Az éghajlatváltozás miatt egyre veszélyesebbé válik a túrázás és a hegymászás az Alpokban a Svájci Turistaegyesület (SAC) nyári sportok biztonságáért felelős vezetőjének keddi nyilatkozata szerint. "Teljesen nyilvánvaló, hogy nő a veszély a hegyekben" - szögezte le a sajtónak Rolf Sagesser.
Az eddigieknél sokkal súlyosabb pénzbüntetésre számíthatnak a gyújtogatók Görögországban - jelentette be az ország klímaügyi és polgári védelemért felelős minisztere az ERT görög közszolgálati televízióban.
Az Egyesült Államok bejelentette, hogy korlátozni fogja Magyarország vízummentességét, mert az Orbán-kormány bűnözőket és csalókat is magyar, egyben uniós útlevélhez juttathatott.
Ukrajnában és az oroszok által megszállt Donyeckben is többen életüket vesztették, miután a harcoló felek ismét légicsapásokat mértek az ellenséges célpontokra.
Az Egyesült Államok szerint csaltak az egyszerűsített honosítással, ami biztonsági kockázatot jelent, a Belügyminisztérium viszont arra hivatkozik, hogy az amerikaiak határon túli magyarok adatait kérték.
Az Amerikai Egyesült Államok a kettős állampolgársággal rendelkező külhoni magyarok adatait követelte Magyarországtól - közölte a Belügyminisztérium kedden az MTI-vel.
Romániában a törvények módosítására lenne szükség a kártérítés és lakásbiztosítás terén az egyre gyakoribb viharok miatt - nyilatkozott Dumitru Tiplea Bihar megyei prefektus az Ebihoreanul.ro hírportálnak.
Hangos a sajtó tőle, hogy az amerikaiak korlátozzák a magyarok vízummentességét. Nos, egyrészt igaz, hogy a 90 napos tartózkodásra jogosító ESTA ezután csak egyszeri belépésre jogosít - eddig két éven belül többször is el lehetett menni vele az Egyesült Államokba. Másrészt az indoklás, amivel ezt bevezették, némileg sántít. Harmadrészt, bár ez nem
Romániában a törvények módosítására lenne szükség a kártérítés és lakásbiztosítás terén az egyre gyakoribb viharok miatt - jelentette ki a Bihar megyei prefektus egy hírportálnak.
Egy illegális kínai biolabor működhetett a kaliforniai Fresno megyében, tele veszélyes anyagokkal. A hatóságok több hónapos nyomozás után állapították meg, hogy a helyszínen coviddal és HIV-vel is kísérletezhettek – írja az RTL.
Elhunyt 25 éves korában Angus Cloud, az Eufória című sorozat sztárja hétfőn a kaliforniai Oaklandben található otthonában – ismertette a BBC honlapján az amerikai színész családjára és menedzserére hivatkozva.
A magyar útlevéllel rendelkező személyek az Utazási Engedélyt Jóváhagyó Elektronikus Rendszeren, vagyis az ESTA-n keresztül igényelhetnek utazási engedélyt, ennek érvényességi ideje csökken két évről egy évre az Egyesült Államok esetében – tájékoztatott az Amerikai Nagykövetség Facebook oldalán. Emellett pedig – mint azt hozzátették: a magyar útlev
Kijevnek és a nyugati országoknak is megvan a saját elképzelésük arról, hogy hogyan folytatódnának az események abban az esetben, ha az ukrán elnök esetleg merénylet áldozata lenne – írja a Portfolio a Politico elemzése alapján.
Pirosra festették klímaaktivisták kedden a skót parlament épületének bejáratát tiltakozásul Rishi Sunak brit miniszterelnök terve ellen, mely alapján száz új olaj- és gázkitermelési engedélyt adnának ki az Északi-tengeren.
A biztonsági és határellenőrzések fokozásáról döntött kedden a svéd kormány, miután a Korán-égetések miatt több fenyegetés érte az országot – jelentette be Ulf Kristersson svéd miniszterelnök.
Megszakadt a kapcsolat a NASA és a Voyager 2 űrszonda között egy téves utasítás miatt - idézte a BBC hírportálja kedden az amerikai űrkutatási hivatalt.
A Voyager 2 több mint 19,9 milliárd kilométerre található a Földtől, és becslések szerint óránként 55 ezer kilométeres sebességgel száguld a csillagközi térben.
Negyvenhét pitont próbált becsempészni egy Malajziából érkező férfi a dél-indiai Tirucsirapalli repülőtéren keresztül – közölte kedden a maláj és indiai sajtó.
Kirabolták kedden Párizsban a híres Piaget ékszerüzletet, a három elkövető tizenöt millió euró (5,8 milliárd forint) értékű zsákmánnyal távozott – közölte a francia ügyészség.
Kirabolták kedden Párizsban a híres Piaget ékszerüzletet, a három elkövető tizenöt millió euró (5,8 milliárd forint) értékű zsákmánnyal távozott - közölte a francia ügyészség.