2019. március 16. szombat

márc. 16
8:27
„A muzulmán közösség elleni merénylet ellenünk és Új-Zéland ellen irányuló támadás” (444.hu)
Erről beszélt annak a Christchurchnek a polgármestere, ahol 49 embert ölt meg félautomata fegyverrel egy szélsőjobboldali terrorista.
márc. 16
8:33
Kórházi ágyából üzent az új-zélandi támadás egyik túlélője: ezt kérte az emberektől (Blikk)
A Jordániából érkezett borbély arra kér mindenkit, hogy imádkozzanak a kislányáért.
márc. 16
9:09
Kiderítették: Magyarországon is járt az új-zélandi tömeggyilkos – Ezért jöhetett hazánkba (Blikk)
Magyarországon is járt az új-zélandi terrortámadás elkövetője.
márc. 16
9:09
Az elnök külön katonákat állít az áram- és vízellátás védelmére (HírTV)
Nicolas Maduro Washingtont, az ellenzéket és a „terrorista elemeket” tette felelőssé az áramkimaradásért.
márc. 16
9:09
Elhidegülő, ijedt, bosszúszomjas tinédzserek – késekkel (444.hu)
Aggastóan nő Nagy-Britanniában a fiatalok által, fiatalok ellen elkövetett késes támadások száma. A rendőrök már nemzeti válsághelyzetről beszélnek. A közvélemény megoldást követe, a társadalmi okokra persze kevesen figyelnek.
márc. 16
9:33
Szörnyű halált halt Temesvár volt főügyésze (Infostart)
Rendőrségi vizsgálat indult, bár a román hatóságok öngyilkosságot valószínűsítenek - írja a Ripost.
márc. 16
9:51
Trump megvétózta a rendkívüli állapotot elutasító kongresszusi döntést (SzMo)
Elnöksége első vétóját Trump a Fehér Házban jelentette be. A rendkívüli állapotot azért hirdette ki, hogy a kongresszus megkerülésével teremtse elő a pénzügyi forrásokat a mexikói-amerikai határon építendő falhoz.
márc. 16
9:57
"Imádkozzatok értem és a lányomért" - kérte az új-zélandi mészárlás egyik túlélője Facebookon (SzMo)
A 4 éves kislánya is több lövést kapott a mecsetek ellen intézett terrortámadás alatt.
márc. 16
10:03
Szijjártó napirendre vetetné az ENSZ migrációs paktumát (HírTV)
A külügyminiszter az Európai Bizottság válaszát kéri az egyezmény kötelező jellegét illetően.
márc. 16
10:15
Elnököt választanak Szlovákiában (HírTV)
Egy női jelölt a legesélyesebb.
márc. 16
10:21
Trump megvétózta a rendkívüli állapot megszüntetését célzó javaslatot (HírTV)
Marad a szükségállapot az amerikai–mexikói határon.
márc. 16
10:21
Nyugatos, liberális jogásznő a legesélyesebb a szlovák elnökválasztáson (444.hu)
Ma este tizenegykor derülhet ki az első forduló előzetes végeredménye. Két jelölt jut a másodikba.
márc. 16
10:27
Magyar autó balesete Romániában: szörnyethalt egy hároméves kislány (Blikk)
A magyar rendszámú kocsi egy patakmederbe zuhant.
márc. 16
10:27
Az új-zélandi mészárlás után tett megjegyzései miatt Milo Yiannopoulost nem engedik be Ausztráliába (444.hu)
Rögtön a terrortámadás után állt neki hangoztatni, hogy az ausztrál tömeggyilkos azért támadt muszlimokra, mert az elit túl kesztyűs kézzel bánik a baloldallal és az idegen vallásokkal.
márc. 16
10:45
Venezuelai válság: Maduro különleges katonai egységet hoz létre (ATV)
Venezuela áram- és vízszolgáltató rendszerének védelmére különleges katonai egység létrehozását jelentette be pénteken Nicolás Maduro elnök, aki ismételten Washingtont, az ellenzéket és a szerinte dollárral pénzelt "terrorista elemeket" tette felelőssé a március 7-én az egész országot sötétbe borító áramkimaradásért.
márc. 16
11:03
Angela Merkelt is meg akarta öletni az új-zélandi tömeggyilkos (Blikk)
Átlagos fehér fickó - így beszélt magáról az új-zélandi tömeggyilkosság fő gyanúsítottja.
márc. 16
11:03
Hajszálon múlt, hogy elkerülte az új-zélandi merényletet a bangladesi krikettcsapat (SzMo)
Elhúzódott az aznapi sajtótájékoztató, ezért későn értek a mecsethez. Már szálltak volna le a buszról, amikor kitört a lövöldözés.
márc. 16
11:45
Elárulta egy dietetikus, mennyi folyadékra van szüksége naponta egy felnőttnek (Blikk)
Mintegy három liter folyadékra van szüksége egy átlagos súlyú felnőttnek naponta; a pontos mennyiségét a testsúly határozza meg - mondta Miháldy Kinga dietetikus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
márc. 16
12:03
Drámai helyzet: megszakadt az áramszolgáltatás, és a fontosabb hidakat elöntötte az ár (ATV)
Legalább 24 ember meghalt, többtucatnyian pedig eltűntek Zimbabwe keleti részén az Idai ciklon elvonulása során - közölte szombaton a tájékoztatási minisztérium.
márc. 16
12:51
Teljesült élete legnagyobb álma: letartóztatják a 104 éves nénit (Blikk)
Egy jótékonysági kezdeményezés keretében idős emberek legnagyobb kívánságait teljesítik az idősek otthonában. A 104 éves hölgy kívánsága kicsit kilógott a sorból.
márc. 16
12:57
Moszkva megteszi a szükséges intézkedéseket, ha megjelennek az amerikai eszközök (ATV)
Oroszország meghozza a szükséges válaszintézkedéseket a rövid és közepes hatótávolságú rakétákról szóló szerződés (INF) területén lévő egyensúly biztosítása érdekében - közölte Alekszandr Grusko orosz külügyminiszter-helyettes egy interjúban.
márc. 16
13:27
Megmondta a dietetikus, mennyi folyadék kell naponta egy embernek (ATV)
Mintegy három liter folyadékra van szüksége egy átlagos súlyú felnőttnek naponta; a pontos mennyiségét a testsúly határozza meg - mondta Miháldy Kinga dietetikus szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
márc. 16
13:33
Eképesztő luxus a vízen: átszeli a világot a 218 milliárd forintos álomhajó (Blikk)
Nagy üzlethez nagy ötlet kell! Így lehetne summázni az olasz Costa Cruises legújabb, velencei tematikájú óceánjáróját, bár európai szemmel giccsesnek tűnhet a 323,6 méter hosszú és 37,2 méter széles hullámváros, amelynek 2116 kabinjában 5600 utas fér el. A 135 ezer tonnás hajó ugyanis célzottan a gyarapodó kínai középosztály igényei szerint készült
márc. 16
13:39
Rejtélyes fénylő valami zuhanását rögzítették egy orosz város felett (SzMo)
Még nem tudják pontosan, mi is száguldhatott keresztül Krasznojarszk égboltján.
márc. 16
13:51
Az eddigi legnagyobb tüntetést tartották az államfő ellen (HírTV)
A demonstrálók szerint az 20 éve hatalmon lévő államfő és a kormánypárt törvénytelenül akarja megtartani a hatalmat.
márc. 16
13:53
Az áramszünet véget ért a patthelyzet nem (HírTV)
Nicolas Maduro elnök szerint az áramkimaradás amerikai szabotázs eredménye.
márc. 16
13:57
Kommentje miatt érvénytelenítették a szélsőjobboldali megmondóember vízumát (Kripto Akadémia)
Milo Yiannopoulos útja már korábban is élénk felháborodást keltett az országban. (Külföld)
márc. 16
13:57
Új-zélandi terrortámadás: Sok külföldi az áldozatok között (ATV)
Sok külföldi halottja és sebesültje van hivatalos bejelentések és sajtóértesülések szerint a pénteki új-zélandi terrortámadásnak, amelyet két mecset ellen követtek el Christchurch városában, a Déli-szigeten.
márc. 16
14:09
Egy köztiszteletben álló sztár brutális perverziói (ATV)
A Leaving Neverland című dokumentumfilmben nem csak az a döbbenetes, hogy Michael Jackson hogyan tudta éveken át folytatni a gyerekeken elkövetett szexuális perverzióit. Legalább ennyire megrázó, hogy a bántalmazás hogyan robbantja darabokra az áldozatok életét. A Hetek cikke.
márc. 16
14:21
Trump bejelentette elnöksége első vétóját (ATV)
Donald Trump amerikai elnök pénteken megvétózta a kongresszusnak a rendkívüli állapotot elutasító döntését.
márc. 16
14:27
Ismét összecsaptak a sárgamellényesek a rendőrökkel (HírTV)
A tiltakozók barikádokat gyújtottak fel és számos üzlet kirakatát betörték.
márc. 16
14:39
Megdobta tojással, ököllel ütötte a 17 éves fiút az ausztrál szélsőjobboldali politikus (ATV)
Fraser Anning ausztrál szélsőjobboldali politikus sajtótájékoztatóját megzavarta egy 17 éves fiatal, aki egy tojással fejbe verte, aki válaszul ököllel arcon ütötte a fiút, akit ezután többen a földre vittek, fojtogattak. A Guardian videóján látszik, hogy a fiút később rendőrök vezették el - számolt be az index.hu.
márc. 16
14:57
Terror Új-Zélandon - sok a külföldi áldozat (Infostart)
Legkevesebb négy pakisztáni van a 49 halott között, beleértve egy kisfiút, de meghaltak egyiptomi, indiai, szaúd-arábiai és jordániai állampolgárok is.
márc. 16
15:03
Akár egy évet is csúszhat a britek kilépése (HírTV)
Theresa May jövőhéten harmadszor próbálja meg elfogadtatni a parlamentben a brexitmegállapodást.
márc. 16
15:03
A szélsőjobboldali ausztrál képviselő képen törölte a kamasz fiút, aki tojást nyomott a fejére (444.hu)
Ugyanarról az emberről van szó, aki a muszlimok meggyilkolásáért a muszlim bevándorlást hibáztatta.
márc. 16
15:15
Fél évig tart az áldozatok beazonosítása (HírTV)
Az Etiópiában lezuhant Boeing fedélzetén 30 különböző ország 157 állampolgára utazott.
márc. 16
15:33
Több ezren tüntettek Zágrábban (Infostart)
A családon belüli erőszak ellen tiltakoztak a horvát fővárosban, és zéró toleranciát követeltek több súlyos eset nyomán.
márc. 16
15:33
Oroszország nem hagyja válasz nélkül az újabb uniós szankciókat (HírTV)
Az EU a Krím félsziget bekebelezésének ötödik évfordulóján hozta meg a döntését.
márc. 16
15:36
Sokan meghaltak az Idai ciklon miatt Zimbabwében (Kripto Akadémia)
Legkevesebb 24 ember életét vesztette és 40-en eltűntek. (Külföld)
márc. 16
16:03
Tojást nyomott egy 17 éves fiú a terrortámadásért a muszlimokat hibáztató szenátor fejére (ATV)
Az ausztrál Fraser Anning az új-zélandi terrortámadás után mondta el a véleményét. Azt állította, hogy a 49 halálos áldozatot követleő lövöldözés a bevándorlás és az egyre nagyobb számú muszlim közösség miatt volt.
márc. 16
16:15
Ezrek tüntettek a családon belüli erőszak ellen Zágrábban (ATV)
Több ezren tüntettek szombaton Zágrábban a családon belüli erőszak ellen, és zéró toleranciát követeltek több súlyos eset nyomán.
márc. 16
16:21
Egy 44 éves jogásznő lehet a befutó a szlovák elnökválasztáson (SzMo)
Zuzana Čaputovának lehet a legtöbb esélye a felmérések és elemzők szerint. Ha megválasztják, ő lesz az első női államfő Szlovákiában.
márc. 16
16:27
Egy férfi fegyvertelenül vette fel a harcot az új-zélandi mecset merénylőjével szemben, és így is sikerült elkergetnie (444.hu)
A 48 éves Abdul Aziz egy bankkártyaterminállal, majd egy üres fegyverrel dobta meg, végül futva kergette a kocsival menekülő Brenton Tarrantet. Sok ember életét mentette meg így.
márc. 16
16:57
Elképesztő felvétel: Migránsok átvágták az amerikai-mexikói határkerítést és rohantak (ATV)
Elképesztő jeleneteket videózott le egy youtuber az amerikai-mexikói határon.
márc. 16
17:12
Összecsapások voltak a rendőrök és a tiltakozók között Párizsban (Kripto Akadémia)
Szombaton 18. alkalommal vonultak utcára a sárgamellényes tüntetők. (Külföld)
márc. 16
17:33
Vízágyú, könnygáz a Champs-Elysées-n, újabb zavargások Párizsban (Infostart)
A sárga mellényes tüntetők megtámadták a luxusmárkák boltjait, betörték a kirakatokat, a Champs-Elysée elegáns éttermeiben pedig a berendezéseket rongálták meg.
márc. 16
18:03
Manfred Weber: ami a Fideszt illeti, minden lehetőség nyitva áll (Infostart)
Az Európai Néppárt szerdán vitatja meg a Fidesz kizárását kérő tagpárti kezdeményezést, de egyelőre minden lehetőség nyitva áll - közölte Manfred Weber, az EPP frakcióvezetője és csúcsjelöltje Bukarestben, a pártcsalád helyi vezetőinek értekezletén.
márc. 16
18:03
Weber: Minden lehetőség fennáll a Fidesz EPP-tagságával kapcsolatban (HírTV)
Traian Basescu, volt román elnök pártja is kizárná a Fideszt a Néppártból.
márc. 16
18:03
A TEK együttműködik az új-zélandi merénylő magyarországi látogatásával kapcsolatban (444.hu)
A horvátok, a bolgárok és a törökök is vizsgálják, mit csinált az országukban Brenton Tarrant, aki két christchurch-i mecsetben 49 embert megölt, és 48-at megsebesített.
márc. 16
18:15
Új-zélandi terrortámadás: a TEK is együttműködik a nyomozásban (Kripto Akadémia)
Az elkövető az eddigi információk szerint Romániában és Magyarországon is megfordult. (Belföld)

Keresés