Orbán Viktor szerint Trump megválasztásával Magyarország olyan közeli szövetségbe került az Egyesült Államokkal, mint korábban még soha. Ez pedig lehetőségeket tartogat számunkra, amiket ki is fogunk használni.
Dacos ellenállás alakult ki a közvélemény-kutatókkal szemben a Trump-szavazók körében, így a felmérések torz képet mutattak a jelöltek támogatottságáról az amerikai elnökválasztás előtt - mondta az InfoRádióban az NKE John Lukács Intézetének munkatársa, Glant Tibor, aki szerint a demokraták Michelle Obama jelölésével megverhették volna a republikán
Az ukrán elnök az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján azt mondta, Putyin háborúkban gondolkodik, és nem is fog megváltozni. Szerinte csak nyomásgyakorlással lehet korlátokat szabni neki.
Donald Trump megkezdte az elnöki adminisztráció összeállításának előkészítését - közölte a november 5-én elnökké választott republikánus politikus hatalomátvételért felelő szervezete csütörtökön.
Edi Rama fekete báránynak nevezte Orbán Viktort a közös sajtótájékoztatójukon. Ugyanakkor tragikusan derűlátónak is nevezte magát Európával kapcsolatban.