2024. november 5. kedd

nov. 5
19:09
Mikor derül ki, hogy ki lesz az Egyesült Államok következő elnöke? (ATV)
Az Egyesült Államokban zajló elnökválasztáson az eredmények akár 48 órán belül is kiderülhetnek, de sokan arra számítanak, hogy csak napok múlva lesz végleges döntés. Az idei választáson hét kiemelt fontosságú, úgynevezett csatatérállamban dőlhet el a győzelem sorsa. A szakértők szerint az is kulcsfontosságú, hogy kik mennek el szavazni; ha például
nov. 5
19:12
Oroszország megtorolja a NATO agresszióját (Demokrata)
Moszkva nem fog habozni, hogy válaszoljon a NATO agresszív lépéseire, erről beszélt Szergej Lavrov orosz külügyminiszter.
nov. 5
19:27
A G7-országok aggódnak észak-koreai csapatok Oroszországba vezénylése miatt (hirado.hu)
A legfejlettebb ipari országokat tömörítő G7 csoport és három szövetséges ország külügyminiszterei fejezték ki mélységes aggodalmukat az észak-koreai csapatok oroszországi telepítése miatt.
nov. 5
19:30
Így néznek ki a szavazólapok az amerikai elnökválasztáson (SzMo)
Az amerikai választók kedden nemcsak arról döntenek, hogy ki legyen az Egyesült Államok elnöke, hanem a törvényhozás tagjairól is szavaznak, sőt még népszavazásokat is tartanak helyi kérdésekben.
nov. 5
19:36
Ausztrália számos hadihajót adományoz Ukrajnának (Demokrata)
"Az ausztrál haditengerészetnek ezek a hajói gyors és nagy manőverezésű tengeri képességeket biztosítanak Ukrajna számára."
nov. 5
19:39
A külföldi politikusok közül Orbán Viktorban és Petr Pavelben bíznak a legtöbben Szlovákiában egy felmérés szerint (hirado.hu)
A vezető külföldi politikusok közül Szlovákiában a megkérdezettek legnagyobb hányada Orbán Viktor magyar miniszterelnökben és Petr Pavel cseh államfőben bízik a leginkább – derült ki egy felmérésből.
nov. 5
19:42
Orbán Viktor Szlovákiában is az élen (Demokrata)
Orbán Viktor és Petr Pavel holtversenyben az elsők, őket Donald Trump, majd holtversenyben Vlagyimir Putyin és Emmanuel Macron követi.
nov. 5
19:48
Krzysztof Gawkowski: Zelenszkij háborúba akarja sodorni Lengyelországot (HírTV)
Kiakadtak a lengyelek Zelenszkijre. Szerintük azt akarja, hogy belépjenek a háborúba. A lengyel miniszterelnök-helyettes azt mondta: Kijev elvárja, hogy rakétákat lőjenek ki Ukrajna fölé így semlegesítve az orosz támadásokat.
nov. 5
19:48
Benjamin Netanjahu azonnali hatállyal menesztette védelmi miniszterét (SzMo)
Egyelőre csak annyit közöltek, hogy a miniszterelnök és Joav Galant között bizalmi válság alakult ki.
nov. 5
19:51
"Egészséges volt" - rutinműtét után halt meg Anna, két gyermeket hagyott hátra (Ripost)
Az operációt követően történt meg a baj.
nov. 5
19:57
Tudósítónk Amerikából: Az önkéntesek az utolsó percekben is próbálják meggyőzni a szavazókat (ATV)
Az ATV tudósítója, Novák András New Yorkból jelentkezett be, hogy beszámoljon az amerikai elnökválasztás részleteiről.
nov. 5
20:00
A külföldi politikusok közül Orbán Viktorban és Petr Pavelben bíznak a legtöbben Szlovákiában (HírTV)
A vezető külföldi politikusok közül Szlovákiában a megkérdezettek legnagyobb hányada Orbán Viktor magyar miniszterelnökben és Petr Pavel cseh államfőben bízik a leginkább – derült ki egy, a DennikN által készíttetett aktuális felmérésből, amelynek eredményeit a pozsonyi újság honlapján tették közzé kedden.
nov. 5
20:18
Trump elmondta: ez lesz az utolsó kampánya, függetlenül az eredménytől (SzMo)
A szavazás után interjúvolták meg az elnökjelöltet, aki szerint eddig tisztességesen zajlik az elnökválasztás.
nov. 5
20:18
Benjámin Netanjahu váratlanul leváltotta a védelmi miniszterét (Demokrata)
Az izraeli kormányfő már nem bízik Joáv Gallantban az izraeli hadműveletek kezelését illetően.
nov. 5
20:21
Az izraeli kormányfő leváltotta Joáv Galant védelmi minisztert bizalomvesztésre hivatkozva (hirado.hu)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő váratlanul leváltotta kedd este Joáv Gallant védelmi minisztert arra hivatkozva, hogy már nem bízik benne a folyamatban lévő izraeli hadműveletek kezelését illetően.
nov. 5
20:33
Rendkívüli: Netanjahu váratlanul kirúgta a legfontosabb miniszterét (ATV)
Benjámin Netanjahu izraeli kormányfő váratlanul leváltotta kedd este Joáv Gallant védelmi minisztert arra hivatkozva, hogy már nem bízik benne a folyamatban lévő izraeli hadműveletek kezelését illetően.
nov. 5
20:51
Borzalmas helyre vihették a vetkőző iráni lányt (ATV)
Egyre nagyobb az aggodalom egy fiatal nő sorsa miatt, aki szombaton alsóneműre vetkőzött a teheráni Azad Egyetem előtt. Jogvédő aktivisták attól tartanak, hogy kényszerrel elmegyógyintézetbe viszik.
nov. 5
20:51
Egy pillanatra maradt egyedül, örökre elaludt a mindig vidám kisfiú (Ripost)
Senki nem tudott segíteni rajta.
nov. 5
21:24
Iránban aggódnak az egyetem előtt levetkőzött diáklány sorsa miatt (HírTV)
Nőnek az aggodalmak és a kérdőjelek a szombaton a teheráni Azad egyetem előtt alsóneműre vetkőzött fiatal nő sorsa miatt, jogvédő aktivisták attól tartanak, hogy elmegyógyintézetbe szállítják.
nov. 5
21:24
Pintér Károly a példátlanul szoros amerikai elnökválasztásról: Bizonytalanság lesz, főleg a nagyarányú levélszavazások miatt (SzMo)
Minden mérés, ami bármelyik jelölt győzelmét jósolja, hibahatáron belül van. A rendkívül szoros verseny és a rengeteg levélszavazat miatt az eredményhirdetés is elhúzódhat – mondja az Amerika-szakértő.
nov. 5
21:27
Amerika elnököt választ - kövesse velünk az eseményeket (ATV)
Ma tartják az amerikai elnökválasztást, ahol rendkívül szoros eredmény várható. A verseny fej-fej mellett halad Kamala Harris és Donald Trump között, így az utolsó pillanatokig izgalmas fordulatokra lehet számítani. Az ATV éjféltől élő választási műsorral jelentkezik, az atv.hu pedig folyamatosan beszámol a legfontosabb hírekről és fejleményekről,
nov. 5
21:39
Majdnem elkéstek – Az utolsó pillanatban akadályozott meg egy terrortámadást az FBI (ATV)
Az FBI letartóztatott egy férfit Tennessee államból, aki állítólag dróntámadást tervezett egy nashville-i erőmű ellen. A 24 éves Skyler Philippi ellen felhozott vádak: tömegpusztító fegyver használatának kísérlete és az energetikai létesítmények elpusztítása.
nov. 5
21:42
Több tízezren követelik az illetékesek lemondását az újvidéki tragédia miatt (HírTV)
Több tízezren vonultak utcára kedden Újvidéken, hogy az illetékesek és felelősök lemondását követeljék az újvidéki vasútállomáson történt múlt pénteki tragédia miatt.
nov. 5
21:45
Már három gyanúsítottja van a halálos athéni lakásrobbanásnak (hirado.hu)
A terrorizmus támogatásának gyanújával előzetes letartóztatásba helyezett a görög bíróság egy 31 éves férfit az athéni halálos lakásrobbanás ügyében.
nov. 5
21:47
Több tízezren követelik az illetékesek lemondását az újvidéki tragédia miatt (hirado.hu)
Több tízezren vonultak utcára kedden Újvidéken, hogy az illetékesek és felelősök lemondását követeljék az újvidéki vasútállomáson történt múlt pénteki tragédia miatt.
nov. 5
22:33
Durva szigortásra készülnek Ficóék: a postán és a vasúti közlekedésben is tilos lenne a magyar nyelv (ATV)
A szlovák kulturális minisztérium új, egyelőre nem nyilvános nyelvtörvénye szerint betiltanák a magyar nyelvet a postán és a vasúti közlekedésben is.
nov. 5
22:33
Kisiklott egy tehervonat Romániában, lezárták a Bukarest és Temesvár közötti vasútvonalat (hirado.hu)
Romániában kisiklott egy benzint szállító tehervonat kedden a Szörényvár (Turnu Severin) közelében lévő Prunisor településen.
nov. 5
22:42
Elon Musk együtt várja majd Donald Trumppal az eredményeket a volt elnök Mar-a-Lago-i birtokán (SzMo)
A különc techmilliárdos már számtalanszor biztosította támogatásáról a republikánus elnökjelöltet.
nov. 5
22:54
Trump vagy Harris? (HírTV)
Stúdiónkban ifj. Lomniczi Zoltán és Törcsi Péter elemzik az eseményeket, és szolgáltatják a szakértői véleményeket. A műsorban élőben kapcsolnak Amerikába, ahonnan elemzők számolnak be a legfrissebb részletekről. Műsorvezető: Jeszenszky Zsolt. Az adás élőben követhető Facebook- és YouTube-csatornánkon.
nov. 5
23:12
Nem engedik be a kritikus sajtót Donald Trump eredményvárójára (SzMo)
Az egyik újságírónál ezt azzal indokolták, hogy "hajlamos marhaságokat írni".
nov. 5
23:30
Hivatalos látogatásra Pekingbe érkezett Kövér László (Demokrata)
Az Országgyűlés elnöke Csao Lö-csi, a Kínai Népköztársaság Országos Népi Gyűlése Állandó Bizottsága elnöke meghívásának tett eleget.
nov. 5
23:45
Irgalmatlan botrány Újvidéken, a tüntetők petárdákkal és szennyvízzel locsolták a városházát (ATV)
Petárdákkal dobálták és szennyvízzel locsolták a tüntetők az újvidéki városházát.
nov. 5
23:57
Nézze itt élőben az ATV választási műsorát (ATV)
Az ATV hatórás eredményváró műsora. Magyar és amerikai szakértők, politikusok, diplomaták értékelik az eseményeket a stúdióban, tudósítóink az Egyesült Államok több pontjáról is jelentkeznek. Tartsanak velünk!

2024. november 6. szerda

nov. 6
0:03
Ősi próféciát talált egy rabbi Trump győzelmére, de Harris hívei szerint ez erőszakra szólít fel (ATV)
A "harcos király" hasonlatot találták a Bibliában a republikánus elnökjelöltre.
nov. 6
0:12
Betiltanák a magyar nyelv használatát Szlovákiában a postákon és a vasúti közlekedésben (SzMo)
A mostani törvény durvábban korlátozó, mint a hírhedt 2009-es. De még az 1995-ös mečiari időszakhoz képest is komoly visszalépésnek számít.
nov. 6
0:15
Trump egy csatatérállamot már megnyert, Harris nem beszél ma az eredményváróján (444.hu)
Óriási kampánymenet után, hihetetlenül kiélezett helyzetben szavaznak az Egyesült Államokban a következő elnökről.
nov. 6
0:18
Szorosabb kapcsolatot akar az uniós pénzek és a jogállamiság között az ír biztosjelölt (Infostart)
Michael McGrath pozíciójának támogatása esetén a demokráciáért, jogérvényesülésért és jogállamiságért felelős tárcáért lehet felelős az új összetételű Európai Bizottságban. Magyar képviselők kérdéseire is válaszolt.
nov. 6
0:18
Amerika választ: kövesse velünk élőben az eseményeket, cikkünk frissül! (Blikk)
Kamala Harris vagy Donald Trump lesz az Egyesült Államok következő, 47. elnöke? A demokraták kormányozhatják tovább Amerikát, avagy a republikánusoké lesz az USA elnöki széke? Az Egyesült Államokban most rendezik az elnökválasztást, az amerikai politika legfontosabb eseményét, amelynek kimenetele az egész világ jövőjére hatással lesz. Folyamatosan
nov. 6
0:18
Netanjahu menesztette a védelmi miniszterét, akivel több kérdésben is nézeteltérései voltak (Telex)
Joáv Gallant az izraeli kormány egyik mérsékelt tagja volt.
nov. 6
0:19
Fegyveres hatalomátvételre készült egy neonáci csoport Németországban (444.hu)
Hárman közülük AfD-s vidéki politikusok voltak korábban.
nov. 6
0:21
Mi lesz ebből? Trump már óriási csalásról beszél (ATV)
A republikánus jelölt szerint Philadelphiában nem tiszta a szavazás.
nov. 6
0:22
Lesz, ahol sokáig számolják majd a szavazatokat – mutatjuk a legizgalmasabb államokat (Infostart)
Kedd este zárnak a szavazóhelyiségek az Egyesült Államokban, de több, az elnökválasztás kimenetelét döntően befolyásoló államban még napokig tart majd a szavazatok összesítése.
nov. 6
0:22
Kiszivárgott az új szlovák nyelvtörvény tervezete: nagyon nehéz lesz az ott élő magyaroknak (Blikk)
Kiszivárgott a szlovák kulturális minisztérium törvénytervezete, ami nem tartogat semmi jót a kisebbség számára. A dokumentumot a Napunk hozta nyilvánosságra, kemény büntetési tételek szerepelnek benne és megváltozott feltételek. Az írott és beszélt nyelv használatát is komolyabban szabályozni tervezik, ami a szlovák állam eddigi legdurvább szigorí
nov. 6
0:22
Nemcsak Orbán Viktor szurkol Trumpnak, hanem uniós tisztviselők is – csak ők egészen más okból (Telex)
Az EU-t ellenségnek tartó Trump vagy az ismeretlen Harris – uniós berkekben már mindkét eshetőségre folyik a készülődés. Az EU-ban épp a magyar gazdaság lehetne Trump győzelmének egyik legnagyobb vesztese, de Harrisszel se biztos, hogy sokkal jobban járnánk.
nov. 6
0:23
Netanjahu kirúgta a védelmi minisztert (444.hu)
Tavaly márciusban is megszabadult volna az izraeli miniszterelnök Joáv Gallanttól, akkor azonban nem sikerült.
nov. 6
0:26
A vezérigazgató nagy beismerése: a Volkswagen túl drága lett Németországban (Infostart)
A kocka el van vetve – ezt erősítette meg nyilatkozatában a Volkswagen cégcsoport vezérigazgatója, utalva az elmúlt héten napvilágot látott üzemi tanácsi bejelentésekre. A VW tíz németországi üzeme közül három bezárását tervezi, és további megszorító intézkedésekre, így elbocsátásokra is készül, de Oliver Blume szerint a kialakult helyzetben a taka
nov. 6
0:26
Több ezer dolgozóját küldi el az Auchan Franciaországban (Blikk)
Az Auchan kiskereskedelmi lánc drasztikus lépéseket jelentett be Franciaországban: több mint 2 ezer állás megszűnését, üzletek bezárását és a házhozszállítási szolgáltatásának leállítását. A változások célja a költségcsökkentés és a versenyképesség fokozása egy olyan piacon, ahol az Auchan veszteségesen működik.
nov. 6
0:26
Politico: Már most veszélyben, hogy a magyar EU-biztosjelölt simán átmenjen a meghallgatásán (Telex)
A lapnak már Várhelyi Olivér szerdai meghallgatása előtt arról beszéltek, hogy nehezen lehet meg az első körben szükséges többség mögötte a korábbi botrányai után.
nov. 6
0:27
A Fico-kormány betiltaná a magyar nyelv használatát a szlovák postákon és a tömegközlekedésben (444.hu)
A Fico-kampányt rendkívüli módon támogatta Orbán Viktor. A nyelvtörvényről még nem mondott véleményt a magyar kormány.
nov. 6
0:30
Robert Fico "ugató kutyáknak" nevezte a kínai útját bírálókat (Infostart)
"Nagy hiba, hogy az előző kormányok Szlovákiában nem szenteltek kellő figyelmet azoknak a kínai befektetőknek, akik nagy beruházásokat akartak megvalósítani Európában" – jelentette ki Tomáš Taraba szlovák miniszterelnök-helyettes Sanghajban. A szlovák kormány 8 minisztere és Robert Fico kormányfő egyhetes kínai látogatáson tartózkodik. A minisztere

Keresés