80 éve épült meg Vanyino első mólója, a kikötő első dokkján több ezer Gulag-fogoly dolgozott, így készült el 1944 tavaszára az első móló, egy évvel később, júliusban pedig befutott az első katonai szerelvény, aztán meg megépült a vasútállomás.
Vermontban több mint 30 centi hó hullott szombaton, New York és New Jersey egyes részeire árvíz- és szélriasztást adtak ki, volt, ahol leállt a közlekedés. Manhattanben a heves szél miatt egy fa kidőlt és az úttestre zuhant, összezúzva egy járművet.
Három további gyanúsított előzetes letartóztatását rendelte el a krasznogorszki terrortámadás ügyében hétfőn az illetékes orosz bíróság a Nyomozó Bizottság (SZK) kezdeményezésére.
"Radikális iszlamisták keze által" követték el a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, de a megrendelőket még azonosítani kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hétfői kormányzati videókonferencián.
Hétfőn kezdődött India városaiban a hindu Holi fesztivál, vagyis a Színek fesztiválja, melynek alkalmából a hívők és a fesztiválozók színes porral kenték be egymást és táncoltak. A tavasz kezdetén ünnepelt Holi mitológiai jelentőséggel bír – a hindu Krisna és Rádhá örök szerelméhez és a színek tombolásához kapcsolódik. A Holit hinduk milliói ünnepl
Az orosz elnök szerint azt is tisztázni kell, hogy kinek áll érdekében a megfélemlítés, miért Ukrajna felé próbáltak elmenekülni a merénylők, és ki várta ott őket.
A magyar nagykövetségen bujkált a letartóztatás elől Jair Bolsonaro korábbi brazil elnök, akit egyebek mellett azzal vádoltak, hogy puccsot tervezett, miután elveszítette a 2022-es elnökválasztást.
A felvételek alapján a magyar nagykövettel, Halmai Miklóssal is találkozott. A brazil rendőrség négy nappal korábban elkobozta a volt elnök útlevelét, és letartóztatta két korábbi segítőjét azzal a váddal, hogy puccsot terveztek, miután Bolsonaro elveszítette a 2022-es elnökválasztást.
Kína saját fejlesztésű mélytengeri szerkezete hétfő reggel sikeresen csúszott a tengerbe egy indítóuszályról Dél-Kínában, ami újabb mérföldkövet jelentett az ország mélytengeri olaj- és gázipari fejlesztésében. A Haiji-2 egy a tengerfenékre rögzített szerkezet, ami a tengeri olaj- és gázkitermelő létesítmények alapjául szolgál.
A házelnök kifejezte afeletti örömét, hogy Gyümölcsoltó Boldogasszony napján valósággá vált tavalyi ígérete, amivel támogatásáról biztosította a román parlament "első imahelyének" létrehozását.
Brutálisan megkínozhatták a pénteki moszkvai terrortámadás négy gyanúsítottját az orosz hatóságok – legalábbis erre lehet következtetni a sérüléseikből. A tádzsik férfiak hétfőn álltak bíróság elé, ketten közülük már a kihallgatás elején bűnösnek vallották magukat. Bár minden jel szerint az Iszlám Állam nevű terrorszervezet állhat a tömegmészárlás
Legalább 137 emberéletet követelt a péntek esti moszkvai terrortámadás. A merénylők az orosz főváros egyik koncerttermében válogatás nélkül nyitottak tüzet a nézőkre. A támadást az Iszlám Állam vállalta magára, az orosz vezetés azonban Ukrajnát gyanúsítja. Hogy milyen hatással lehet az orosz-ukrán háborúra a mészárlás, kiderül a fenti videóból.
Nagy-Britanniának "abszolút módon" aggódnia kell az Iszlám Állam fenyegetése miatt. Ezt mondta a hétvégi, moszkvai vérengzés után a brit kormány második embere. Közben Washingtonban Biden elnök egy olyan találkozót tervezett, amelyen leépítették volna a dzsihadisták elleni iraki koalíciót.
A kutatások szerint az MI technológia fellendülésével megemelkedett a szükséges számítási teljesítmény, így a nagyobb chipek, valamint a működéshez elengedhetetlen szerverek jelentősen növelik az áram- és vízszükségletet.
1,6 millió követője nézi táncos videóit és vígjátékba illő jeleneteit a TikTok-on, de Hannah Milton azt mondja, hogy az őt ért online bántalmazások miatt magányosnak érzi magát.
"Radikális iszlamisták kezével" követték el a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, de a megrendelőket még azonosítani kell - jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a tragédia következményeinek kezeléséről megtartott hétfői kormányzati videokonferencián.
Az Egyesült Államok franciaországi nagykövetsége hétfőn biztonsági riasztást adott ki, fokozott óvatosságra és körültekintésre intve az ott tartózkodó állampolgárait, nem sokkal azután, hogy a francia hatóságok a legmagasabb szintre emelték a terrorkészültséget.
Izraelben Gideon Szaár tárca nélküli miniszter bejelentette hétfőn este, hogy pártjával együtt kilép a kormányból, miután nem vették be őt a szűk körű hadikabinetbe.
A brazil külügyminisztérium magyarázatot vár a magyar nagykövettől, miután az érintett követségen rejtőzködött a letartóztatás elől menekülő volt brazil elnök, Jair Bolsonaro.
"Radikális iszlamisták kezével" követték el a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, de a megrendelőket még azonosítani kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy, a tragédia következményeinek kezeléséről megtartott hétfői kormányzati videókonferencián.
Az orosz-ukrán háború két évvel ezelőtti kezdete óta naponta még mindig több ezer menekült érkezik Magyarország területére a háború sújtotta szomszédos országból.