2024. március 2. szombat

márc. 2
0:28
Csúnya ideológiának nevezte Ferenc pápa a genderelméletet (rtl.hu)
A katolikus egyházfő figyelmeztetett arra, hogy ez az ideológia az emberiség eltörléséhez vezethet.
márc. 2
0:32
Navalnij temetése spontán tiltakozó megmozdulássá vált (rtl.hu)
Több ezres tömeg gyűlt össze Alekszej Navalnij temetésén Moszkvában. A koholt vádak alapján bebörtönzött ellenzéki aktivista február közepén halt meg rejtélyes körülmények között egy szibériai büntetőtelepen. Hívei és a nyugati vezetők egyértelműen a putyini rendszer áldozatának tekintik. A nagy rendőri készültség ellenére a tömeg háború- és Putyin
márc. 2
0:36
"Navalnij még úgy is kényelmetlen a rezsim számára, hogy már nem él" – eltemették az orosz ellenzéki vezetőt (rtl.hu)
Gyászolók tömege, a hatalom részéről pedig extrém biztonsági intézkedések övezték Alekszej Navalnij temetését. A rendőrök és a különleges alakulatok már előző nap kivonultak a helyszínre, még a templom belsejét is bekamerázták. A hatalom láthatóan mindent elkövetett, hogy megakadályozza, hogy tömegek vegyenek részt az orosz ellenzéki politikus búcs
márc. 2
0:40
Orbán szerint Trump békét teremtene Ukrajnában és a Gáza övezetben is (rtl.hu)
Béke béke hátán következhet, ha Donald Trump nyeri a választást, legalábbis Orbán szerint.
márc. 2
0:44
Szijjártó Péter az orosz külügyminiszterrel nevetgélt Navalnij temetésének napján (rtl.hu)
Szijjártó Péter külügyminiszter időzítése furcsa.
márc. 2
0:48
Orbán Viktor reagált arra, hogy sokan Putyin kutyájának nevezik (rtl.hu)
Orbán Viktor szerint az a legfontosabb, hogy az idő kinek dolgozik. Javasolt valamit azoknak, akik Putyin kutyájának tartják.
márc. 2
4:36
Egy 15 litert fogyasztó autón felháborodunk, de mi van az üzemanyagfaló tankokkal? (Telex)
Felbecsülhetetlen a háborúk klímára gyakorolt hatása. A Deutsche Welle riportja.
márc. 2
5:15
Hatalmas erőkkel vonult ki a rendőrség a családi házhoz: vérengzésbe kezdett egy egykori katona (Ripost)
Három felnőttet és egy gyereket találtak holtan.
márc. 2
5:54
Eltemették Vlagyimir Putyin legnagyobb ellenfelét (ATV)
"Oroszország nem készül atomfegyver bevetésére a világűrben." Erről beszélt Vlagyimir Putyin elnök Moszkvában a legismertebb kritikusa, Alekszej Navalnij temetésének napján. Az ellenzéki vezetőt pár éve megmérgezték, majd miután németországi gyógykezeléséről hazatért, börtönbe zárták, és folyamatosan rontottak fogva tartása körülményein.
márc. 2
6:24
Lövöldözés a Capitoliumban, öt képviselőt ért találat - 70 éve volt az első ostrom (ATV)
Pontosan 70 évvel ezelőtt történt a Capitolium elleni első ostrom, ami sokak szerint előképe volt a 2021. január 6-ai eseményeknek.
márc. 2
6:54
Elképesztő dolgot tesznek a holland autósok, ha szirénát hallanak (Infostart)
Figyelemre méltó az a figyelmesség, ahogy Hollandiában a sofőrök viselkednek ha egy mentőautó közelít feléjük.
márc. 2
6:54
Több mint száz ember életét vesztette egy gázai segélyosztáson (ATV)
50 millió euróval újraindítja az Európai Unió az ENSZ palesztin menekülteket segítő ügynökségének a finanszírozását. Az EU ellenőrizni akarja a szélsőségesek kiszűrését az ügynökségnél, amelynek 12 tagja Izrael szerint részt vett a Hamász októberi pogromjában. Közben Szergej Lavrov orosz külügyminiszter Törökországban arról beszélt, hogy Moszkvában
márc. 2
7:15
"Éreztem a pillanatot, amikor elmentek" - szülés közben vesztette el ikerfiait az édesanya (Ripost)
Az édesanya otthonukban adott életet gyermekeinek, orvos vagy dúla segítsége nélkül.
márc. 2
7:45
Centcom: megsemmisítették a húszi lázadók egy föld-levegő rakétáját Jemenben (HírTV)
Az Egyesült Államok hadserege péntek késő este megsemmisítette a húszik lázadók indításra előkészített föld-levegő rakétáját Jemenben - közölte az amerikai hadsereg Középső Parancsnoksága (Centcom) szombaton.
márc. 2
7:48
Már több mint egymilliárd elhízott ember van világszerte, és ez óriási baj (ATV)
Több mint egymilliárd ember él elhízással világszerte - derül ki a The Lancet című szaklapban közzétett globális becslésekből. Ez mintegy 880 millió felnőttet és 159 millió gyermeket jelent a 2022-es adatok szerint.
márc. 2
8:06
Új követelményt jelentett be Nepál: ez minden hegymászónak kötelező lesz, aki fel akar jutni a Mount Everestre (ATV)
A 2024-es Mount Everest-szezon előtt Nepál új követelményt jelentett be, miszerint minden hegymászónak nyomkövető chipet kell bérelnie és használnia az útja során.
márc. 2
8:18
Országos "turnén" a CDU vezetői: új programmal törnek a hatalomra a konzervatívok (Infostart)
A Merkel-korszak után Merz-korszak következhet, amit a párt vezetői most egy országos körút keretében igyekeznek megalapozni.
márc. 2
8:18
Orbán pszichoterápiát javasol annak, aki Putyin kutyájának vagy trójai falovának tartja őt (Telex)
Egy török diplomáciai fórumon megerősítette, hogy jövő héten találkozik Donald Trumppal, de arra a kérdésre, hogy Joe Bidennel találkozik-e, ezt válaszolta: "mindig rendelkezésre állok."
márc. 2
8:27
Orbán Viktor: Magyarországnak különösen fontos, hogy ne legyen háború (Metropol)
Diplomáciai fórum Törökországban.
márc. 2
8:27
Tucker Carlson: "Az amerikaiaknak hazudnak Ukrajnáról. Mi vagyunk a béke akadálya" (Ripost)
Mi vagyunk a béke akadálya.
márc. 2
8:36
Az amerikai hadsereg légi úton fog élelmiszersegélyeket ledobni Gázában (Demokrata)
A segélyek ledobását Jordániával és más államokkal közösen valósítanák meg.
márc. 2
8:38
Virtuális emberrablással próbálnak pénzt szerzeni a kiberbűnözők (Demokrata)
Az AI hangklónozási technológiáját használják fel az internetes csalók.
márc. 2
8:48
Egy lengyel hetilap szórólapokon teszi helyre a magyar propagandasajtó üzeneteit (Telex)
A magyarok által is gyakran látogatott zakopanei régióban terjesztett szórólapon az ukrajnai háborúról írnak, egy Herszonból menekült újságíró pedig Orbán Viktornak küld üzenetet.
márc. 2
9:06
Egy rejtélyes német beszélgetés miatt fenyegetőzik Oroszország (Blikk)
Moszkva magyarázatot követel a német hatóságoktól német tisztek beszélgetésével kapcsolatban, amelyben a Krím félszigetet az orosz szárazfölddel összekötő Kercsi-híd felrobbantásáról tárgyaltak.
márc. 2
9:15
Szijjártó Péter Alekszej Navalnij temetésének napján kedélyesen nevetgélt az orosz külügyminiszterrel (SzMo)
A magyar miniszter erről videót is feltöltött YouTube-oldalára. Mindeközben egész Európa Putyin egyik legnagyobb ellenfelét gyászolta.
márc. 2
9:18
Szijjártónak pont Navalnij temetésének napján sikerült egy jót röhécselni az orosz külügyminiszterrel (444.hu)
A magyar külügyminiszter fontosnak tartotta megosztani ezt a videót ma este.
márc. 2
9:36
Nagy a baj, elszabadult a pokol a magyar határon: tömegével érkeznek a menekültek (ATV)
Több mint tízezren érkeztek Ukrajnából pénteken.
márc. 2
10:00
Orbán Viktor a kongói elnökkel tárgyalt (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Félix Antoine Tshisekedivel, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökével folytatott tárgyalásokat a törökországi Antalyában.
márc. 2
10:00
Orbán Viktor a kongói elnökkel tárgyalt (Demokrata)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Félix Antoine Tshisekedivel folytatott tárgyalásokat a törökországi Antalyában.
márc. 2
10:15
Orbán Viktor a kongói elnökkel tárgyalt (HírTV)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Félix Antoine Tshisekedivel, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökével folytatott tárgyalásokat a törökországi Antalyában - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
márc. 2
10:18
Beszüntetik az ellenőrzést a lengyel–szlovák határon (Infostart)
A lengyel belügyi tárca indoklása szerint a balkáni útvonalon észlelt migrációs helyzet stabilizálódott, a lengyel–szlovák határszakaszon pedig megszűnt az illegális bevándorlás veszélye.
márc. 2
10:36
Fontos törvényt szignózott az amerikai elnök (Infostart)
Joe Biden amerikai elnök pénteken aláírta azt a rövid távú kiadási intézkedésről szóló törvényt, amely meghosszabbítja a kormányzati munka ideiglenes finanszírozását, elhárítva ezzel a leállás veszélyét.
márc. 2
10:54
Orbán Viktor fontos tárgyaláson vett részt, itt vannak a részletek (ATV)
Orbán Viktor miniszterelnök szombaton Félix Antoine Tshisekedivel, a Kongói Demokratikus Köztársaság elnökével folytatott tárgyalásokat a törökországi Antalyában - közölte az MTI-vel Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke.
márc. 2
11:12
Egy lengyel lap a magyar turistáknak magyarázza, hogy Orbán az oroszok pártján áll a háborúban (444.hu)
A lap kiadója szerint a magyar média nehéz helyzetben van, ezért próbálnak segíteni.
márc. 2
11:18
Orbán Viktor: Nem látni a kiutat az ukrajnai háborúból (Demokrata)
A kormányfő szerint azt kell először eldönteni, hogy az idő kinek dolgozik.
márc. 2
11:18
Több mint negyven percig lógott a levegőben egy kamionsofőr, egy louisville-i baleset után (Telex)
Összesen négy jármű ütközött a hídon, majd a kamion kis híján az Ohio folyóba zuhant, de megtartotta a pótkocsija.
márc. 2
11:24
Szakértő: a magyar uniós elnökség kiemelt célja a Nyugat-Balkán csatlakozásának előmozdítása (Infostart)
A Nyugat-Balkán térségében több feszült esemény zajlik jelenleg is, de háborús konfliktustól nem kell tartani – mondta a Magyar Külügyi Intézet kutatója.
márc. 2
11:24
Ketten meghaltak egy odesszai lakóházat ért orosz dróntámadásban (Demokrata)
Orosz drón csapódott egy lakótömbbe szombaton a dél-ukrajnai Odessza kikötővárosban.
márc. 2
11:36
Amerikai tisztviselő: Izrael többé-kevésbé elfogadta a hathetes tűzszüneti javaslatot (Telex)
Hírfolyamunk a közel-keleti válságról.
márc. 2
12:15
Kutyasétáltatás közben történt a baj: egy anyuka egész kezét hólyagok lepték el (Ripost)
Tíz perccel a sétát követően vált vörössé a keze.
márc. 2
12:48
Megállapodtak a német kormánypártok a migránskártyáról: 185 euró lesz a havi apanázs (Infostart)
A németországi menedékkérők meghatározott mennyiségű készpénz mellett bankkártyát is kapnának szigorúan korlátozott felhasználási lehetőségekkel. A kártya bevezetése azonban nem ígérkezik könnyűnek.
márc. 2
12:54
Gázai kórházak szerint a segélykonvoj-tragédia sérültjeinek javát meglőtték (444.hu)
Az ENSZ-főtitkár független, hiteles vizsgálatot követel a több mint száz halálos áldozattal járó incidens esetében.
márc. 2
13:00
Belgrádban tárgyal Orbán Viktor (Demokrata)
A miniszterelnök szombat délben Belgrádba érkezett, ahol Aleksandar Vuciccsal, Szerbia elnökével folytat munkamegbeszélést.
márc. 2
13:06
Belgrádba utazott a magyar kormányfő (Infostart)
Orbán Viktor miniszterelnök szombat délben Belgrádba érkezett, ahol Aleksandar Vuciccsal, Szerbia elnökével folytat munkamegbeszélést – közölte a Miniszterelnöki Sajtóirodát irányító helyettes államtitkár.
márc. 2
13:09
Újabb támogatás szabadulhat fel (HírTV)
További 2 milliárd eurónyi uniós támogatást szabadíthatott ki a magyar kormány - tudta meg a Portfolio.
márc. 2
13:11
Olaszország is elhatárolódik Emmanuel Macron kijelentésétől (HírTV)
Olaszország is elhatárolódik Emmanuel Macron kijelentésétől és nem fog szárazföldi erőket irányítani Ukrajnába.
márc. 2
13:18
Szijjártó Péter: Belevágtunk a diplomáciai nagyüzembe (Demokrata)
A mostani világban ennek nagyobb fontossága van, mint talán bármikor korábban.
márc. 2
13:30
Miután kinevetgélte magát Lavrov barátjával, "diplomáciai nagyüzembe" kapcsolt Szijjártó Péter (444.hu)
Három olyan ország képviselőivel egyeztetett, hogy leesik az állunk!
márc. 2
13:54
Szijjártó Péter: Az energiaellátáshoz infrastruktúrára van szükség (Demokrata)
A kormány nem hajlandó feláldozni Magyarország energiabiztonságát.
márc. 2
13:56
Giorgia Meloni globális szövetséget szorgalmaz az emberkereskedelemmel szemben (Demokrata)
"Véget kell vetni az illegális migrációnak és az emberkereskedelemnek."

Keresés