Megszólalt az a tálib fogságban raboskodó nő, akit múlt héten szabadítottak ki elrablóitól. A családanyaként hazatért asszony elmondta, hogy az évek alatt családja adott erőt a túlélésre.
Kaha Kaladzét választották meg Tbiliszi polgármesterének, az AC Milan labdarúgó csapat egykori népszerű focistája a voksok mintegy 51,1 százalékát szerezte meg a helyhatósági választásokon - közölte vasárnap Grúzia választási bizottsága.
Nyolc, szélsőjobboldali körökhöz tartozó ember, köztük három kiskorú ellen indult eljárás politikusok és muzulmán vallási helyek elleni merénylettervek miatt - közölte a párizsi ügyészség.
Milos Zeman cseh államfő vasárnap közölte, hogy az új kormány megalakításával Andrej Babist, a választásokon győztes ANO mozgalom elnökét fogja megbízni. A hét végén lezajlott cseh képviselőházi választást magabiztosan a jobbközép ANO mozgalom nyerte, amely a 200 tagú parlamenti alsóházban 78 mandátumot szerzett.
Milos Zeman cseh államfő vasárnap közölte, hogy az új kormány megalakításával Andrej Babist, a választásokon győztes ANO mozgalom elnökét fogja megbízni.
Nem fogadhatják el az önrendelkezésük megsemmisítésére irányuló támadást - ezt mondta a katalán elnök a barcelonai tüntetésen, amelyen csaknem félmillióan tiltakoztak a spanyol kormány döntése ellen. Madrid nem sokkal korábban jelentette be, hogy menesztik a katalán kormányt, és előrehozott választásokat írnak ki. A katalán elnök szerint népét Fran
Hajnal óta kisebb-nagyobb megszakításokkal havazik az osztrák hegyekben, a gleccsereken 30-60 cm, helyenként ennél 10-30 cm-el több friss hó jöhet össze.
Öt korábbi amerikai elnök is részt vett azon a jótékonysági koncerten, amellyel a hurrikánok áldozatait kívánják segíteni. Donald Trump videón keresztül köszöntötte elődjeit. Az Egyesült Államokban idén három nagy erejű hurrikán is pusztított. További részletek a videóban.
Bombariadó miatt több mint háromezer embert evakuáltak vasárnap Moszkva egyik legnagyobb bevásárlóközpontjából, a Kijevi pályaudvar melletti Jevropejszkijből.
A hivatalban lévő államfő nagy valószínűséggel már az első fordulóban megnyerte a vasárnap rendezett elnökválasztást Szlovéniában, Borut Pahor a szavazatok több mint 56 százalékát kapta a szlovén közszolgálati televízió (RTV) megrendelésére készült felmérés szerint.

A tettes őrizetbe vételével és kórházba szállításával ért véget vasárnap este a túszejtő akció a közép-angliai Nuneaton egyik szabadidőközpontjában. A túszok az incidensben nem sérültek meg. A rendőrség már a túszszabadító rajtaütés előtt közölte, hogy nem terrorcselekményről van szó.
Mégis lesz második forduló a szlovéniai elnökválasztáson, mert a hivatalban lévő államfő a vasárnapi első fordulóban mégsem szerezte meg a szavazatok több mint felét, bár az urnazárást követően közzétett előrejelzések ezt valószínűsítették.

Új minisztériumot hoztak létre és a napokban kinevezték a mesterséges intelligencia kutatásokért felelős minisztert is. Az otthonok építését 2117-re tervezik.
Az ISIS jövedelmét biztosító al-Omár mezőt elfoglalták az amerikaiak által támogatott kurdok, de a szír kormányerők csak 3 km-re vannak a mezőtől. Mi lesz ebből?