2024. július 10. szerda

júl. 10
18:36
Beindult a kínai gépezet az általa vitatott uniós gyakorlatok miatt (Infostart)
Kína vizsgálatot indít a Brüsszel által a külföldi támogatásokkal kapcsolatban életbe léptetett uniós gyakorlat ellen annak megállapítására, hogy az EU legújabb intézkedései akadályozzák-e a szabadkereskedelmet – jelentette be szerdán a pekingi kereskedelmi minisztérium.
júl. 10
18:39
George Clooney azt kérte Joe Bidentől a New York Timesban, hogy ne induljon a novemberi elnökválasztáson (SzMo)
A hollywoodi színész közismert aktivistája a Demokrata Pártnak. Szerinte Biden most azzal segíthet a legtöbbet, ha visszavonul.
júl. 10
18:42
Modi: India kész minden tőle telhetőt megtenni a béke érdekében (hirado.hu)
Az indiai kormányfő a moszkvai tárgyalásain is azt emelte ki, hogy bármilyen segítséget készen áll megadni az ukrajnai béke megteremtéséhez.
júl. 10
18:42
Megdöbbentő kijelentést tett egy demokrata szenátor az elnökválasztással kapcsolatban (ATV)
Egy demokrata szenátor nyilvánosan kijelentette: szerinte Joe Biden biztos, hogy nem nyerheti meg az elnökválasztást.
júl. 10
18:48
Kijev kétoldalú biztonsági megállapodást kötött Luxemburggal (hirado.hu)
Az év eleje óta Luxemburg 80 millió eurót különített el Ukrajna idei katonai támogatására.
júl. 10
18:54
Uniós hitelből újult meg az ukrajnai háborúban jelentősen megsérült Bucsa városának vízellátó hálózata (hirado.hu)
Az orosz bombázások által megrongált vízhálózatot káros anyagok kiszűrésére alkalmas rendszerekkel, valamint vaseltávolító berendezéssel szerelték fel.
júl. 10
19:00
George Clooney az elnökjelöltségtől való visszalépésre kérte Joe Bident (hirado.hu)
Az elnökjelöltségtől való visszalépésre kérte Joe Bident a The New York Times című napilapban szerdán megjelent vendégcikkében George Clooney amerikai színész.
júl. 10
19:02
Lengyelország jelentősen megemeli a határőröket támogató katonák számát a migrációs nyomás miatt (hirado.hu)
A keleti határ védelmére átvezénylendő 17 ezer katonából 8 ezer közvetlenül a határon fog szolgálni.
júl. 10
19:18
Macron stabilitásra buzdította a köztársaságpárti politikai tömörüléseket (HírTV)
Macron azzal indokolta a stabil többségre való felszólítását, mivel szerinte senki nem tekinthető a választások győztesének.
júl. 10
19:30
Emmanuel Macron: Senki nem nyert, ezért egy széles körű koalícióra van szükség (hirado.hu)
Emmanuel Macron francia elnök először szólalt meg a parlamenti választások vasárnapi második fordulója óta.
júl. 10
19:30
Nincs győztese a francia választásoknak (ATV)
Emmanuel Macron: senki nem nyert, ezért egy széleskörű koalícióra van szükség.
júl. 10
19:42
Magyarország és Törökország a következő időszakban a korábbinál is szorosabban együtt fog működni (HírTV)
Szijjártó Péter elmondta: "A törökökkel összefogunk annak érdekében, hogy a következő időszakban a nemzetközi szervezetekben a béke mint kifejezés, mint mondanivaló, legitimitását, vissza tudjuk adni."
júl. 10
19:44
Volodimir Zelenszkij nem tudja mire számíthat, ha újra Trump lesz az elnök (HírTV)
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök azon aggódik, hogyha Donald Trumpot választják novemberben az amerikai egyesült államok elnökének, nem tudja, hogy számíthat-e az orosz-ukrán háborúban az új elnökre.
júl. 10
19:54
Jens Stoltenberg: Öt elemből álló támogatási csomag képezi az Ukrajna NATO-tagsága felé vezető hidat (hirado.hu)
A NATO főtitkára szerint újabb kétoldalú biztonsági megállapodások megkötésére is alkalmat ad a csúcstalálkozó Ukrajna és tagállamok között.
júl. 10
19:54
Emmanuel Macron: nincs győztese a francia választásoknak (ATV)
Emmanuel Macron: senki nem nyert, ezért egy széleskörű koalícióra van szükség.
júl. 10
20:06
Antony Blinken: Már megkezdték az első holland és dán F–16-osok átadását Ukrajnának (hirado.hu)
Már megkezdték az első F–16-os harci repülők Hollandiából és Dániából történő átadását a kijevi vezetésnek, és azok már a nyáron repülni fognak az ukrán égen – közölte az amerikai külügyminiszter.
júl. 10
20:06
Az Európai Bizottság elnöke Orbán Viktornak: "ez politikai hiba volt" (ATV)
Politikai hibának nevezte az Európai Bizottság elnöke, Charles Michel Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai látogatását.
júl. 10
20:12
Orbán Viktor és Joe Biden találkoztak Washingtonban (HírTV)
A magyar miniszterelnök és az amerikai elnök először találkozott. Az amerikai elnök csak Orbán Viktorral fogott kezet.
júl. 10
20:24
Az Európai Tanács elnöke Orbán Viktornak: "ez politikai hiba volt" (ATV)
Politikai hibának nevezte az Európai Tanács elnöke, Charles Michel Orbán Viktor magyar miniszterelnök moszkvai látogatását.
júl. 10
20:39
Először szólalt meg Emmanuel Macron a francia választások óta (SzMo)
A francia elnök szerint a választásoknak nincs győztese. Felszólította a köztársasági politikai erőket, hogy hozzanak létre egy stabil és plurális többséget az ország számára.
júl. 10
20:42
NATO-csúcs: Megkezdődött az állam- és kormányfők első tanácskozása (hirado.hu)
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Joe Biden amerikai elnök köszöntőjével megkezdték első tanácskozásukat a védelmi szövetség 32 tagállamának állam- és kormányfői szerdán Washingtonban.
júl. 10
20:48
Ukrán hadifoglyok kivégzése miatt vizsgálatot indított az ukrán főügyészség (hirado.hu)
A nyomozás szerint az eset 2024 júniusában történt a Zaporizzsja megyei Robotine falu közelében.
júl. 10
21:00
Toroczkai László: megalakult a Szuverén Nemzetek Európája nevű EP-frakció (ATV)
A Mi Hazánk Mozgalom részvételével Brüsszelben új pártcsoport és európai parlamenti frakció alakult a Szuverén Nemzetek Európája néven - közölte Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom párt elnöke Brüsszelben.
júl. 10
21:30
Szijjártó Péter: Ha nem sikerül felgyorsítani a nyugat-balkáni országok felvételét az EU-ba, az egész bővítési politika el fogja veszíteni a hitelességét (hirado.hu)
A nyugat-balkáni országok immár több mint 15 évet várakoztak átlagosan az EU-tagságra. Ha nem sikerül felgyorsítani a nyugat-balkáni országok felvételét az EU-ba, az egész bővítési politika el fogja veszíteni a hitelességét – írta a Facebook-oldalán a Washingtonban tartózkodó Szijjártó Péter.
júl. 10
21:36
Orbán Viktor Washingtonban: Magyarország továbbra sem vesz részt a NATO ukrajnai missziójában (hirado.hu)
A NATO 75 évvel ezelőtt békeprojektként indult. Nem árt ma is emlékeznünk erre! – fogalmazott Orbán Viktor a közösségi oldalán. A miniszterelnök a NATO július 9-e és 11-e között zajló csúcstalálkozóján vesz részt.
júl. 10
21:38
Szlovák elnök: Az Ukrajnának szánt újabb légvédelmi rendszerek a kelet-európai NATO-tagországoknak hiányozni fognak (hirado.hu)
Peter Pellegrini Joe Biden amerikai elnök azon bejelentésére reagált, hogy az Egyesült Államok és néhány másik NATO-tagállam a következő hónapokban több tucat újabb légvédelmi rendszert, köztük legkevesebb négy Patriotot szándékozik küldeni Ukrajnának.
júl. 10
21:42
Egy nagy csoport hadköteles férfit tartóztatott fel az ukrán határőrség a moldovai határon (hirado.hu)
Huszonhárom hadköteles férfit tartóztatott fel az ukrán határőrség a moldovai határon – közölte szerdán az ukrán hatóság.
júl. 10
22:00
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A NATO továbbra is a világ legerősebb védelmi szövetsége, amely kész és képes megvédeni magát és tagjait (hirado.hu)
A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki azt mondta, az idén 75 éves védelmi szervezetnek minden korábbinál több és jelentősebb biztonsági kihívással kell szembenéznie.
júl. 10
22:09
Így reagált Orbán Viktor, amikor összefutott Joe Bidennel a Nato-csúcson (SzMo)
A nyíltan Trump pártján álló magyar miniszterelnök széles mosollyal üdvözölte az amerikai elnököt.
júl. 10
22:24
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Magyarország nemcsak elkötelezett, de kifejezetten jól is teljesít a szövetségesek között (HírTV)
A Honvédelmi Minisztérium az MTI-hez szerdán eljuttatott közleményében idézte Szalay-Bobrovniczky Kristófot, aki azt mondta, az idén 75 éves védelmi szervezetnek minden korábbinál több és jelentősebb biztonsági kihívással kell szembenéznie.
júl. 10
22:27
Charles Michel: Politikai hiba volt Orbán Viktor moszkvai útja (SzMo)
Orbán többször hangsúlyozta, hogy a soros EU-elnökség legfontosabb feladata a béke megteremtése lesz Oroszország és Ukrajna között.
júl. 10
22:36
Klaus Johannis: Románia egy másik Patriot rakétavédelmi rendszert vár az Ukrajnának adományozottért cserébe (hirado.hu)
Románia számára az a fontos, hogy a NATO növelje a szövetséges jelenlétet a Fekete-tenger térségében, és elvárja, hogy záros határidőn belül egy másik Patriot rakétavédelmi rendszert kapjon az Ukrajnának adományozott Patriot rendszerért cserébe – mutatott rá a román elnök szerdán Washingtonban.

2024. július 11. csütörtök

júl. 11
0:12
Már a párttársai sem bíznak Bidenben? Földcsuszamlásszerű vereséget jósol a regnáló elnöknek egy demokrata szenátor (Blikk)
Hét demokrata kongresszusi képviselő után több szenátor is megkérdőjelezte Joe Biden esélyét egy következő elnökségre. Michael Bennet elárulta, hogy földcsuszamlásszerű vereségre számít Trump ellen, emiatt felszólította a jelenlegi elnököt, hogy mondja le a jelöltségét.
júl. 11
0:12
Franciaországi patthelyzet: utcai összecsapások sora és gazdasági válság fenyeget (Infostart)
Alig győzött a baloldali blokk a francia választásokon, máris megindult az alkudozás egy újabb frakció létrehozásáról, amely esetleg kormányt tud alakítani. Közben kiderült, hogy több városban is erőszak kísérte a választási eredmény kihirdetését.
júl. 11
0:12
Medvegyev szerint az oroszok akkor is elfoglalják végül Ukrajnát, ha előbb tűzszünet lesz (444.hu)
Ezzel még nem lesz vége az orosz hadműveletnek, írja az exelnök, aki szerint a megállapodással megbuktatnák Zelenszkijt is, és végül minden az övék lenne.
júl. 11
0:15
Az EU 340 millió eurós hitelből újult meg egy ukrán település vízellátása (Demokrata)
Az Európai Beruházási Bank mintegy 135 milliárd forintnyi hiteléből újult meg Bucsa vízellátó hálózata.
júl. 11
0:15
Megalakult a Mi Hazánkkal a Szuverén Nemzetek Európája EP-frakció (Telex)
Az új csoporttal háromra nőtt a radikális jobboldali csoportok száma az Európai Parlamentben.
júl. 11
0:16
Sokkoló részleteket közöltek a brutális medvetámadásról: ez a fiatal lány volt a Bucsecs-hegységben történt tragédia áldozata (Blikk)
Egy 19 éves lány volt a keddi medvetámadás áldozata Romániában. A fiatal lány a párjával kirándult a hegyen, s amikor meghallották a medve üvöltését, futni kezdtek, de az állat utolérte őket, majd a nőt elragadta és magával vonszolta. A barátja segítséget kért a hegyimentőktől, ám azok már nem tudták megmenteni a fiatal lány életét.
júl. 11
0:16
Tovább bővülhet az AfD új EP-frakciója, melynek a Mi Hazánk is tagja (Infostart)
A Mi Hazánk Mozgalom részvételével Brüsszelben új pártcsoport és európai parlamenti frakció alakult Szuverén Nemzetek Európája néven.
júl. 11
0:16
Comingoutolt a kameruni elnök lánya, hogy segítse a börtönbüntetéssel fenyegetett meleg honfitársait (444.hu)
Az apja is az Instagramról tudta meg, hogy leszbikus a lánya.
júl. 11
0:19
Megalakult a Szuverén Nemzetek Európája nevű EP-frakció (Demokrata)
A Mi Hazánk Mozgalom részvételével új pártcsoport és európai parlamenti frakció alakult Brüsszelben – közölte Toroczkai László.
júl. 11
0:19
Orbánék rögös útja az Európai Parlament harmadik legnagyobb frakciójáig (Telex)
Az A és a B tervet is bukták, de a C sem olyan rossz: nem csak az egykori szélsőjobboldali Identitás és Demokráciából áll Orbánék új frakciója, a plusz átigazolások nélkül nem válhatott volna a harmadik legnagyobb csoporttá. Persze még így is könnyen karanténba kerülhetnek.
júl. 11
0:20
Fájdalmas hangvételű levélben mondta ki Bidenről George Clooney, amit mások nem mertek: erre kéri az általa annyira szeretett elnököt a világsztár (Blikk)
Erős véleményt fogalmazott George Clooney. Egy nyílt levélben osztotta meg gondolatait az amerikai elnökválasztás kapcsán. A hollywoodi színész azt firtatta, hogy amennyiben Joe Biden nem lép vissza az elnökjelöltségtől, az egykori elnök, Donald Trump elsöprő sikert arat majd az Egyesült Államok szavazói körében.
júl. 11
0:20
Bejelentés: már idén lesz Ukrajnának F-16-os gépe (Infostart)
Norvégia hat F-16-os harci repülőgépet fog átadni Ukrajnának, hogy támogassa az ukrán hadsereg védekezését az orosz légitámadásokkal szemben - jelentette be a norvég kormány. Antony Blinken a NATO-csúcs előtt arról beszélt, hogy a folyamat megkezdődött, Dánia is ad vadászgépeket Ukrajnának.
júl. 11
0:20
Szijjártó Péter a NATO-csúcson tárgyalt az ukrán külügyminiszterrel (444.hu)
Többek között a második ukrán békecsúcs előkészületeiről.
júl. 11
0:23
Stoltenberg újabb támogatásokkal segítené közelebb a NATO-hoz Ukrajnát (Demokrata)
A főtitkár szerint egy öt elemből álló átfogó ukrajnai támogatási csomag jelenti azt a hidat, ami Ukrajna NATO tagsága felé vezet.
júl. 11
0:23
George Clooney véleménycikkben kéri Joe Bident, hogy lépjen vissza (Telex)
Szerinte Biden egy hős, aki megmentette a demokráciát, és szerinte újra erre lenne szükség.
júl. 11
0:24
Joe Biden a Nato-csúcson üzent a tagországoknak: erre figyelmeztetett Oroszországgal kapcsolatban (Blikk)
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár és Joe Biden amerikai elnök köszöntőjével megkezdték első tanácskozásukat a védelmi szövetség 32 tagállamának állam- és kormányfői szerdán Washingtonban.
júl. 11
0:24
Kiderült, hogy kik és mivel támadták meg a kijevi gyermekkórházat (Infostart)
Nyílt hírszerzési adatok elemzése alapján fény derült a kijevi gyermekkórházzal kapcsolatos igazságra.
júl. 11
0:24
Már George Clooney is visszaléptetné Bident (444.hu)
A szenátorok is egyre jobban aggódnak, többek szerint Trump a biztos győzelem felé masírozik.

Keresés