Trump egy golfkocsiban ülve osztotta az észt, miközben az egész jelenetet valaki videóra vette. Szerinte végül Kamala Harris lesz az ellenfele novemberben.
Rendkívüli biztonsági intézkedésekkel készül a francia belügyminisztérium az előrehozott nemzetgyűlési választások második fordulójára: 30 ezer rendőrt és csendőrt – köztük ötezret Párizsban és az elővárosaiban – mozgósítanak "az ultrabaloldaliak vagy az ultrajobboldaliak" rendbontásának elkerülésére. Szerintük egyértelműen érzékelhető az országban
Mintegy 136 ezer ember kényszerült otthona elhagyására a harcok miatt a délkelet-szudáni Sennar régióban az utóbbi tíz napban - figyelmeztetett csütörtökön az Ensz Nemzetközi Migrációs Szervezete (IOM).
Csütörtökön hajnalban megfogott és széttépett egy őzet, majd a pelikánúsztató mellé is bemászott egy medve a marosvásárhelyi állatkertben. A vadállat röviden időn belül több alkalommal meglátogatta a helyszínt, s mindig a csendőröknek kellett elkergetniük. Az állatkert sem befogadni, sem elaltatni, sem lelőni nem tud semmilyen, oda betérő vadállato
Napjainkban, amikor háborúk dúlnak a világban, még inkább fontos emlékeztetni magukat arra: azért vagyunk itt, mert voltak hőseink, a békét és a szabadságunkat is nekik köszönhetjük, ezért mindkettő megőrzése kötelességünk - mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára csütörtökön az erdélyi Eresztevényen, Gábor Áron megújult síremlé
Eközben a Hezbollah eddigi egyik legnagyobb rakétatámadását hajthatta végre Izrael ellen, állításuk szerint csütörtökön több mint kétszáz rakétát lőttek ki tíz katonai objektumra.
A francia válogatott és a Real Madrid sztárja szerint csak úgy lehet megakadályozni a szélsőjobb győzelmét, ha mindenki elmegy szavazni a második fordulóban.
Keir Starmer lesz a következő brit miniszterelnök. Az eredmény Tony Blair 1997-es óriási munkáspárti győzelméhez mérhető, Starmerék közel kétharmados többséget szereztek.
A kiszivárgott felvételen az exelnök Kamala Harrist is alázza, mindezt pár órával azután, hogy kampánycsapata és szövetségesei lejárató kampányt indítottak az alelnök ellen.
410 képviselő néz ki nekik, több mint háromszor annyi, mint a hatalmasat bukó Konzervatívoknak. A toryk 14 uév után távoznak. Nagy-Britannia következő miniszterelnöke: Kier Starmer.
"Az SCO valamennyi résztvevője támogatja egy igazságos, multipoláris világrend létrehozását" – jelentette ki Putyin a Sanghaji Együttműködési Szervezet (SCO) asztanai csúcstalálkozóján.
Hollandia egymilliárd euró katonai támogatást nyújt idén Ukrajnának, és amerikai gyártmányú F–16-os vadászgépeket is szállítanak a háborúban álló országba.
Újabb befolyásos amerikai médium, a The Economist szólította fel Joe Bident visszalépésre az elnökjelöltségtől szerkesztőségi állásfoglalásban csütörtökön.
Matteo Salvini, a Liga olasz jobboldali párt vezetője a párt európai parlamenti (EP-) képviselőivel csütörtök este találkozva "kötelességnek" nevezte, hogy a Liga meghatározó legyen a következő öt évben.
A gázai tűzszüneti tervről, és a Hamász arra adott válaszáról is egyeztetett telefonon Joe Biden amerikai elnök és Benjamin Netanjahu, izraeli miniszterelnök csütörtökön.
Újabb befolyásos amerikai médium, a The Economist szólította fel Joe Bident visszalépésre az elnökjelöltségtől szerkesztőségi állásfoglalásban csütörtökön.
Napjainkban, amikor háborúk dúlnak a világban, még inkább fontos emlékeztetni magukat arra: azért vagyunk itt, mert voltak hőseink, a békét és a szabadságunkat is nekik köszönhetjük, ezért mindkettő megőrzése kötelességünk – mondta Vargha Tamás, a Honvédelmi Minisztérium államtitkára csütörtökön az erdélyi Eresztevényen, Gábor Áron megújult síremlé
Újabb befolyásos amerikai médium, a The Economist szólította fel Joe Bident visszalépésre az elnökjelöltségtől szerkesztőségi állásfoglalásban csütörtökön.
A Munkáspárt nyerte a csütörtökön tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat a választóhelyiségek zárása után közzétett exit poll szerint. Az előzetes becslés alapján a Labour – az eddigi legnagyobb ellenzéki erő – 410, a 2010 óta kormányzó, Rishi Sunak miniszterelnök vezette Konzervatív Párt 131 képviselői helyet szerzett a 650 fős londoni a
Rishi Sunak konzervatív párti brit miniszterelnök péntek reggeli nyilatkozatában elismerte, hogy az eddigi legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt megnyerte az előző nap tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat.
A Munkáspárt nyerte meg a csütörtökön tartott nagy-britanniai parlamenti választásokat a választóhelyiségek zárása után közzétett exit poll szerint. A becslés által valószínűsített 131 konzervatív mandátum a toryk eddigi legrosszabb választási eredménye lenne a párt fennállása óta.
Korábban Charles Michel, az Európai Tanács elnöke sem hagyta szó nélkül a kiszivárgott budapesti terveket. A látogatásra Orbán kijevi útja után pár nappal kerülne sor.
Nem erősítették meg, és eddig nem is cáfolták, hogy Orbán Viktor Moszkvába utazhat. Amennyiben lesz ma találkozója Putyinnal, arra a kijevi útja után és a jövő heti NATO-csúcs előtt kerül sor. A Politiconak Nataliia Galibarenko azt nyilatkozta: "szeretnék, ha rögzítenék Ukrajna visszafordíthatatlan útját a NATO-tagság felé".
Gratulált Mohamed Uld Gazúni mauritániai köztársasági elnök újraválasztásához Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, kiemelve: az Európai Unió várhatóan még az év végéig 210 millió euró (82,8 milliárd forint) támogatást nyújt az afrikai országnak.