Az ENSZ Nevelésügyi, Tudományos és Kulturális Szervezete szerint az olaszországi várost a sok turista és az általános felmelegedés sodorta végveszélybe.
Kijev és Zágráb megállapodott, hogy Horvátország dunai és adriai kikötőit használhatják az ukrán gabona exportjára - jelentette be hétfőn Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter.
Oroszország a háború kezdete óta trükkösen kerüli meg a nemzetközi szankciókat. A Bloomberg részeletes riportban számolt be többek között arról, hogy a fejlett technikával rendelkező mikrochipeket egy orosz üzletember és több örmény fedőcég játssza.
Elhunyt Paul Reubens amerikai színész és humorista, aki Pee-wee Herman szerepében vált ismertté - közölte hétfőn az amerikai sajtó a színész menedzsereire hivatkozva.
Felvételek érkeztek arról, hogy orosz katonák megszerezték a legmodernebb CV90-es lövészpáncélos egyikét. A járműből összesen 50 darabot juttatott el Stockholm Ukrajnába. Ez az első dokumentált eset, hogy az oroszokhoz jutott a harcjármű egyike.
Szomorú rekordot döntött meg Franciaország, akkora már a börtönök zsúfoltsága, hogy a rabok már a földön alszanak. Jelenleg több mint 74 ezer ember ül rács mögött, a franciaországi zavargások után csaknem 742 embert ítéltek el, és több mint 600-at börtönöztek be.
Ukrajna már a jövő héten tárgyalásokat kezd az Egyesült Államokkal a biztonsági garanciákról szóló kétoldalú megállapodásról - jelentette az RBK-Ukraina ukrán hírportál hétfőn az ukrán elnöki iroda vezetőjének közlésére hivatkozva.
Nem könnyű kiismerni Németország Kína-politikájának fő irányait. Jelzésértékű volt, hogy ötéves szünet után júniusban felújították a korábban rendszeres kétoldalú kormánykonzultációkat. Ennek keretében pedig az, hogy Olaf Scholz kínai partnere, Li Csiang miniszterelnök tavaszi beiktatása óta tett első külföldi látogatása éppen Berlinbe vezetett. Mi
Oroszország fővárosát ma hajnalban ismét dróntámadás érte. Az orosz források szerint a légvédelem intézkedett és sikerült megállítani a drónokat, egy kivételével, ami becsapódott egy irodaházba.
Scott Gottlieb, az Egyesült Államok Élelmiszer- és Gyógyszerügyi Hivatalának korábbi biztosa szerint a mesterséges intelligencia (AI) hamarosan olyan fejlettségi szintet érhet el, hogy az orvosokat is le fogja váltani.
Az orosz fővárosban és a moszkvai régióban található létesítmények elleni, keddre virradóra végrehajtott ukrán dróntámadás elhárításáról számolt be az orosz védelmi minisztérium.
Az ukrán-magyar határszakaszon 6752-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 6942-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek - tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kedden az MTI-t.
Több ezer, puccsot támogató ember vonult fel Niger fővárosában. Az emberek orosz zászlókat lengettek, megtámadták a francia nagykövetséget, de Moszkva is elítélte a hatalomátvételt.
Az ESTA-n keresztül igényelt utazási engedélyek érvényességi ideje két évről egy évre csökken. Emellett a magyar útlevéllel rendelkezők ESTA-jának érvényessége egyszeri használatra korlátozódik.
Problémájuk van a #Barbenheimerrel, vagyis azzal, hogy az internetet elárasztották olyan képek, amiken rózsaszín gombafelhőket és robbanásokat lehet látni.
Herszonban segítette a rászorulókat a Katolikus Karitász. Stúdiónk vendége Marosi Antal haditudósító, aki a a helyi emberek életéről és nehézségeiről is beszélt.
Az éghajlatváltozás miatt egyre veszélyesebbé válik a túrázás és a hegymászás az Alpokban a Svájci Turistaegyesületnyári sportok biztonságáért felelős vezetőjének nyilatkozata szerint.
A közösségi médiában megjelent információk szerint jó néhány orosz légvédelmi körzeten kellett átrepülniük azoknak az ukrán drónoknak, amelyek végül csapást mértek Moszkvára.
A kínai-amerikai versengés elsődleges színterévé lépett elő az indo-csendes-óceáni térség - ez derül ki az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzéséből.