Az Iszlám Állam terrorszervezett elkötelezett híve volt a december 11-ei strasbourgi lövöldözés elkövetője egy videofelvétel tanúsága szerint - közölték szombaton francia igazságügyi források.
Ferenc pápa karácsonyi ajándékként klinikát hozott létre a vatikáni Szent Péter téren hajléktalanok számára, ahol ingyenes orvosi ellátásban részesülhetnek - tájékoztatott a Vatikán szombaton.
Lemondott tisztségéről Brett McGurk, az Iszlám Állam dzsihadista szervezet ellen küzdő nemzetközi koalícióhoz delegált amerikai különmegbízott, tiltakozásul amiatt, hogy Donald Trump úgy döntött, kivonja az amerikai csapatokat Szíriából - értesült az AP amerikai hírügynökség szombaton.
A hatóságok a merénylet után két nappal agyonlőtt Chérif Chekatt otthonában bukkantak rá a felvételre egy USB adathordozón. A videón Chekatt hűséget fogad az Iszlám Államnak.
Igaz, hogy a gazdája egy kicsit részeg volt, de ettől az állat egyedül még nem talált volna oda. Van úgy, hogy egy kreatív ötlet a végén túl sokba kerül.
Az utóbbi hetek megmozdulásaihoz képest már jóval kevesebben, valamivel több mint 23 ezren vesznek részt a franciaországi sárgamellényes tüntetéseken, de a hangulat néhol ismét feszült - közölték a hatóságok szombat délután.
Háborúk, járványok, tűzvészek, árvizek, földrengések – borzalmas katasztrófák, amelyek után emberek tömegei keresnek vigaszt és segítséget. Orvosok, ápolók, tanítók és önkéntesek azok az emberek, akik a túlélőknek segítenek újjáépíteni életüket.
Legalábbis a LIBE bizottság elnöke, Claude Moraes, brit képviselő szerint, aki heves szócsatába keveredett egy dán képviselővel. Moraes elvtárs ugyanaz a politikus, akit megbíztak a lengyelek elleni 7-es cikkelyt érintő vizsgálat felügyeletével....
Ő hiába is tiltakozott, a nemi erőszakon kívül mindent elkövettek és csak akkor hagyták abba, amikor véletlenül megjelent egy felnőtt a helyszínen. Akkor elfutottak.
Folyamatos volt szombaton a forgalom a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet szerda estétől 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt, és péntek este is volt egy rövidebb zárlat.
Családja amerikai és új-zélandi kiruccanásaira költötte a rábízott pénzt egy brit iskola igazgatója. Az igazgatónak több törvénysértése is volt, egyszer még az iskola diákjait is veszélyeztette.
Húsz éve annak, hogy a Nemzetközi Űrállomás első modulját, a Zajrát fellőtték. Az egyik űrhajós, a német Alexander Gerst is megemlékezett az évfordulóról: gyöngyörű timelapse videót készített bolygónkról.
Varázslatos pillanatot kapott el egy fotós Grönlandon. A lélegzetelállító fényképen egy hatalmas jégárkád közelében látható egy halászhajó, Scoresby Sund partjánál.
Jó napjuk volt a wrexhami rendőröknek. A walesi városban egy drogban utazó bandát füleltek le; az elfogott dílerek közt volt egy 18 éves fiú is, aki alsógatyában, mezíláb próbált menekülni az ablakán keresztül. Őt végül röhögve vitte a rendőr a nyakában.
London - Folyamatos volt szombaton a forgalom a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet szerda estétől 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt, és péntek este is volt egy rövidebb zárlat. Szombati brit sajtóértesülések szerint a rendőrség egy helybéli házaspárt vett őrizetbe az ügyben, a repülőteret pedig egy izraeli drónfelderítő és -
Két munkahely között és a határidőktől kellően kiégett lelkiállapotban kiváló megoldás az önkéntes munka végzése egy teljesen új és szokatlan területen. Erre biztosít lehetőséget az izraeli hadseregben végezhető karitatív munka. A Hetek cikke.
A béke irányába tett lépésként értékelte és örömmel üdvözölte szombaton a pakisztáni külügyminiszter, hogy Donald Trump amerikai elnök úgy döntött, az Egyesült Államok megkezdi katonái kivonását Afganisztánból.