A merénylet előtti napon sűrű üzenetváltás zajlott Ahmed Hanadzsi, a tíz nappal ezelőtti marseille-i késelési merénylet elkövetője és fivére, a dzsihadista harcosként Szíriában is járt Anísz között, aki akkor már Olaszországban tartózkodott, problémamentesen átjutva a francia-olasz határon - írták az olasz újságok kedden.
A világ egyetlen kikötőjében sem köthet ki négy teherhajó, mert a gyanú szerint megsértették az Észak-Koreával szemben bevezetett ENSZ-szankciókat - jelentette be helyi idő szerint hétfőn Hugh Griffiths, a szankciók betartását felügyelő szakértői bizottság koordinátora.
Sándor király soha nem vállalt nyilvános szereplést keddi napon, mert számos rokonát akkor ölték meg. Egyszer - titkosszolgálati intés ellenére -kivételt tett
Újabb 70 katona ellen adtak ki elfogatóparancsot kedden Törökországban azzal a gyanúval, hogy kapcsolatban állnak a tavalyi puccskísérletért felelőssé tett hálózattal - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség.
Márciusban volt a választás, kicsit elhúzódtak a koalíciós tárgyalások. De legalább megint kiderült, hogy egy stabil demokrácia nem az aktuálisan uralkodó politikusoktól stabil.
A merénylet előtti napon sűrű üzenetváltás zajlott Ahmed Hanadzsi, a tíz nappal ezelőtti marseille-i késelési merénylet elkövetője és fivére, a dzsihadista harcosként Szíriában is járt Anísz között, aki akkor már Olaszországban tartózkodott, problémamentesen átjutva a francia-olasz határon - írták az olasz újságok kedden.
Összesen mintegy félmilliárd jen (közel 1,2 milliárd forint) kártérítés megfizetésére kötelezte egy japán bíróság kedden a tokiói kormányt, illetve a fukusimai atomerőművet üzemeltető Tokyo Electric Power (Tepco) áramszolgáltató vállalatot a 2011-ben bekövetkezett katasztrófával összefüggésben.
A 2015-ös menekültválság után az európai politikusok rájöttek, hogy ha hatalmon akarnak maradni, ez még egyszer nem történhet meg. Öntik a pénzt Afrikába, hogy inkább mindenki otthon maradjon, de ennek vagy nincs semmi eredménye, vagy súlyos károkat okoz
"Nem akarok én semmiféle irigységre vagy ilyesmire okot adni, mert alapvetően én vagyok Trump első neje, oké? Én vagyok a first lady" - mondta az új memoárkötetével turnézó Ivana Trump. Melania, a valódi First Lady nem maradt adósa, hivatalosan szólt vissza.
Felszállás közben túlfutott a kifutópályán az orosz légerő egy Szu-24-es vadászbombázója a szíriai Hmejmím támaszponton, a gép kétfős személyzete nem tudott katapultálni, és életét vesztette - közölte kedden az orosz védelmi minisztérium.
A merénylet előtti napon sűrű üzenetváltás zajlott Ahmed Hanadzsi, a tíz nappal ezelőtti marseille-i késeléses merénylet elkövetője és fivére, a dzsihadista harcosként Szíriában is járt Anísz között, aki ráadásul problémamentesen jutott át a francia-olasz határon - írták az olasz újságok kedden.
Az amerikaiak több mint fele nem hiszi, hogy Donald Trump alkalmas az elnökségre, mégis egyenes úton halad újraválasztása felé. Az Independent összeszedett néhány szempontot ennek igazolására.
A tudósok úgy vélik, hogy a mumifikálódott holttest lehet annak a bizonyítéka, hogy vannak a földön még fel nem fedezett fajok, de akár egy valódi idegen életformát is rejthet a rejtélyes holttest.
Észak-koreai hackerek titkos dél-koreai katonai dokumentumok százait lopták el, köztük a háború esetére Washingtonnal közösen kidolgozott műveleti terveket is - adta hírül kedden egy dél-koreai lap.
Szaúd-Arábia Izrael után az Egyesült Államok legfontosabb közel-keleti szövetségese – most mégis Oroszországtól vesz fegyvert. A szaúdi király moszkvai látogatásán korszerű rakétarendszer szállításáról állapodtak meg. Elemzők szerint a vizit átrendezi a nemzetközi erőviszonyokat.
A legtöbbet az Egyesült Államok állampolgárai utaznak a világon, belföldi és nemzetközi utasforgalomban is amerikai útlevéllel rendelkezők voltak többségben 2016-ban - derül ki a Nemzetközi Légi Szállítási Szövetség (IATA) legfrissebb elemzéséből.