Egy kisebb csecsen banda rendőröket vert meg, de közülük csak egyet sikerült rács mögé juttatni. Ennek most következményei lesznek - ígérte a belügyminiszter.
Még a jelenlegi, nem egyszerű nemzetközi helyzetben is sikerült biztosítani az orosz-magyar kapcsolatok konstruktív fejlesztését – írta Vlagyimir Putyin orosz elnök az Orbán Viktor kormányfőhöz intézett újévi üdvözletében.
Menedéket kapott Görögországban egy török katonaszökevény, aki a tavaly nyári puccskísérlet után menekült Görögországba - jelentette szombaton a Szkai görög televízió.
Róma - Az eddigieknél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezettek be Rómában a szilveszteri ünnepségek idejére - jelentette szombaton az APA osztrák hírügynökség.
A kormány megpróbálja szép szóval, terápiával, medencékkel, pázsittal elkápráztatni és a társadalomba visszailleszteni a harcosokat. Mindenkinek három hónapja van arra, hogy új életet kezdjen.
Kijev - Túszokat ejtett egy harkivi postahivatalban, Ukrajnában egy férfi, akinél a rendőrség szerint pokolgép van - jelentette szombaton a 112 nevű ukrán hírcsatorna a rendőrségre hivatkozva.
Túszokat ejtett egy harkivi postahivatalban, Ukrajnában egy férfi, akinél a rendőrség szerint pokolgép van – jelentette szombaton a 112 nevű ukrán hírcsatorna a rendőrségre hivatkozva.
A DPolG nevű német rendőri szakszervezetet vezető Rainer Wendt bírálta, hogy biztonsági övezetet hoznak létre a nőknek a berlini szilveszteri ünnepségen - írta szombati számában a Neue Osnabrücker Zeitung című helyi napilap.
Túszokat ejtett egy harkivi postahivatalban, Ukrajnában egy férfi, akinél a rendőrség szerint pokolgép van - jelnetette szombaton a 112 nevű ukrán hírcsatorna a rendőrségre hivatkozva.
A Német Szocialista Egységpárt létszáma ugyan a rendszerváltás idejére jelentősen megcsappant, ingatlanjainak és bankbetétjeinek értéke azonban változatlan maradt.
Elfogták az orosz hatóságok azt a férfit, aki a gyanú szerint kitervelte és végrehajtotta a szerdai robbantást egy szentpétervári szupermarketben - tudatta szombaton a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Elfogták az orosz hatóságok azt a férfit, aki a gyanú szerint kitervelte és végrehajtotta a szerdai robbantást egy szentpétervári szupermarketben - tudatta szombaton a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Rendkívüli hideg nehezíti a szilveszteri készülődést az Egyesült Államokban és Kanadában. Több újévi eseményt lemondtak a fagy miatt. A Niagara-vízesés is részlegesen befagyott.
Három feltételezett iszlamistát megöltek az egyiptomi rendőrök egy rajtaütésben Kairó mellett, Gízában - tudatta szombaton a kairói belügyminisztérium.
Fantasztikus mesebirodalmat álmodott meg Carol Cavendish (37) és férje, Karl (32) egy kelet-angliai tanyán. A hathektárnyi erdős-mezős vidékbe egyből beleszerettek.
Elfogták az orosz hatóságok azt a férfit, aki a gyanú szerint kitervelte és végrehajtotta a szerdai robbantást egy szentpétervári szupermarketben – tudatta szombaton a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
Ha a tavalyi a rejtőzködő választók éve volt az Egyesült Államokban, akkor a most elmúlóban lévő esztendő kétségtelenül Donald Trumpról, az ország 45. elnökéről szólt. Bár nem sikertelen elnök, megítélése ellentmondásos.
Elfogták az orosz hatóságok azt a férfit, aki a gyanú szerint kitervelte és végrehajtotta a szerdai robbantást egy szentpétervári szupermarketben - tudatta szombaton a Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB).
A görögök már az ókorban használták a fogyatékkal élő személyek rehabilitációjára a lovakat. Az Egyesült Államokban az 1960-as években ismerték fel a lovaglás jótékony hatásait.
Csodával határos módon, élve találtak rá arra a tinédzserlányra, akit egy férfi elrabolt, megerőszakolt, majd egy autó csomagtartójába zárt. A gyerek a helyieknek köszönheti az életét, akik több ezren indultak a keresésére.
A DPolG nevű német rendőri szakszervezetet vezető Rainer Wendt bírálta, hogy biztonsági övezetet hoznak létre a nőknek a berlini szilveszteri ünnepségen – írta szombati számában a Neue Osnabrücker Zeitung című helyi napilap.
Az Iszlám Állam vállalta magára azt a terrortámadást, amelyet egy keresztény templom ellen követtek el Egyiptomban pénteken. A támadásban legalább tízen életüket vesztették, köztük több kopt keresztény és rendőrök is.
A terrorszervezet az egyiptomi keresztényeket már nem csupán "hitetleneknek", de a nyugati hívőkkel együttműködő ellenségnek tartja. Allah pedig parancsot adott kiirtásukra...
Az őt feljelentő hivatali igazgató szerint ez a kérdés politikailag inkorrekt volt és súlyosan sértette a bevándorlókat. Mint cseppben a tenger, ebből is látszik, hogy bőven lesz dolga az új osztrák kormánynak.
Kiszabadították az összes túszát annak a támadónak, aki a gyanú szerint pokolgépet erősített magára és egy postahivatalt akart kirabolni a kelet-ukrajnai Harkivban - jelentette be Petro Porosenko ukrán elnök a Twitteren szombat este.