Korrupció miatt életfogytiglani börtönre ítélték csütörtökön a délkelet-kínai Liaoning tartományban Ma Csient, a kínai kémelhárítás volt vezetőjét - tudatta közleményben a bíróság.
Az elektromos autóiról (Tesla) és magánűrvállalatáról (SpaceX) ismert Elon Musk néhány napja a városi közlekedést megreformáló különleges alagútját mutatta be.
Orbán Viktor megerősítette, hogy ott lesz Jair Bolsonaro brazil elnök január 1-jei beiktatásán - írja a brazil Folhapress hírügynökségre hivatkozva a 24.hu.
Cristiano Ronaldo kiállt a Napoli labdarúgója, Kalidou Koulibaly mellett, akit többször is rasszista bekiabálásokkal inzultálak szerdán az Internazionale elleni találkozón.
Az iraki háború papíron ugyan véget ért, de „Kairó és Kabul közt minden, mindennel összefügg” – figyelmeztet az InfoRádiónak nyilatkozó biztonságpolitikai szakértő, miután Donald Trump amerikai elnök be nem jelentett látogatást tett Irakban, és útját robbantások követték. Nógrádi György szerint az amerikai csapatok nem vittek békét a térségbe, és I
Új stratégiai csodafegyvert teszteltek sikeresen Oroszországban. A hiperszonikus interkontinentális rakéta, amellyel akár atombombát is célba lehet juttatni, a világ szinte bármely pontját el tudja érni. A tervek szerint jövőre hadrendbe állítják, sőt külön ezredet hoznak létre az üzemeltetésére.
A török médiafelügyelet (RTUK) felfüggesztett két televíziós műsort, mert bírálták Recep Tayyip Erdogan elnököt - jelentette a Hürriyet című török napilap.
Donald Trump meglátogatta az Egyesült Államok hadseregének Irakban állomásozó katonáit a Bagdad melletti el-Aszad légi támaszponton, majd Németországba repült, ahol a ramsteini katonai bázison állomásozó amerikaikkal találkozott.
A 45 éves hölgy a svéd szociáldemokrata párt tagja. Drága mobiltelefont, alkoholt és cigarettát is vett a fiúnak és megígérte neki, hogy útlevelet szerez a számára.
Több tonna drogot semmisített meg a hamburgi rendőrség; a kábítószer feketepiaci értéke mintegy 520 millió euró (166 milliárd forint) volt - közölte Stephan Meyns, a német vámhatóság szóvivője.
A Szovjetunió német megszállása alatt egy dnyepropetrovszki (ma: Dnyipro) múzeumból eltűnt monumentális történelmi festményt szolgáltat vissza Ukrajnának az Egyesült Államok - jelentette be az amerikai igazságügyi minisztérium.
A Kongói Demokratikus Köztársaság csütörtökön bejelentette, hogy kiutasítja Bart Ouvryt, az Európai Unió kinshasai nagykövetét az országból válaszul a kongói tisztségviselők ellen foganatosított uniós szankciók meghosszabbítására.
Egyelőre még csak találgatások vannak azzal kapcsolatban, milyen következményekkel jár Donald Trumpnak az amerikai katonák Szíriából történő kivonására vonatkozó döntése.