A rajongók joggal aggódnak, tényleg válságba került a háromszoros olimpiai bajnok úszó, Hosszú Katinka (28) házassága férjével, egyben edzőjével, az amerikai Shane Tusuppal (29).
Hunyady Emese mellett nem lehet unatkozni. Még úgy sem, hogy az ember ezer kilométer távolságból telefonon készíti az egyetlen magyar téli olimpiai bajnokkal az interjút, akinek az életművébe világ- és Európa-bajnoki címek, s egy világcsúcs is belefért. No persze ehhez Jasper, a legendás gyorskorcsolyázó tizenhárom éves fia is jelentősen hozzájárul
Harry Kane, a Tottenham csatára szerezte a legtöbb gólt a legerősebb európai ligák játékosai közül a 2017-es esztendőben (s még javíthatja is az eredményét a szombati fordulóban), de a Premier League fizetési listáján még az első tizenötbe sem fér be.
A 2018-as év több sok újdonságot ígér a sport szerelmeseinek – az e-sport lehetőségeiről, a sportban elköltött csillagászati összegekről és a politikai nyomásgyakorlás eredményeiről osztotta meg gondolatait Dénes Ferenc sportközgazdász.
2017, mint afféle olimpia utáni év, egyfelől a régi sztárok „lekettyenésének” esztendeje volt, másfelől új csillagok ragyogtak fel a sportvilág egén. Az előbbiek legjelesebb képviselője Usain Bolt, az utóbbiaké Caeleb Dressel vagy Luka Doncic. És persze állócsillagok is tündököltek az elmúlt 52 hétben Katie Ledeckytől és Sarah Sjöstörmtől LeBron J