2024. november 28. csütörtök

nov. 28
8:06
A Norvég Vegán Társaságtól megtagadták a vallási szervezetként való hivatalos bejegyzést (HírTV)
Most jogi lépéseket tesznek az állam ellen.
nov. 28
8:06
Bruno Kahl: Oroszország háborúra készül a Nyugat ellen (Demokrata)
"Lehetséges cselekvési alternatíva lesz a Kreml számára egy katonai konfrontáció" – véli a német hírszerzőfőnö.
nov. 28
8:18
Ukrajna: keleten egész évben nem volti ilyen rossz a helyzet (Infostart)
Csak az elmúlt héten az orosz csapatok fél-budapestnyi területet foglaltak el Ukrajnában. Az utóbbi időben felgyorsult az orosz inváziós erők offenzívája, annak ellenére, hogy Zelenszkij ukrán elnök korábban azt állította: alig haladnak előre.
nov. 28
8:21
Bürokratákat pécézett ki magának Musk, akik így online zaklatás célpontjává váltak (Telex)
Ez a fajta támadás nem új Musk számára: korábban már más kormányzati tisztviselőket is célba vett, amikor azok kritizálták a Tesla tevékenységét.
nov. 28
8:27
Brutális fokozatra kapcsolt az amerikai politika: Donald Trump több emberét is halálosan megfenyegették (ATV)
Halálos fenyegetést kapott Donald Trump január 20-án hivatalba lépő elnöki adminisztrációjának több kijelölt tagja - jelentette be a leendő elnök szóvivője szerdán, a hatóságok megtették a szükséges intézkedéseket.
nov. 28
8:27
Energetikai létesítményeket támadtak az oroszok Ukrajna-szerte (444.hu)
Az érintett területeken vészhelyzeti áramszünet van érvényben.
nov. 28
8:33
Többen meghaltak és repülőjáratokat is töröltek az erős havazás miatt Szöulban (444.hu)
Csütörtök reggel 8 óráig több mint 40 centi hó esett Szöulban.
nov. 28
8:39
A Hajrá Olaszország politikusa szerint Magyarország bátorsága mutatkozik meg az uniós elnökségi félévben (hirado.hu)
A bátorság határozza meg Magyarország uniós elnökségi félévét az igazságtalan előítéletek ellenére – nyilatkozta Maurizio Gasparri, a Hajrá Olaszország jobbközép kormánypárt szenátusi frakcióvezetője.
nov. 28
8:48
Szijjártó: Végre egy jó hírt is kapott a globális békepárti többség (SzMo)
A külügyminiszter Donald Trump tegnapi bejelentésére reagált.
nov. 28
8:57
Őrült hullámvasút: 180 milliárd dollárt buktak a kriptobefektetők, aztán visszajött a Trump-hatás (ATV)
A választások utáni tőzsdei eufória helyett nagy ingadozás jellemzi a piacokat.
nov. 28
9:09
Börtöntáborba küldhetik Észak-Koreában a kereszténységgel érintkező szökevényeket (hirado.hu)
Börtöntáborokba küldtek tavaly több olyan szökevény észak-koreait, akit Kínából toloncoltak vissza hazájukba, és akikről azt feltételezték, hogy kapcsolatba kerültek a keresztény vallással – derült ki jelentéséből.
nov. 28
9:12
KSH: októberben 6618 gyermek született és 10 836 ember halt meg (Infostart)
Az előzetes adatok szerint 2024 októberében 6618 gyermek született és 10 836 ember halt meg; az előző év azonos időszakához képest a születések száma 6,9, a halálozásoké 1,3, a házasságkötéseké 15 százalékkal mérséklődött - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön
nov. 28
9:15
A belügyminiszter biztonsági csúcstalálkozót hívott össze Milánóban a migráns fiatalok kirobbantotta zavargások miatt (hirado.hu)
Matteo Piantedosi belügyminiszter vezeti a Milánó biztonságának helyreállítása érdekében összehívott olasz hatósági csúcstalálkozót csütörtökön.
nov. 28
9:15
Ukrán energiaügyi miniszter: Oroszország Ukrajna-szerte támadja az energetikai létesítményeket (Telex)
A csütörtök reggeli támadások miatt az országban vészhelyzeti áramszünet van, emellett több városból is robbanásokról, komoly károkról érkeztek jelentések.
nov. 28
9:21
Durva, hogy találta meg nővére a 25 éve eltűnt testvérét (Ripost)
"A férfi nem beszélt, és soha nem azonosították."
nov. 28
9:21
A mexikói elnök nem tud arról, hogy megállapodott volna Trumppal a menekültek feltartóztatásáról (Telex)
A leendő amerikai elnök kiposztolta, hogy Mexikó lezárja az amerikai határt a migránsok előtt, Claudia Sheinbaum szerint ennek pont az ellenkezőjéről beszélt vele.
nov. 28
9:24
A Hajrá Olaszország politikusa Magyarország bátorságát méltatta (Demokrata)
"A magyar virtus most is megmutatkozott!" – fogalmazott Maurizio Gasparri.
nov. 28
9:39
Szíriában nagyszabású hadműveletet indítottak lázadók, évek óta először újra területeket foglaltak el (hirado.hu)
Nagyszabású hadműveletet indítottak szíriai lázadók szerdán a kormányerők ellen az ország északnyugati részén levő Aleppó tartományban.
nov. 28
9:54
Zelenszkij tanácsadója: Abszolút megértem Orbán Viktort (SzMo)
Mihajlo Podoljak a Telexnek adott interjút, amelyben a magyar–ukrán kapcsolatokról, Orbán Viktorról, Donald Trumpról és arról is beszélt, lát-e esélyt egy atomháborúra.
nov. 28
9:57
Kim Dzsong-un ördögi válasza a kereszténységre: börtöntáborok és kényszermunka (ATV)
Észak-Korea embertelen bánásmódjának újabb bizonyítékai láttak napvilágot egy nemzetközi katolikus szervezet jelentésében. Az Aid to the Church in Need (ACN) által közzétett jelentés szerint a tavalyi év során több mint 200, Kínából visszatoloncolt észak-koreait börtöntáborokba zártak, különösen azokat, akikről feltételezték, hogy kapcsolatba kerül
nov. 28
10:00
Trump megnevezte különmegbízottját a háború békés rendezése érdekében (Demokrata)
Végre egy jó hírt is kapott a globális békepárti többség, írta Szijjártó Péter.
nov. 28
10:06
Május 9-én fordulóponthoz érhet az orosz-ukrán háború (HírTV)
A Győzelem napján találkozhat Moszkvában Vlagyimir Putyin és Donald Trump.
nov. 28
10:09
Öt éve nem látott méretű támadást indítottak a szíriai lázadók egy támaszpont ellen (Telex)
Oroszország és az Aszad-rezsim bombázásokkal akarta ellensúlyozni a Hezbollah meggyengülését, ellenzéki milíciák egy Aleppó elleni támadással válaszoltak.
nov. 28
10:18
Nem fogják kitalálni, ki látogatott el Donald Trump birtokára! (Demokrata)
A látogatás tényét Stephen Miller, Trump tanácsadója is megerősítette.
nov. 28
10:27
Mihajlo Podoljak: A nukleáris fenyegetés "szokásos orosz zsaroló retorika" (444.hu)
Orbán Viktor békepárti narratívájából az látszik, hogy a magyar miniszterelnök nem ismeri Putyint és Oroszországot, mondta az ukrán elnök tanácsadója a Telexnek adott nagyinterjúban.
nov. 28
11:03
Putyin kijevi kormányépületeket fenyegetett meg hiperszonikus rakétacsapással (Telex)
Kiderült, mi lehet Biden Ukrajnának előkészített, 725 millió dollárt érő búcsúajándékában.
nov. 28
11:09
Kína megerősítette, hogy megérkeztek az Egyesült Államokból egy fogolycsere keretében elengedett kínaiak (hirado.hu)
A washingtoni Fehér Ház nemzetbiztonsági szóvivője szerdán erősítette meg, hogy Kína elengedett három elítélt amerikai állampolgárt.
nov. 28
11:12
A világ műanyaghulladékát kezelték eddig, de most bajba kerültek (Infostart)
A délkelet-ázsiai Vietnám piacvezető a műanyaghulladék-piacon, de úgy tűnik, többet vállalt annál, mint amit képes kezelni.
nov. 28
11:51
A kohéziós politika hozzájárulhat a demográfiai válság megoldásához is (hirado.hu)
A kohéziós politika érdemben hozzájárulhat a demográfiai válság és a versenyképességi problémák megoldásához is az Európai Unióban – jelentette ki Navracsics Tibor.
nov. 28
12:06
Háború Ukrajnában és Izraelben: Minden idők legkevésbé támogatottabb Európai Bizottsága állt fel (HírTV)
A Napindítóban Hidegkuti Konstantin, Lajkó Fanni és Dunda György élőben elemezték a legfrissebb híreket.
nov. 28
12:09
A klímacélok elérésének nem szabad az európai uniós versenyképesség rovására mennie (hirado.hu)
A klímacélok elérésének nem szabad az európai uniós versenyképesség rovására mennie – szögezte le Lóga Máté.
nov. 28
12:15
Vészhelyzeti áramszünetet vezettek be Ukrajnában (hirado.hu)
Vészhelyzeti áramszüneteket rendeltek el csütörtökön az Ukrajnát ért újabb masszív orosz rakéta- és dróntámadás miatt több régióban.
nov. 28
12:21
Libanoni források szerint Izrael folytatta támadásait a tűzszünet ellenére, Izrael szerint megsértették a megállapodást (hirado.hu)
Libanoni biztonsági források és médiajelentések szerint Izrael három délkelet-libanoni települést vett tűz alá csütörtökön az izraeli határ közelében.
nov. 28
12:21
Borzalom a nászúton: megcsúszott, és kómába esett a fiatal férj (Ripost)
Pár nappal az esküvőjük után történt meg a baj.
nov. 28
12:21
Az izraeli hadsereg "gyanúsítottakra" lőtt Libanonban, akik szerintük megsértették a tűzszünetet (Telex)
Szerdán Izrael és a Hezbollah 60 napos fegyvernyugvást hirdetett.
nov. 28
12:27
Kulcsfontosságú lenne az észak-európai és a balti országok közös járőrözése a Balti-tengeren lengyel nemzetbiztonsági vezető (hirado.hu)
Kulcsfontosságú lenne az észak-európai és balti országokat tömörítő NB8 csoport és Lengyelország közös járőrözése a Balti-tengeren, amelyet Donald Tusk kormányfő javasolt – nyilatkozott csütörtökön Jacek Siewiera.
nov. 28
12:27
Trump Zuckerberggel vacsorázott, Amerika megújulásáról cseréltek eszmét (Telex)
A leendő elnök floridai rezidenciáján, kijelölt kormánytagjai társaságában fogadta a Meta korábban sokat szidott vezetőjét.
nov. 28
12:29
Mahmúd Abbász palesztin elnök kijelölte ideiglenes utódját (hirado.hu)
Mahmúd Abbász, a Palesztin Nemzeti Hatóság elnöke szerdán közleményben hozta nyilvánosságra, hogy kijelölte utódját.
nov. 28
12:33
MI Jézusnak gyónhatták meg bűneiket egy svájci kápolna látogatói (Telex)
A kísérleti projekt résztvevői az igaz szerelemről, Isten létezéséről és a homoszexualitásról kérdezték a mesterséges intelligenciával létrehozott Jézus avatart, aki száz nyelven tudott beszélni.
nov. 28
12:39
Ukrán zászlóval üdvözölték Putyint a kazah fővárosban (444.hu)
Az orosz elnök tárgyalni utazott Kazahsztánba. Az állami szolgálat szerint külföldi hekkertámadás történhetett.
nov. 28
12:42
Ukrán drónnak nézték a saját repülőjüket az oroszok – ezért valós a rémület (Infostart)
Mélyen az orosz hátországban pánikot keltett egy An-2-es polgári repülőgép, mert azt hitték, ukrán drón. A régi An-2-eseket számos ország "kreatívan" használja, és akár önrepülő bombává is alakítható.
nov. 28
12:54
Vészhelyzeti intézkedések Ukrajnában (Infostart)
Vészhelyzeti áramszüneteket rendeltek el csütörtökön az Ukrajnát ért újabb masszív orosz rakéta- és dróntámadás miatt több régióban – közölte Herman Haluscsenko ukrán energiaügyi miniszter.
nov. 28
13:12
Orbán Viktor sértett brüsszeli riválisa nagyon várja Magyar Péter győzelmét (Demokrata)
Weber nem rejtette véka alá, hogy Magyar Péter kívánja kikényszeríteni a kormányváltást hazánkban.
nov. 28
13:15
Putyin ma beszédet tartott: kőkeményen megfenyegette a Nyugatot (ATV)
Az orosz elnök világossá tette, hogy az Oroszország területét érő támadások nem maradnak válasz nélkül, különösen, ha azok nyugati fegyverekkel történnek. Kijelentette továbbá, hogy a kijevi vezetők illegitimek, ami megkérdőjelezi parancsaik jogosságát. Az orosz elnök arra is figyelmeztetett, hogy az Oresnyik rakéták tömeges alkalmazása hatásában a
nov. 28
13:24
Szergej Sojgu részleteket árult el az új orosz atomernyőről (Infostart)
Az új nukleáris doktrína nem csak Oroszországot védi – közölte a volt védelmi miniszter.
nov. 28
13:27
Ukrán zászló fogadta Putyint a kazah fővárosban (Telex)
Az orosz elnök szerdán látogatott Asztanába, amikor egy utcai kivetítőn az orosz zászló helyett a kék és sárga színű lobogó jelent meg. A történtek miatt büntetőeljárást indítottak.
nov. 28
13:30
Az FPÖ stájerországi bombasikeréről beszélt lapunknak Georg Mayer EP-képviselő (Demokrata)
Az FPÖ sikerének okairól és országos politikára gyakorolt következményeiről kérdeztük a párt európai parlamenti képviselőjét.
nov. 28
13:42
A cseh hadsereg a legrosszabbra, az atomháborúra készül – közölte a vezérkari főnök (Infostart)
Karel Řehka a cseh hadsereg parancsnoki gyűlésén kijelentette, hogy fekete forgatókönyvre, azaz egy nukleáris háborúra készülnek.
nov. 28
13:57
Több beteg meggyilkolásával gyanúsítanak egy palliatív ellátásban dolgozó berlini orvost (hirado.hu)
Nyolc páciens meggyilkolásával gyanúsítanak egy nyár végén őrizetbe vett berlini orvost.
nov. 28
13:57
Kijevi kormányzati épületeket rakétázna Putyin (444.hu)
Az orosz elnök egy új ballisztikus rakétarendszerről és a lehetséges célpontokról beszélt a kazah fővárosban, a keleti-NATO csúcstalálkozóján.

Keresés