A két vezető 2007-ben találkozott, amikor a német kancellár kérése ellenére Putyin magával vitte Koni nevű fekete labradorját. Azt mondta, azóta már bocsánatot kért.
A szélsőjobbos német párt elkészítette a programját a jövő évi, potenciálisan előrehozott választásokra. Ez ugyanakkor még csak tervezet, amiről januárban döntenek majd.
Az észak-koreai diktátor szerint az ukránok által bevetett, nagy hatótávolságú fegyverekkel az Egyesült Államok közvetlenül beavatkozott a konfliktusba.
Az Alternatíva Németországnak rendkívül radikálisnak mondható programja komoly fejtörést okozhat az Ursula von der Leyen által is képviselt brüsszelitáknak.
A Hezbollah vezetője, Naim Qassem televíziós beszédében úgy fogalmazott: "mi nyertünk, mert megakadályoztuk az ellenséget abban, hogy elpusztítsa a Hezbollahot".
Kelemen Hunor, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség elnöke többek között a Romániában tapasztalható magyarellenességről is beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjúban.
Németország lépjen ki az Unióból és szabaduljon meg az eurótól! – ez áll a Spiegel hírmagazin szerint a radikális AfD párt választási kampányprogramjában. Emellett a külpolitika és az abortusz kérdésében is kemény álláspontot fogalmaznak meg.
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kijelentette: mindent megtesz annak érdekében, hogy jövőre véget érjen a háború. Szerinte, ha Ukrajna véget akar vetni a háború "forró szakaszának", akkor a NATO védőernyőjét egyelőre a Kijev által ellenőrzött ukrajnai területekre kell kiterjeszteni, "mégpedig gyorsan". Az ukrán elnök szerint ezután lehetőség nyílha
Adzsit Szunghaj, a világszervezet palesztin területekért felelős emberi jogi megbízottja egy videókonferencia útján tartott sajtótájékoztatóján beszélt a Gázai-övezetről, miután ott látogatást tett.
Egyes jelentések szerint a karácsonyi vásárok szimbolikájuk és keresztény jellegük miatt ideológiailag vonzó célpontok az iszlamista indíttatású elkövetők számára.
Az uniós tagállamok állampolgárai szerint továbbra is az ukrajnai háború, a bevándorlás és a nemzetközi helyzet a legfontosabb kérdések az Európai Unió előtt - derült ki az Európai Bizottság által pénteken közzétett Eurobarométer-felmérésből.
Felrobbantottak egy csatornát pénteken késő este Észak-Koszovóban, Albin Kurti koszovói miniszterelnök szerint Szerbia "terrorista" akciójáról van szó – közölte a Koha Ditore című pristinai napilap.
A dzsihadisták és a szövetségeseik elfoglalták Szíria második legnagyobb városa, Aleppó "legnagyobb részét" – közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelő Központja (OSDH).
Magyarország és a Magyar Honvédség minden támogatást megad, hogy a külszolgálaton lévő állomány továbbra is sikeresen végezhesse feladatait – mondta Böröndi Gábor vezérezredes.
Pete Hegseth csúnya válás közben volt, miután házasságban élő, háromgyerekes apaként teherbe ejette egy munkatársnőjét, ekkor kapta le az anyja a tíz körméről.
A felrobbantott csatorna Koszovó két szénerőművét látja el vízzel, ezek az erőművek pedig az ország elektromosenergia-ellátásának mintegy 90 százalékát biztosítják, de a robbanás miatt a térség ivóvízellátása is veszélybe került.