A republikánusok az elnöki posztot és a szenátust már megszerezték, de még mindig vannak kérdőjelek az alsóházban. A jobboldal a kormányzóválasztásokon is tarolt, Puerto Rico pedig megint jelezte, 51. tagállammá válna.
A magyar miniszterelnök megnyitó beszédében azt mondta, 42-en jöttek el Budapestre, majd átadta a szót Volodomir Zelenszkij ukrán elnöknek, de itt elkapcsolt a köztévé.
Európa békéjét, stabilitását és jólétét veszély fenyegeti – jelentette ki a miniszterelnök csütörtökön Budapesten az Európai Politikai Közösség budapesti találkozójának plenáris ülésén.
Meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet újra béke Európában – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Politikai Közösség csütörtöki budapesti találkozójának plenáris ülésén.
Az ukrán elnök vonattal érkezett a magyar fővárosba csütörtökön, a Keleti pályaudvaron Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára fogadta.
Az Egyesült Államokkal fenntartott kapcsolat alapvető fontosságú, az Európai Unió kész annak elmélyítésére, a stratégiai menetrend prioritásait teljesítve azonban aktívan kell dolgozni egy erős és szuverén Európa létrehozásán - jelentette ki Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, a budapesti nem hivatalos uniós csúcstalálkozóra szóló meghívóleve
Charles Michel tájékoztatása szerint a vezetők a munkavacsorán foglalkoznak majd a választásokat követő georgiai helyzettel, és megvitatják az ezzel kapcsolatos további szükséges lépéseket.
El kell kerülni a "naiv transzatlantiság" csapdáját - Orbán Viktor a Puskás Arénában rendezett EPC-csúcson Macron francia elnök beszédéből ezt idézte első helyen.
Jóváhagyta a román kormány csütörtökön az ötödik generációs, amerikai gyártmányú F-35-ös többcélú harci repülőgépek beszerzésének első szakaszáról szóló törvénytervezet.
A republikánus elnökjelölt kampányígéretei alapján szeizmikus változások, pusztító hatású kereskedelmi háború jöhet - ezzel kell szembenéznie Budapesten Európa vezetőinek. Ráadásul a Trump-rajongó Orbán Viktor a házigazda. Nemzetközi lapszemle.
Az orosz hadsereg 106 drónnal támadta meg Ukrajnát csütörtökre virradóan, a légvédelem 74 drónt lelőtt, további 25 eltűnt a radarokról – közölte az ukrán légierő.
Az európai érdekek közös védelmére szólított fel a francia elnök az Európai Politikai Közösség csütörtöki budapesti találkozójának plenáris ülésén, hangsúlyozva, hogy Európának magának kell írnia saját történelmét.
Megnevezték Horváthék érdekeltségeit és felszólítják az érintett országokat, hogy "tegyenek hasonló lépéseket Oroszország hadiiparának támogatóival szemben".
Európának többet kell fordítania a védelmére, hangsúlyozták európai vezetők az Európai Politikai Közösség ülésére érkezve. Az észt miniszterelnök Magyarországnak is üzent.
"Meg kell vizsgálnunk, hogyan lehet újra béke Európában" – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az Európai Politikai Közösség csütörtöki budapesti találkozójának plenáris ülésén, ahol kifejtette, az értekezletre európai biztonsági tanácskozásként tekint.
Nemcsak a "jelzőlámpa-koalíció" küzd a puszta fennmaradásért, hanem a német Szabaddemokrata Párt is, amelynek országos támogatottsága 3 százalékra zuhant.
"Hiszen azt mondta (Trump), hogy a beiktatása előtt fel fogja hívni Putyint. Ezek az ő szavai, itt egyelőre nincs más mondanivalónk" – mondta Peszkov, a Kreml szóvivője
Nincs előkészületben Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump találkozójának megszervezése, ám nem zárható ki, hogy a két vezető még a megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt kapcsolatba lép egymással - közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.
Kubában ismét teljesen leállt az áramszolgáltatás, miután a Rafael hurrikán óránkénti 185 kilométeres sebességet meghaladó széllökésekkel csapott le a szigetre, ahol több mint 10 millió ember maradt áram nélkül.
Az ukrán elnök az EPK-csúcson arról is beszélt, hogy a Putyinnak tett engedmények elfogadhatatlanok Ukrajnának és öngyilkosságot jelentenek egész Európának.
Az orosz hadsereg 106 drónnal támadta meg Ukrajnát csütörtökre virradóan, a légvédelem 74 drónt lelőtt, további 25 eltűnt a radarokról – közölte az ukrán légierő.
Nincs előkészületben Vlagyimir Putyin orosz államfő és Donald Trump találkozójának megszervezése, ám nem zárható ki, hogy a két vezető még a megválasztott amerikai elnök beiktatása előtt kapcsolatba lép egymással – közölte Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője csütörtökön újságíróknak.