tudományos Szervezettől.
Az orosz védelmi minisztérium azt állítja, hogy több frontszakaszon előre vonultak. Szergej Lavrov pedig az ENSZ külügyminiszteri ülésén készül elnökölni New Yorkban
Soha korábban nem volt annyira fontos, mint most, hogy egységesek, erősek és elszántak maradjunk, és amerikaiként megmutassuk valódi jellemünket - írta Donald Trump vasárnap a Truth Social nevű közösségi oldalon pár órával az ellene elkövetett merénylet után.
Donald Trumpra talán vigyázott is valaki odafent, hiszen a volt amerikai elnöknek hatalmas szerencséje volt, hogy nem végzett vele a golyó, ami végül csak a fülét súrolta. A politikus a pennsylvaniai Butlerben tartott kampánygyűlést, amikor a 20 éves Thomas Matthew Crooks merényletet kísérelt meg ellene. A férfivel a helyszínen végeztek a hatóságok
A montenegrói rendőrség megerősítette Milo Đukanović volt montenegrói köztársasági elnök védelmét. A belügyi tárca ugyanakkor közölte, egyelőre nem erősítették meg azokat a médiában megjelent híreszteléseket, amelyek szerint merényletet terveznek a politikus ellen. Az ellenőrzés és a külföldi hírszerző ügynökségekkel történő egyeztetés még folyik.
Gázolásos merényletben megsebesítettek négy izraelit, egyiküket életveszélyesen Izrael középső részén, egy katonai bázisnál vasárnap - közölte a rendőrség.
Nemcsak az egész világot, hanem még Kelemen Annát is megdöbbentette a Donald Trump elleni merényletkísérlet. A népszerű playmate azonban nem hazudtolta meg önmagát, nemrég meztelenül üzent a volt amerikai elnöknek a közösségi oldalán. A fotó elég forróra sikerült.
A Trump elleni merénylet azt is megmutatja, hogy a novemberi elnökválasztás után, bárki is nyer, tízmilliók fogják Amerikában az USA és az amerikai álom végső pusztulásaként értelmezni az eredményt. És ebben az országban 400 millió lőfegyver van magánkézben.