A megbízott libanoni külügyminiszter arra figyelmeztetett, hogy egy dél-libanoni katonai eszkaláció veszélyes következményekkel járhat a Közel-Keleten, ezért minden félnek a párbeszédet és a békés megoldásokat kell előnyben részesítenie.
"Ön Trump oldalán áll – Orbánnal, Putyinnal és más diktátorokkal világszerte –, vagy a demokrácia oldalán?" – tette fel a kérdést követőinek az egykori demokrata elnökjelölt a Facebookon.
Az egykori demokrata külügyminiszter szerint Trump az Orbán Viktorral készült kép megosztása után mutatta meg, milyen ember is ő valójában, és hogy egyetlen elképzelése a "békéről", hogy mindent megadjon Putyinnak.
India egyik leggazdagabb embere, a 29 éves Anant Ambani végre feleségül vette a szerelmét, Radhika Merchantot, de már hónapok óta óriási buli előzi meg a nagy napjukat. A világ legbefolyásosabb emberei közül többen is elutaztak Mumbai-ba az évszázad esküvőjére.
Az illető Colorado állam legmagasabb csúcsán, a Mount Elbert-en túrázott, amikor bizonyára letért az útról, de telefonálási szokásáról ott sem mondott le.
Az ukrán hadsereg júliusban és augusztusban egyaránt 50 ezer lőszert kap az úgynevezett cseh kezdeményezés keretében – közölte Petr Pavel cseh elnök egy houstoni fórumon.
35 magyar utassal, és két sofőrrel együtt beszorult egy magyar busz egy alagútba az olasz Tirano környékén. A turistákat szállító jármű orral előre hajtott be az alagútba, ahol – egy kanyarban befordulva – se előre, se hátra nem tudott mozdulni. A szűkös alagutat hajnalig teljesen elzárta a forgalom elől a magyar busz.
Nagyon úgy tűnik, feloldják a Donald Trump Facebook-, illetve Instagram-fiókjaira vonatkozó korlátozásokat, attól függetlenül, a republikánus elnökjelölt továbbra is keményen üzenget a Meta vezérigazgatójának, Mark Zuckerbergnek. A Meta álláspontja szerint az amerikai embereknek mindkét jelölt esetében azonos mértékben kell hozzáférniük az informác
Az EB-döntő éjszakáján tovább tarthatnak nyitva az angliai pubok. Sőt, egészen hétfő hajnalig kiszolgálhatják a vendégeiket. Becslések szerint önmagában az a tény, hogy az angol válogatott Eb-döntőt játszhat vasárnap, várhatóan 56 milliárd forinttal növeli a vendéglátóhelyek forgalmát.
Legalább 71 embert megölt egy izraeli légicsapás, amit szombaton adtak le egy gázai humanitárius övezetre. Az enkláve egészségügyi minisztériuma számolt be a támadásról. Izrael azt közölte, hogy a támadás célpontja a Hamász katonai vezetője, Mohammed Deif volt, erről azonban a Hamász azt állítja, nem igaz.
Egy CDU/CSU kormány csökkentené az ukrán menekültek segélyezését és vissza küldené őket Ukrajnába – jelentette ki Markus Söder, a Bajor Keresztényszociális Unió elnöke.
Élve mentettek ki egy mélyben rekedt vájárt több mint 48 órával a lengyelországi, sziléziai Rydultowy szénbányában bekövetkezett baleset után - közölte szombaton a TVP Info lengyel hírtelevízió.
Elverte a jégeső a szomszédos országunkat, Szlovéniát. A rossz idő pedig Magyarország felé tart, úgyhogy perceken vagy órákon belül mi is számíthatunk a viharra. A HungaroMet Facebook-oldalán figyelmeztetnek is mindenkit a szupercellára, ami hazánk felé tart. Itt vannak a részletek.
Az amerikai elnök csütörtökön a washingtoni NATO-csúcstalálkozón mondott beszédet, aminek a végén az ukrán elnök helyett az orosz elnököt konferálta fel.