A brit szakszervezeti szövetség (TUC) szerint 2018-ban Magyarország áll majd a fejlett ipari gazdaságok alkotta Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) reálbér-növekedési ranglistájának élén, a sereghajtó ugyanakkor Nagy-Britannia lesz.
Kopt keresztény templomra támadtak fegyveresek pénteken Kairó déli részén, a támadásban az egészségügyi minisztérium szerint öten meghaltak, öten megsebesültek; a biztonsági erők egy támadót agyonlőttek.
Az orosz-amerikai kapcsolatok állapota teljes joggal lehet az év fő csalódása - vélekedett Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője pénteken újságíróknak nyilatkozva.
A világ egyik legjobb mesterszakácsa, Massimo Bottura három Michelin-csillagos olasz sztárséf Milánó után újabb európai nagyvárosokban nyit olyan éttermet, ahol szupermarketek maradékából az ő és más híres szakácsok receptjei alapján főzött ételeket osztanak a rászorulóknak.
Több száz betonakadályt helyeznek el Moszkvában az újévi ünnepségek biztosítása céljából - tájékoztatta pénteken a moszkvai biztonsági szolgálat a TASZSZ orosz hírügynökséget.
A Migrációkutató Intézet szerint figyelmeztető jel Magyarországnak, hogy Donald Trump amerikai elnök döntése nyomán az Egyesült Államok a jövőben nem vesz részt a Migrációs Globális Kompakt (GCM) kidolgozásának folyamatában.
Az észak-koreai vezetők mindig is sokat adtak a személyi kultusz kiépítésére, Kim Dzsongun azonban idén szinte eltűnt népe szeme elől - nem véletlenül.
A menekültügyi szabályok európai uniós (EU-) harmonizációját sürgeti a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) – írta pénteken a Süddeutsche Zeitung című német lap.
Sokasodott a misztikus lények sora, hiszen a Loch Ness-i szörny már nemcsak Skócia, hanem Albánia nemzeti kincse is. Nessie egyik „fajtársát” a Preszpa-tó albániai részénél örökítették meg.
Szlovákia lakosainak nagy része pozitívan értékeli a 2017-es évet, derült ki a GfK közvéleménykutató-intézet felméréséből. A megkérdezettek 77 százaléka úgy véli, van miért hálát adnia.
A spanyol miniszterelnök azt javasolja, hogy január 17-én tartsa meg alakuló ülését az új katalán parlament, ugyanakkor figyelmeztette a leendő katalán kormányt, hogy ne tegye ismét próbára a törvény hatalmát.
A tavalyi amerikai elnökválasztásba való állítólagos orosz beavatkozással kapcsolatos vizsgálatok rossz fényt vetnek az Egyesült Államokra - fogalmazott Donald Trump amerikai elnök a The New York Times című újságban pénteken megjelent interjúban.
New York polgármestere, Bill de Blasio közlése szerint a tucatnyi emberéletet követelő csütörtök esti bronxi lakástüzet az okozta, hogy egy kisgyermek a tűzhellyel játszott.
Sarkvidéki hideg árasztotta el Nagy-Britannia jelentős részét, emiatt akadozik a légi és közúti közlekedés, és áramkimaradásokra is számítani kell. Az Egyesült Államok keleti részén pedig még másfél hétig tarthat a rendkívüli hideg. Újévkor ez lesz a világon a leghidegebb terület.
Elégtételt kaphatnak a Miss America szépségverseny korábbi győztesei, miután a rendezvény szervezői e-mail-üzenetekben pocskondiázták őket. Amerikai sajtóforrások szerint ezentúl maguk a szépségek is beleszólhatnak majd a rangos esemény vezetőségének összetételébe, és a 14 tagú testület több tagja is az ő ajánlásukkal foglalhatja el a székét.
Ismét rendkívüli óvintézkedéseket vezetnek be vezetnek be szilveszterkor a német nagyvárosokban a terrorveszély miatt, és a nők elleni zaklatások elkerülésére.
New York polgármestere, Bill de Blasio közlése szerint a tucatnyi emberéletet követelő csütörtök esti bronxi lakástüzet az okozta, hogy egy kisgyermek a tűzhellyel játszott.
Ismét rendkívüli óvintézkedéseket vezetnek be vezetnek be szilveszterkor a német nagyvárosokban a terrorveszély miatt, és a nők elleni zaklatások elkerülésére.
Le kell töltenie börtönbüntetését Oskar Gröningnek, az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőrnek - közölte döntését pénteken a német alkotmánybíróság, elutasítva a magyar zsidók százezreinek legyilkolásában bűnrészesnek talált 96 éves férfi egészségi okokra hivatkozó alkotmányjogi panaszát.
A 2015-ös kölni zaklatások és a tavalyi berlini terrortámadás után a német nagyvárosok a maximálisra növelték a biztonsági ellenőrzések szintjét, a hatóságok mindent megtesznek, hogy az idei szilveszteri mulatságon senki ne kerüljön veszélybe.
Le kell töltenie börtönbüntetését Oskar Gröningnek, az egyik utolsó élő auschwitzi lágerőrnek - közölte döntését pénteken a német alkotmánybíróság, elutasítva a magyar zsidók százezreinek legyilkolásában bűnrészesnek talált 96 éves férfi egészségi okokra hivatkozó alkotmányjogi panaszát.