2017. október 25. szerda

okt. 25
15:24
Egy év után eltemetik a thai királyt (444.hu)
A gyászszertartásra az előzetes becslések szerint mintegy negyedmillió ember érkezik.
okt. 25
16:00
Komoly ellenfele akadt a török elnöknek (ATV)
Új pártot alapított Törökországban az egykori belügyminiszter, Merel Aksener, annak reményében, hogy a 2019. novemberi elnökválasztáson kihívja a jelenlegi államfőt, Recep Tayyip Erdogant - jelentette az NTV török hírtelevízió.
okt. 25
16:00
Teljessé vált a neomaoista fordulat Kínában (444.hu)
Hszi felrúgta a vezetés fiatalításának Mao utáni szabályait, és nem emelt be utódot a párt legfőbb testületébe. De mire készül Csao Lö-csi?
okt. 25
16:12
Dél-budai centrumkórház - Miniszterelnöki megbízottat neveztek ki (Kripto Akadémia)
Bedros Róbert egyik feladata az lesz, hogy tájékoztassa Orbán Viktor miniszterelnököt.
okt. 25
16:15
8 gyereket szült a saját apjának egy szexrabszolgaként tartott lány (Blikk)
Argentína - Egy apát azzal gyanúsítanak, hogy nyolc alkalommal ejtette teherbe a saját lányát, akit szex rabszolgaként tartott fogva több mint 20 éven át.
okt. 25
16:30
Az USA visszaadta Oroszországnak a nemzeti lobogóját (ATV)
Az Egyesült Államok visszaszolgáltatta Oroszországnak a San Franciscó-i orosz főkonzulátusról eltávolított zászlókat - közölte szerdán Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes.
okt. 25
16:45
Sorsdöntő napok előtt áll Katalónia (Infostart)
A madridi központi kormány szombattól teljes egészében az irányítása alá veheti Katalóniát, hacsak a katalán elnök nem dönt úgy, hogy előrehozott választásokat tart - mondta a Budapesti Gazdasági Egyetem tanszékvezetője az InfoRádiónak.
okt. 25
16:51
Apjához került a 11 éves kisfiú, akinek anyja kocsiból kihajolva halt meg (Blikk)
Oroszország - Az apjához került annak a nőnek a fia, akit egy autóból kihajolva ért a halál, amikor nekicsapódott egy oszlopnak.
okt. 25
17:09
Sokkoló videó: elgázolta a kislányt egy terepjáró (Blikk)
Kína - Megrázó felvétel készült egy kislányról, aki egy terepjáró elé sétált.
okt. 25
17:12
Több mint 400 ISIS-harcos térhetett vissza Nagy-Britanniába (444.hu)
Minden második kiutazott szélsőséges hazatért.
okt. 25
17:18
Kiderült, hova dugdossa a magyar az értékeit a betörők elől - Fura helyekre (Kripto Akadémia)
A betörést elszenvedők utólag a műszaki cikkekre és ékszerekre kötnének biztosítást a legnagyobb arányban.
okt. 25
17:30
Egy hatalmas egyéniség távozott az élők sorából (ATV)
Meghalt Fats Domino, a rhythm and blues egyik legnagyobb egyénisége, a rock and roll egyik úttörője, akinek zongorajátéka és lágy baritonja segített megváltoztatni a könnyűzenét.
okt. 25
17:45
Sokkoló: Vért izzad egy nő a ritka, gyógyíthatatlan betegsége miatt - fotók (Blikk)
Olaszország - Már 3 éve küzd ritka és ijesztő betegségével egy firenzei nő, aki vért izzad.
okt. 25
17:47
Hihetetlen extrémsportokat űz ez a 29 éves szépség - képek (Blikk)
Félelmet nem ismerve veti magát a mélybe Clair Marie (29) bázisugró.
okt. 25
18:06
Sokkoló: Messit fenyegeti az Iszlám Állam (ATV)
Lionel Messi vért könnyezik az Iszlám Állam legújabb plakátján. A terrorszervezet azzal fenyeget, hogy merényletet hajt végre a jövő évi, oroszországi futball-világbajnokságon.
okt. 25
18:09
Prostitúcióra kényszerítik a menekülteket a biztonsági őrök Németországban (Infostart)
A leghatározottabban meg fogják akadályozni, hogy bárki is üzletszerű kéjelgésre kényszerítse a migránsokat menekültszállásokon - ezt mondta a tartományi kormány munkaügyi és integrációs kérdésekben illetékes minisztere Berlinben.
okt. 25
18:24
Macron ünnepel, Magyarországot leszavazták (444.hu)
12 órás vitában szedték szét a V4-es szövetséget az EU tanácsában. A magyar kormány keményen küzdött, hogy a magyar sofőrök kevesebbet kereshessenek. A téma nem igazán fontos, de jól mutatja, hogyan romlik a magyar és a lengyel érdekek képviseletének színvonala.
okt. 25
18:39
Élő adásban lőtte fejbe magát a lánya eljegyzése napján az apa - (videó 18+) (Blikk)
Törökország - Egy 54 éves férfi élő adásban lőtte fejbe magát, miután sértésnek vette, hogy a család nem érdeklődött felőle.
okt. 25
19:00
Titokzatos dolgokat fedeztek fel Szaúd-Arábiában (ATV)
Titokzatos, nagy felületű kőépítményeket találtak ausztrál kutatók a szaúd-arábiai sivatagban, Medina közelében.
okt. 25
19:09
Szlovákia elégedett a kiküldött munkavállalókra vonatkozó szabálymódosítással (Infostart)
Megosztotta a visegrádi négyek tagországait a foglalkoztatási és szociális ügyekben illetékes uniós miniszterek a kiküldetési irányelv módosításának fő vonalairól való egyezsége. Míg Lengyelország és Magyarország ellenzi, addig Csehország és Szlovákia támogatja a kompromisszumos javaslatot.
okt. 25
19:12
"Rövid biztonsági interjú" - biztonsági óvintézkedések az Amerikába tartó járatokon (ATV)
Öt nagy légitársaság - az Air France, a Cathay Pacific, az EgyptAir, az Emirates és a Lufthansa - is fokozza biztonsági óvintézkedéseit csütörtöktől az Egyesült Államokba tartó járatain az amerikai hatóságok kérésére.
okt. 25
19:42
Brutális esőzés és áradás Bulgáriában, többen meghaltak (ATV)
Legalább három ember meghalt és egy eltűnt a délkelet-bulgáriai Burgasz megye számos részét sújtó heves esőzésekben és áradásokban - jelentette a BTA bolgár hírügynökség szerdán.
okt. 25
19:51
Gyomorforgató: férgek kezdtek kiesni egy idős asszony füléből - videó 18+ (Blikk)
Kína - Egy idős nő füléből több mint 30 férget kellett kiszednie az orvosoknak, miután egy légy lepetézett a hallójáratában.
okt. 25
20:00
"Díjmentes adomány" - Fegyverszállítmányt küldött Oroszország (ATV)
Megérkezett helyi idő szerint szerdán a Fülöp-szigetekre az az orosz fegyverszállítmány, amellyel Moszkva a helyi kormánynak a terrorizmus elleni harcát hivatott támogatni, Manila kikötőjében egyebek között 5000 Kalasnyikov gépkarabélyt és 20 katonai járművet adtak át az ország magas rangú vezetőinek.
okt. 25
20:09
Tragédia: lezuhant a tetőről egy 6 éves kislány és felnyársalta a kerítés (Blikk)
Skócia - Borzalmas sérüléseket szerzett egy 6 éves iskolás kislány, miután felnyársalta őt a kerítés.
okt. 25
20:18
Komoly bejelentést tett az orosz informatikai vállalat (ATV)
A Kaspersky Lab orosz informatikai vállalat védelmi szoftvere révén hozzájutott az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik hacker programjához - ismerte el a moszkvai székhelyű cég.
okt. 25
20:27
Van, ahol gyalogosan is tilos mobilozni (Infostart)
Tiltják a séta közbeni mobilhasználatot Hawaii-on. Az amerikai szövetségi állam fővárosában ezentúl 99 dolláros büntetés vár azokra, aki mobileszközüket nézik, miközben átkelnek az úton. A hatóságok szerint a gyalogosoknak is felelősséget kell vállalniuk biztonságukért.
okt. 25
20:45
Többen meghaltak a bulgáriai esőzésekben és áradásokban (Blikk)
Legalább három ember meghalt és egy eltűnt a délkelet-bulgáriai Burgasz megye számos részét sújtó heves esőzésekben és áradásokban - jelentette a BTA bolgár hírügynökség szerdán.
okt. 25
21:03
Saját anyját erőszakolta meg a férfi, 11 évet kapott (Blikk)
Ohio - Bűnösnek találta a bíróság azt a férfit, aki a saját édesanyját erőszakolta meg.
okt. 25
21:06
Honoluluban betiltották a mobiltelefon használatát a zebrán (ATV)
Betiltották a mobiltelefon és egyéb hordozható elektronikai eszközök használatát a zebrán való átkelés közben Hawaii szövetségi állam fővárosában, Honoluluban.
okt. 25
21:24
Felmosta a padlót a bankrablóval egy 63 éves férfi Pennsylvaniában (444.hu)
Leteperte, elvette a fegyverét és letépte róla a maszkot.
okt. 25
21:42
Katalónia: Madrid nem hagyott más választást (ATV)
A spanyol kormány nem hagyott más választást a katalánoknak, csakis a függetlenség kinyilvánítását és a régió új köztársaságként történő kikiáltását - jelentette ki a katalán elnökhelyettes szerdán az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában.
okt. 25
21:45
A katalán elnökhelyettes szerint Madrid nem hagyott más választást csak az elszakadást (Infostart)
A spanyol kormány nem hagyott más választást a katalánoknak, csakis a függetlenség kinyilvánítását és a régió új köztársaságként történő kikiáltását - jelentette ki a katalán elnökhelyettes szerdán az AP amerikai hírügynökségnek adott interjújában.
okt. 25
21:54
Bepanaszolta Iránt a BBC az ENSZ-nél (ATV)
Bepanaszolta Iránt a BBC az ENSZ-nél szerdán, mert az iráni hatóságok egy nyomozásra hivatkozva befagyasztották a brit közszolgálati műsorszóró több mint 150 munkatársának vagyonát.
okt. 25
21:57
Állatkínzás miatt szidnak egy testépítőt, aki kitetováltatta a kopaszmacskáját (Blikk)
Ukrajna - Nyomozást indítottak egy testépítő ellen, aki azért tetováltatta a macskáját, hogy így tegye őt még divatosabbá.
okt. 25
22:06
Hihetetlen áron kelt el Einstein gondolata a boldogságról (ATV)
Valakinek 1 millió 300 ezer dollárt ért a boldogság titka. A boldogság titkát Albert Einstein kézzel vetette papírra és egy küldöncnek adta oda borravaló helyett Tokióban. Ez száz éve történt, nem sokkal azután, hogy Einstein megtudta, neki ítélték a fizikai Nobel-díjat. További részletek a videóban.
okt. 25
22:15
Hillary Clinton áll a Trump-dosszié megalkotása mögött? (Blikk)
USA - Állítólag két prostituáltat bérelt fel az amerikai elnök, hogy az úgynevezett "golden showerben" részesítsék.
okt. 25
22:24
Az iráni hatóságok befagyasztották a BBC 150 munkatársának vagyonát, a csatorna az ENSZ-től kér segítséget (444.hu)
Nemzetbiztonság elleni összeesküvéssel vádolják őket.
okt. 25
23:42
Egy ember meghalt Kijevben, amikor felrobbant egy motor az egyik képviselő közelében (444.hu)
A politikus sérülései nem életveszélyesek.

Keresés