Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit kormány magas rangú tagjai igyekeznek rávenni Theresa May miniszterelnököt a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének kizárására, akár a kilépés halasztása árán is. May vasárnap kijelentette, hogy március 12-éig fogják megtartani ismét az alsóházban a döntő szavazást a Brexit feltételrendszeré
A legkisebbek ellen elkövetett súlyos bűnökkel szemben az egyház össztársadalmi példát kívánt mutatni a kiskorúak védelméről a Vatikánban rendezett tanácskozással - közölte Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, aki Ferenc pápának a találkozót lezáró vasárnapi beszéde után nyilatkozott az MTI-nek.
Ferenc pápa a papság szexuális bűnözéséről szóló csúcstalálkozó utolsó napján tartott beszédében elmondta: akik a reverenda és a templom védelmét kihasználva molesztálnak másokat, azok a sátán eszközei.
Washington elhalasztja a 200 milliárd dollár értékű kínai importárukra kivetett védővámok emelését, amely eredetileg március elsején volt esedékes – jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Washington elhalasztja a 200 milliárd dollár értékű kínai importárukra kivetett védővámok emelését, amely eredetileg március elsején volt esedékes - jelentette be Donald Trump amerikai elnök.
Játék pisztolya volt annak a férfinak, aki kísérletet tett a Biman Bangladesh légitársaság utasszállító repülőgépének eltérítésére, de a bangladesi biztonsági erők lelőtték - közölte hétfőn a rendőrség.
Három zöldpárti EP-képviselőt tartóztattak le a belga hatóságok szerdán, miután az ott tárolt, amerikai B61-es nukleáris fegyverek elleni tiltakozásul behatoltak a belga légierő egy bázisára.
Lefutotta halott lánya helyett a félmaratont egy gyászoló apuka, hogy az akcióval pénzt gyűjtsön egy, az öngyilkosságot megelőző szervezetnek, ami akár a saját lányát is megmenthette volna.
Már majdnem úgy volt, hogy Budapest még az Európai Unió és az Arab Liga országainak első csúcstalálkozóját is megfúrja, mert az előzetes egyeztetéseken a közös közlemény szövegezői meg akarták említeni az ENSZ-ben született migrációs paktumot, amely – jogi kötelező erő nélkül, pusztán politikai kötelezettségvállalásként - úgy fogalmazza meg a joge
Elutasította hétfőn a bíróság Pakisztánban Navaz Saríf volt miniszterelnök óvadékkérelmét, amelyet romló egészségi állapotára hivatkozva nyújtott be az iszlámábádi törvényszéknek.
Legalább 39-en életüket vesztették a szombati parlamenti és elnökválasztást övező erőszakcselekményekben Nigériában - jelentette be a voksolást felügyelő egyik ernyőszervezet hétfőn.
Utcai tiltakozást helyezett kilátásba a moldovai ellenzék a szerintük elcsalt vasárnapi választás miatt, amelyet az oroszbarát erők nyertek meg. (Külföld)
A barátjának nevezte Szijjártó Péter ma a szlovák külügyminisztert és Miroslav Lajcák is a barátjának nevezte magyar kollégáját. Magyarország és Szlovákia szomszédos és szövetséges országok - hangzott el közös sajtótájékoztatójukon.
Jelenleg is zajlik Egyiptomban az Európai Unió és az Arab Liga tagállamainak csúcstalálkozója. Bár az esemény valóban történelmi léptékű, értékéből némiképp levon, hogy rengeteg ország távol maradt, csökkentve annak a lehetőségét, hogy a felek egyezségre jutnak például a kiemelten fontos migráció kérdésében.
Ketten életüket vesztették és több százan megsebesültek a hétvégén a kolumbiai-venezuelai határon. A kormányhű fegyveresek és a tüntetők az után csaptak össze egymással, hogy a hadsereg nem engedte Venezuelába a nemzetközi segélyszállítmányt. Több mint 150 katona azonban tüntetőleg áttörte a határzárat és Kolumbiába dezertált.
A minimálnyugdíjban vagy még annál is kisebb öregségi ellátásban részesülők 2410 hrivnya, azaz körülbelül 25 ezer forint egyszeri juttatást kapnak az elkövetkező hetekben Ukrajnában - jelentette be hétfőn Petro Porosenko államfő a nyugdíjalapnál tartott értekezleten.