Pápai Joci egy jótékonysági, barátságos focimérkőzésen vett részt Ukrajnából érkezett gyerekekkel, akik a „Gyermekfutballal a békéért” nevű nemzetközi szociális projekt keretében játszhattak a sztárral.
Pécsi Ildikó (77) már soha többé nem akar kibékülni egykori menyével, Pártos Csillával (50)! Lapértesülések szerint bár lehet, hogy peren kívüli egyezség születik az ügyükben, a művésznő most a Blikknek elárulta: érzései ennek ellenére sem változnak majd fia volt feleségével kapcsolatban.
Komoly döntést hozott Klapka György özvegye, aki megválik a Normafa utcai kúriától, ahol egykor a tehetős üzletemberrel élt. Marika nem szeretne még jobban belebetegedni az emlékekbe, melyek folyamatosan előtörnek belőle a hatalmas házban...
Borzalmas gyorsasággal terjedtek szét a lángok a New Yorki-i tömbházban, mely így egyszerre több szinten pusztított. A halottak közt kisgyerekek is vannak, rengeteg sérült állapota válságos.
Nagyvonalú nyugellátást fog kapni Robert Mugabe leváltott zimbabwei elnök: rezidenciát és gépkocsiflottát kap, és az állam fizeti, ha repülőgépen utazik. Az erről szóló tervet csütörtökön ismertették Hararéban.
Új év, új kezdetek. Terveket szövögetünk, netán meg is fogadjuk, hogy ezentúl minden másképp lesz. A betarthatatlan fogadalmak helyett Szabó Nóra, a Tropical Yoga megálmodója inkább a kis lépésekben való haladás híve. Ha ugyanis csak fokozatosan változtatunk, akkor nagyobb az esélye, hogy meg is tartjuk az új szokásunkat, és nem fogy el a lelkesedé
Kevés új járgány akad egy autós újságíró életében, ami minőségre olyan gyengécske, hogy az maradandó nyomot hagyna benne – a kipróbált Crossland X-re azonban emlékszem…
Nyílt levélben kért bocsánatot az Apple az iPhone-ok felhasználóitól a szándékos lassítás miatt, de egyúttal megmagyarázták, hogy miért is jó dolog ez.
Bochkor Gábor ebben a műsorban is hozza magával kritikus, provokatív stílusát és természetesen az elmúlt hét legérdekesebb híreit. 4 vendég, 5 nézőpont: szórakoztató beszélgetés az ország legjobb arcaival, ahol kiderül, ők hogyan látják a világot. #Bochkor szilveszter este 20:00-kor az ATV-n.