Jávor Benedek, a Párbeszéd jelenlegi európai parlamenti képviselője vezeti a párt EP-listáját. A Párbeszéd vasárnapi, budapesti kongresszusa csak a saját jelöltjeik sorrendjéről döntött, mert a választásra várhatóan közös listát állítanak majd az MSZP-vel.
Major Veronika döntős világcsúccsal megnyerte a női sportpisztolyosok versenyét vasárnap az Újdelhiben zajló sportlövő-világkupán, s ezzel kvótát szerzett a tokiói olimpiára, csakúgy, mint néhány órával korábban a puskás Péni István.
A lehető legélesebb, legrészletesebb felvételeket küldte el az Ultima Thule nevű égitestről az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) New Horizons űrszondája.
És azt tudta, honnan kapta a nevét a díj? Vagy, hogy ki köszönte meg a leghosszabban, és ki a legrövidebben a díját? És azt, hogy az első Oscar-gála csak 15 perc volt? Fenti videónkban rengeteg érdekes adatot talál az Oscarról, olyasmiket is, amikről igen ritkán lehet csak hallani!
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit kormány magas rangú tagjai igyekeznek rávenni Theresa May miniszterelnököt a brit EU-tagság megállapodás nélküli megszűnésének kizárására, akár a kilépés halasztása árán is. May vasárnap kijelentette, hogy március 12-éig fogják megtartani ismét az alsóházban a döntő szavazást a Brexit feltételrendszeré
Ki kellett lépnie a saját maga által alapított cégtől egy férfinek, miután egy videóban beszámolt arról, hogy vegán életmódja ellenére elcsábult, és evett tojást és húst.
A legtöbb munkahelyen nem kell prezentációt tartani hajnal kettőkor, vagy frissen lebonyolítani egy üzleti telefont háromkor. Aki hivatali időben dolgozik, az mindig egy időpontban, sötétben alszik - akinek viszont külföldi partnerekkel kell egyeztetnie alkalmazkodva az ő helyi idejükhöz, váltott műszakban kell dolgoznia, vagy a világ másik felére
A Ferencváros 30-29-re legyőzte a német Thüringer HC csapatát a női kézilabda-Bajnokok Ligája középdöntőjének negyedik fordulójában, ezzel biztosította a legjobb nyolc közé jutását.
48 ezer tudós írta alá eddig azt a nemzetközi petíciót, amelyben arra kérik az országokat, hogy ne vezessék be az ötödik generációs mobilhálózatot, azaz az 5G technológiát.
A legkisebbek ellen elkövetett súlyos bűnökkel szemben az egyház össztársadalmi példát kívánt mutatni a kiskorúak védelméről a Vatikánban rendezett tanácskozással - közölte Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke, aki Ferenc pápának a találkozót lezáró vasárnapi beszéde után nyilatkozott az MTI-nek.
Tavaly ősszel hirdette meg Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely független polgármestere a Mindenki Magyarországa Mozgalmat (MMM), melynek ma megtartották a zászlóbontó eseményét is.
Egészen hihetetlen, hollywoodi filmbe illő módon segítette győzelemhez csapatát Bárbara Arenhart (32), a női NB I-ben szereplő Vác kézilabdacsapatának kapusa.
Ferenc pápa a papság szexuális bűnözéséről szóló csúcstalálkozó utolsó napján tartott beszédében elmondta: akik a reverenda és a templom védelmét kihasználva molesztálnak másokat, azok a sátán eszközei.
Méltó módon, különleges pezsgőzéssel emlékezett meg pályafutása legnagyobb sikeréről Liu Shaolin Sándor (23), Liu Shaoang (20), Knoch Viktor (29) és Burján Csaba (24).
Egyre kevesebb az óceánokban a fitoplankton, ezzel a földi élet egyik alapja gyengül - erről beszélt Juhász Árpád geológus az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.