A Fekete-tengeren komoly erőfölényben van az orosz hadiflotta az ukránokkal szemben, azonban a hadihajóikat alapvetően más hadihajók elleni harcra tervezték, a saját fejlesztésű, gyors ukrán drónokkal nehezen tudnak mit kezdeni. Nem véletlen, hogy a gabonamegállapodás orosz felmondása után hajtották végre az akciókat az ukránok, akik egyre több ten
Sok helyütt árvízveszély keletkezett Szlovákia keleti régióiban a hétvégi heves esők miatt, a Magas-Tátrában pedig a turistáknak is vigyázniuk kell. Gömörben a legrosszabb a helyzet.
A némileg szokatlan nemzetközi, Szaúd-Arábiában lezajlott egyeztetésen Kína is ott volt, Oroszország viszont nem. Mire lehet elég a tárgyalássorozat őszig?
Újból tűzveszélyre figyelmeztettek a görög hatóságok, és felszólították a lakosságot, hogy legyenek óvatosak a nyílt láng használata és a szikrák lángra lobbanása miatt.
Csaknem 80 százalékkal emelkedett a menedékjogi kérelmek száma Németországban a január-júliusi időszakban az egy évvel korábbihoz képest - közölte hétfőn a szövetségi bevándorlási és menekültügyi hivatal (BAMF).
Az ifo müncheni gazdaságkutató intézet adatai szerint míg 2007-ben a németországi lakosság 65 százaléka tartozott a középosztályhoz, 2019-ben 63 százalék volt ez az arány.
A növekvő migrációs nyomás miatt újabb, ezerfős katonai kontingens vezénylését kérte a Fehéroroszországgal közös határ védelmére a lengyel határőrség főparancsnoka,Tomasz Praga
Az Egyesült Államok több hadihajót és egy megfigyelő repülőt vezényelt Alaszka partjaihoz, ahol az elmúlt napokban az orosz és a kínai haditengerészet közös hadgyakorlatot tartott
Hárman vesztették életüket az elmúlt órák orosz rakéta-támadásaiban Ukrajnában a herszoni és a harkivi régióban. Eközben a Kreml szóvivője egy amerikai lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy Oroszország nem tart igényt újabb ukrán területekre, de azokat meg akarja tartani, amelyeket eddig elfoglalt.
Hat ember életét vesztette a Szlovéniában pusztító árvizek miatt. Az országban a legmagasabb szintű, vörös riasztás van érvényben. Magyarország elsőként küldött segély-szállítmányt az országnak. Kínában szintén folytatódnak a hetek óta tartó pusztító árvizek.
Floridában több tucat elsüllyesztett, a feltételezések szerint bűncselekményekhez köthető személyautóra bukkantak a hatóságok önkéntes búvárok munkájának nyomán egy tóban.
Villanásokat észleltek Melbourne felett, Ausztráliában, amit egy Szojuz-2 orosz rakéta darabjai okozhattak, amikor visszatértek a Föld légkörébe – közölte kedden az Ausztrál Űrügynökség (ASA).
Több ezer hektárt perzseltek fel a lángok, és mintegy 1400 embert kellett kitelepíteni a tomboló erdőtüzek miatt Portugália déli részén, ahol kedd hajnalban tűzoltók százai harcoltak a lángokkal.
Spanyolországban, Horvátországban és Montenegróban akár hétezer eurós büntetést is fizethet az, aki figyelmetlenül otthagyja a törölközőjét a strandon – írja a Liner.
Nagy-Britannia hétfőn megkezdte illegális bevándorlói egy részének átköltöztetését egy, a szigetország déli partvidéken, Dorset megyében található, a portlandi kikötőben lévő lakóhajóra.
A növekvő migrációs nyomás miatt újabb, ezerfős katonai kontingens vezénylését kérte a Fehéroroszországgal közös határ védelmére hétfőn Tomasz Praga, a lengyel határőrség főparancsnoka.
Több ezer hektárt perzseltek fel a lángok, és mintegy 1400 embert kellett kitelepíteni a tomboló erdőtüzek miatt Portugália déli részén, ahol kedd hajnalban tűzoltók százai harcoltak a lángokkal.
Több ezren vonultak az utcára helyi idő szerint hétfőn Port-au-Prince-ben, Haiti fővárosában, hogy az elharapódzó erőszak és a fegyveres bandák uralma ellen tiltakozzanak.
Amíg az oroszok „terrorizálják a békés ukrán városokat és elpusztítják a gabonatárolókat”, addig nem lesznek biztonságos vizek és békés kikötők a Fekete- és az Azovi-tengeren, közölte az ukrán védelmi minisztérium.
Floridában több tucat elsüllyesztett, a feltételezések szerint bűncselekményekhez köthető személyautóra bukkantak a hatóságok önkéntes búvárok munkájának nyomán egy tóban.
Az önálló iraki biztonsági erők Iszlám Állam ellen elért eredményeit méltatta az amerikai védelmi miniszter hétfőn, amikor megalakult az amerikai-iraki biztonsági együttműködés új fóruma.
Több ezer hektárt perzseltek fel a lángok, és mintegy 1400 embert kellett kitelepíteni a tomboló erdőtüzek miatt Portugália déli részén, ahol kedd hajnalban tűzoltók százai harcoltak a lángokkal.
Áprilistól június végéig 30,5 százalékot zuhant a cég nettó árbevétele, a vezérigazgató szerint ebben a vegán alternatívák ellen kampányoló érdekcsoportok munkája is benne van.
Megjavították és újból üzembe helyezték a Barátság kőolajvezeték nyugati ágának azon lengyelországi szálát, amelyen a hét végén kiömlés történt - közölte kedden a Pern lengyel olajvezeték-üzemeltető vállalat.
Júliusban 17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerárak pedig átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva – jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Nagy port kavart rendkívüli javaslatával Ausztriában a kormányon lévő Osztrák Néppárt (ÖVP). Karl Nehammer kancellár konzervatív pártja indítványozta, hogy szolgálatot teljesítő katonákkal próbálják orvosolni az iskolákat sújtó tanárhiányt. Az ellenzéki pártok és a szakmai szervezetek tiltakoznak, szerintük a javaslatban foglaltak megvalósulása az
Júliusban 17,6 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak az előző év azonos hónapjához képest, az élelmiszerárak pedig átlagosan 0,9 százalékkal csökkentek az előző hónaphoz viszonyítva - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Az Egyesült Államok több hadihajót és egy megfigyelő repülőt vezényelt Alaszka partjaihoz, ahol az elmúlt napokban az orosz és a kínai haditengerészet közös hadgyakorlatot tartott – közölte az amerikai haderő.
A háború kitörése után bevezetett büntető intézkedések dacára az orosz iparnak sikerült megoldania, hogy hozzájusson a fontosabb import alkatrészekhez.