2017. december 14. csütörtök

dec. 14
13:36
Közös kormányzásról tárgyaltak Berlinben (HírTV)
A német Kereszténydemokrata Unió és a Keresztényszociális Unió vezetői újabb koalíciós kormányzást ajánlottak a szociáldemokratáknak.
dec. 14
13:36
A KDNP ellenzi Schulz elképzelését (USAracing)
A magyar kereszténydemokraták az Európai Uniót a nemzetek szövetségének tekintik és ellenzik az európai egyesült államok elképzelését, amelyet Martin Schulz, a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) elnöke vázolt fel – hangsúlyozta Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője és Surján László, a párt tiszteletbeli elnöke csütörtökön, sajtótájékoztatón.
dec. 14
13:54
Európai Unió Bírósága: Magyarország nem tett eleget az élelmiszerbiztonsági előírásoknak (Infostart)
Az Európai Unió Bírósága csütörtöki döntésében részben megsemmisítette az Európai Bizottságnak a magyarországi gazdálkodók javára az uniós mezőgazdasági alapokból nyújtandó támogatások több millió euróval történő csökkentéséről szóló határozatát.
dec. 14
14:00
"Kérlek mondd, hogy az nem a péniszed" (444.hu)
Ez a mondat lett idén az Év Idézete Új-Zélandon.
dec. 14
14:06
2030-ban már akár telepatikusan is kommunikálhatunk (Blikk)
Olyan mesterséges intelligencián dolgoznak, ami lehetővé teszi, hogy az emberek okosabbak legyenek, mint eddig bármikor.
dec. 14
14:06
Putyin: Oroszország is felelős (Infostart)
A doppingbotrányt Oroszország esetében politikai szándékkal fújták fel az orosz elnökválasztás küszöbén – állította Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén.
dec. 14
14:09
Babis: Az EU-nak fokoznia kell a fellépését az embercsempészek ellen (hirado.hu)
Nem jelentenek megoldást a kötelező európai uniós menekültügyi kvóták a migrációs válságra, elsősorban az embercsempész-hálózatok elleni fellépést kellene megerősíteni - jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, röviddel az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozója előtt.
dec. 14
14:15
Putyin a lázadó ex-elnökhöz hasonlította Navalnij orosz ellenzéki vezetőt (hirado.hu)
Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikust az ukrajnai vezetés ellen lázadó volt georgiai elnökhöz, Miheil Szaakasvilihez hasonlította csütörtöki maratoni sajtótájékoztatóján Vlagyimir Putyin orosz elnök.
dec. 14
14:18
Összefogott az iszlám világ Jeruzsálemért (USAracing)
Palesztina fővárosává nyilvánították tegnap Kelet-Jeruzsálemet az iszlám államok vezetői, válaszul arra, hogy egy héttel ezelőtt Donald Trump amerikai elnök Izrael fővárosaként ismerte el Jeruzsálemet.
dec. 14
14:21
Fico: Az EU-nak meg kell védenie magát (hirado.hu)
Jelenleg nincs konszenzus az Európai Unió migrációs politikájának reformját illetően, és "nagy hiba" lenne ennek hiányában is végigvinni a folyamatot, amely megosztaná a tagországok egységet - jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön Brüsszelben, röviddel az uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozója előtt.
dec. 14
14:24
Halálos betegséget terjesztő szúnyogok lepték el a turisták egyik kedvenc üdülőhelyét (Blikk)
Halálos fertőzéseket okozó szúnyogok lepték el a Kanári-szigetek egyik részét, Fuerteventurát.
dec. 14
14:24
Halálra ítélték az erőszakolót (Infostart)
Halálra ítéltek egy férfit csütörtökön Indiában egy fiatal nő megerőszakolása és brutális meggyilkolása miatt – közölte az ügyészség.
dec. 14
14:30
Az Iszlám Állam terrortámadásokkal fenyegette meg Amerikát (USAracing)
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet terrortámadásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat csütörtökön amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
dec. 14
14:36
Lezuhant egy utasszállító Kanadában (Infostart)
A repülőgépen 25-en tartózkodtak
dec. 14
14:36
Andrej Babis: a kötelező kvóta nem megoldás a migrációs válságra (USAracing)
Nem jelentenek megoldást a kötelező európai uniós menekültügyi kvóták a migrációs válságra, elsősorban az embercsempész-hálózatok elleni fellépést kellene megerősíteni – jelentette ki Andrej Babis cseh miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, röviddel az EU-tagországok állam-, illetve kormányfőinek találkozója előtt.
dec. 14
14:42
Olaszország megsegítéséről döntöttek a Visegrádi négyek (USAracing)
A visegrádi négyek csütörtökön arról döntöttek, hogy jelentős pénzügyi támogatást adnak és közreműködést is vállalnak Olaszország megsegítése érdekében, hogy meg tudja védeni tengeri határait, így Európát és Magyarországot is – közölte Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a visegrádi országokkal tartott tanácskozást követően csütörtökön.
dec. 14
14:45
Trócsányi: Az állandó fenyegetés a jogállamisági mechanizmussal a kettős mércét jeleníti meg (hirado.hu)
Az állandó fenyegetés jogállamisági mechanizmussal nem az európai egységet erősíti, sokkal inkább a politikai mérlegelésen és az ideológiai különbözőségen alapuló kettős mércét jeleníti meg - mondta Trócsányi László igazságügyi miniszter a Figyelőnek.
dec. 14
14:47
Orbán Viktor: Gyerekeink biztonsága, terrormentes élete múlik Európa védelmén (hirado.hu)
A miniszterelnök Facebookon jelentkezett be a brüsszeli csúcsról.
dec. 14
14:57
Az irakiak kivégeztek több tucat halálra ítélt terroristát (hirado.hu)
Harmincnyolc, terrorizmus vádjával halálra ítélt "szunnita muszlim fegyverest" végeztek ki az iraki hatóságok csütörtökön - közölte a bagdadi igazságügyi minisztérium.
dec. 14
15:00
Putyin: Oroszország nem lép fegyverkezési versenybe az USA-val (USAracing)
Oroszország fejleszti haderejét, de nem hagyja, hogy belerántsák egy fegyverkezési versenybe az Egyesült Államokkal – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök csütörtöki moszkvai sajtóértekezletén.
dec. 14
15:03
Megvan az év üzlete: A Disney felvásárolja a 21st Century Fox nagy részét (ATV)
Hatról ötre csökken a legnagyobb amerikai filmstúdiók száma, miután a The Walt Disney Co. 52,4 milliárd dollárért felvásárolja az ausztrál médiavállalkozó Rupert Murdock tulajdonában lévő 21st Century Fox jelentős részét.
dec. 14
15:03
Lezárták az egykori katalán vezetők elleni eljárást Belgiumban (hirado.hu)
Lezárta az eljárást a Belgiumban tartózkodó volt katalán vezetők ügyében csütörtökön az illetékes belga bíróság, miután a spanyol hatóságok nemrég visszavonták a Carles Puigdemont leváltott katalán elnök és politikus társai ellen kiadott európai elfogatóparancsot.
dec. 14
15:06
Robert Fico: az EU-nak meg kell védenie magát (USAracing)
Jelenleg nincs konszenzus az Európai Unió migrációs politikájának reformját illetően, és „nagy hiba” lenne ennek hiányában is végigvinni a folyamatot, amely megosztaná a tagországok egységet – jelentette ki Robert Fico szlovák kormányfő csütörtökön Brüsszelben, röviddel az uniós tagországok állam- és kormányfőinek találkozója előtt.
dec. 14
15:09
Közös V4-es adományvonal létrehozását kezdeményezte Magyarország (hirado.hu)
Közös visegrádi humanitárius adományvonal létrehozását kezdeményezte Magyarország - nyilatkozott az MTI tudósítójának Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Prágában, miután a témában megbeszélést folytatott az illetékes cseh kormányzati szervek,
dec. 14
15:15
Ezt is megértük: Juncker elismerte a V4-ek szolidaritását (hirado.hu)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, a visegrádi országok vezetőivel közösen tartott brüsszeli megbeszélést követően kijelentette: az uniós határvédelem erősítését szolgáló, jelentős összegű felajánlás bizonyíték arra, hogy a visegrádi négyek szolidaritást mutatnak, és kiállnak Olaszország és más országok mellett.
dec. 14
15:18
Tengeralattjáróba szorult az ajándék-rénszarvas – Íme a történelem legfurább ajándékai (Blikk)
Manapság már természetes, hogy karácsonykor ajándékokkal halmozzuk el szeretteinket. Egy kis meglepetéssel összekovácsolhatjuk kapcsolatainkat, a karácsonyi ajándék azonban nem csupán valami, amit adunk – az ajándékok összeköti az embereket.
dec. 14
15:18
Közös V4-es adományvonal létrehozását kezdeményezte Magyarország (USAracing)
Közös visegrádi humanitárius adományvonal létrehozását kezdeményezte Magyarország – nyilatkozott az MTI tudósítójának Soltész Miklós az Emberi Erőforrások Minisztériumának egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára csütörtökön Prágában, miután a témában megbeszélést folytatott az illetékes cseh kormányzati szervek,
dec. 14
15:24
Terrortámadásokkal fenyeget az Iszlám Állam (Infostart)
Az Iszlám Állam (IÁ) nevű dzsihadista szervezet terrortámadásokkal fenyegette meg az Egyesült Államokat csütörtökön amiatt, hogy Donald Trump amerikai elnök kormánya elismerte Jeruzsálemet Izrael fővárosaként.
dec. 14
15:24
„Kemény ütést kapott a Jobbik Magyarországon” (HírTV)
Ezzel a címmel számol be a Neue Zürcher Zeitung a pártra kirótt számvevőszéki bírságról.
dec. 14
15:24
Juncker: a V4-ek felajánlása szolidaritásuk bizonyítéka (USAracing)
Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön, a visegrádi országok vezetőivel közösen tartott brüsszeli megbeszélést követően kijelentette: az uniós határvédelem erősítését szolgáló, jelentős összegű felajánlás bizonyíték arra, hogy a visegrádi négyek szolidaritást mutatnak, és kiállnak Olaszország és más országok mellett.
dec. 14
15:36
Itt az év egyik legnagyobb üzlete: felvásárolja a Disney a 21st Century Fox jelentős részét (Blikk)
Ötre csökken a legnagyobb amerikai filmstúdiók száma, miután a The Walt Disney Co. 52,4 milliárd dollárért felvásárolja az ausztrál médiavállalkozó Rupert Murdock kezében lévő 21st Century Fox túlnyomó részét.
dec. 14
15:36
Helikopterrel mentették a szikláról a hajótörött menekülteket (444.hu)
Öt gyereket és egy nőt mentettek így ki a zátonyról, az akcióról videó is készült.
dec. 14
15:38
Döntött az Európai Parlament: ez lesz a gyros sorsa Európában (Blikk)
Az Európai Parlament elé került az ügy, ami eredetileg Németországból indult, de a döntés egész Európára vonatkozik.
dec. 14
15:42
Tömeges kivégzést hajtottak végre államfői jóváhagyással (Infostart)
Harmincnyolc, terrorizmus vádjával halálra ítélt „szunnita muszlim fegyverest” végeztek ki az iraki hatóságok csütörtökön – közölte a bagdadi igazságügyi minisztérium.
dec. 14
15:45
Merkel: A „szelektív szolidaritás” nem működik a migrációs válság kezelésében (hirado.hu)
Nem működik a „szelektív szolidaritás" a migrációs válság kezelésében, a bevándorlás külső és belső dimenziójában is szolidaritásra van szükség az Európai Unió tagállamai között - közölte Angela Merkel német kancellár csütörtökön Brüsszelben, röviddel az uniós állam- és kormányfők csúcstalálkozójának kezdete előtt.
dec. 14
15:57
Izrael lezárta a gázai átkelőket (ATV)
Izrael bejelentette, hogy lezárja a palesztin lakosságú Gázai övezetbe vezető átkelőket válaszul a naponta ismétlődő palesztin rakétatámadásokra - jelentette a helyi média csütörtökön.
dec. 14
16:03
Gyakorlatozó rendőrök között robbantott egy öngyilkos merénylő, legalább 15 halott (ATV)
Legkevesebb 15 gyakorlatozó rendőrt ölt meg egy rendőrnek öltözött öngyilkos merénylő csütörtökön a szomáliai fővárosban - közölték tisztségviselők. A merénylet szervezőjeként az al-Shabaab szélsőséges iszlamista milícia jelentkezett.
dec. 14
16:15
Segélyadományokat adtak át Kárpátalján (hirado.hu)
Tartós élelmiszerekből álló segélyadományt és pénztámogatást adott át ünnepélyesen 8,2 millió forint összértékben Czibere Károly, az Emmi szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára és Juhász Márton, a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatója csütörtökön Beregszászon a város szociális és kórházi konyh
dec. 14
16:27
Koszovó nem adja ki Ankarának a puccsal gyanúsított török állampolgárt (ATV)
Koszovó nem adja ki Ankarának azt a török állampolgárt, akit Törökország a tavalyi katonai puccskísérletben való részvétellel gyanúsít, mert - a koszovói ügyészség szerint - a török fél nem tudta bizonyítani, hogy a férfi valóban részt vett volna az összeesküvésben - számolt be róla a Koha Ditore című pristinai napilap a honlapján csütörtökön.
dec. 14
16:27
Lekapcsolták az Iszlám Állam két követőjét a németek (hirado.hu)
Előzetes letartóztatásba helyezték az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet két feltételezett követőjét a németországi Salzgitterben - közölte csütörtökön az illetékes ügyészség.
dec. 14
16:30
Pár hónap leforgása alatt félezer embert ölt meg a Fehér Halál (Blikk)
A második világháborúban a Molotov-Ribbentrop-paktum titkos záradékaként Németország és a Szovjetunió megegyezett Kelet-Európa felosztásáról. Ennek értelmében támadta hátba Sztálin a nácikkal már háborúzó Lengyelországot 1939. szeptember 17-én, majd egy „kölcsönös segítségnyújtási szerződés” megkötésével megszállta a balti államokat. A következő cé
dec. 14
16:32
Kiderült: ennek a tüneteire volt kíváncsi a legtöbb magyar az idén - mind tudjuk, mit jelent ez (Blikk)
Ha valamilyen betegség tünetét észleljük magunkon, általában gyors megoldásra van szükségünk, ezért gyakran elsőként az internethez fordulunk.
dec. 14
16:36
Hátborzongató bűnözői csoportoktól rettegnek a németek (Ripost)
Több német városban is komoly gond, hogy a kíséret nélkül érkező kiskorú migránsok nagy százaléka bűnelkövetővé válik. Kitoloncolás jelenthetné a megoldást, az azonban a legtöbbször meghiúsul.
dec. 14
16:48
Harminc éven át alig voltam józan – Így magyarázta zaklatási botrányát a filmes (Blikk)
A dokumentumfilmes Morgan Spurlock Twitterén vallotta be, hogy ő sem ártatlan a zaklatási ügyekben.
dec. 14
17:00
Orbán Viktor: "pontozásos győzelem néz ki" (Infostart)
A visegrádi négyek csütörtökön arról döntöttek, hogy jelentős pénzügyi támogatást adnak és közreműködést is vállalnak Olaszország megsegítése érdekében, hogy meg tudja védeni tengeri határait, így Európát és Magyarországot is - közölte Orbán Viktor kormányfő Brüsszelben, a visegrádi országokkal tartott tanácskozást követően.
dec. 14
17:03
Karácsonyfát rajzolt Németország fölé a világ legnagyobb utasszállítója (hirado.hu)
Egy pilóta ünnepi mutatvánnyal köszöntötte a közelgő karácsonyi ünnepeket Németország és Dánia fölött.
dec. 14
17:05
Észak-Korea „könyörtelenül” reagálna egy amerikai blokádra (hirado.hu)
Az amerikai tengeri blokád Észak-Korea ellen "háborús cselekménnyel" érne fel, amelyre Phenjan "könyörtelen önvédelemi ellenintézkedésekkel" reagálna - jelentette a KCNA észak-koreai állami hírügynökség egy külügyminisztériumi szóvivőre hivatkozva csütörtökön.
dec. 14
17:06
Orbán: Hiszünk az unió egységében (HírTV)
Míg párttársai Budapesten ekézték a brüsszeli politikát, Orbán Viktor az Európai Bizottság elnökével tárgyalt.
dec. 14
17:18
A cseh állampolgárok négyötöde elutasítja a kvótákat (USAracing)
A cseh állampolgárok négyötöde, 81 százaléka ellenzi, hogy Csehország elfogadja a Brüsszel által megállapított migrációs kvótákat – derült ki abból az országos felmérésből, amelynek eredményét csütörtökön hozták nyilvánosságra Prágában.
dec. 14
17:21
Hol máshol nyílhatna elsőként tevekórház, mint Dubajban? (ATV)
A világ első tevekórháza nyitotta meg a kapuit Dubajban: a 10,9 millió dollárból (2,9 milliárd forintból) megvalósult intézményben a legkorszerűbb orvosi eszközök várják a púpos patásokat.

Keresés