Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hétfői tanévnyitóján mondott beszédében.
Több mint 50 halálos és több mint 200 sebesült áldozata van a Las Vegas-i támadásnak - jelentette be a város seriffje hétfő hajnali sajtótájékoztatóján.
Helytelen lenne pénzügyi büntetőintézkedésekkel sújtani Magyarországot és Lengyelországot, amíg lehet velük párbeszédet folytatni – mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy hétfői interjúban.
Kiábrándultságról és a demokráciát ért hatalmas pusztításról ír a spanyol sajtó hétfőn, értékelve az előző napi katalán függetlenségi népszavazást, amely a rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollott.
Beszüntette tevékenységét hétfő reggel a Monarch Airlines, az ötödik legnagyobb brit légitársaság, amely az elmúlt időszakban komoly veszteségekkel működött.
Az Iszlám Állam terrorszervezet moszkvai pokolgépes merényletekre készülő alvósejtjét számolta fel az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - közölte hétfőn a testület társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó osztálya.
Az Iszlám Állam terrorszervezet moszkvai pokolgépes merényletekre készülő alvósejtjét számolta fel az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) - közölte hétfőn a testület társadalmi kapcsolatokkal foglalkozó osztálya.
A Las Vegas-i Mandalay Bay Hotel és Kaszinó 32. emeletéről egy ismeretlen tüzet nyitott automata fegyverével a szállodával szemben megrendezett szabad téri koncert nézőire. A tettes a városban lakott, és bár a rendőrség úgy gondolja, tettét egyedül követte el, köröznek egy nőt, aki vele együtt utazott az incidenst megelőzően. A rendőrségi szóvivő k
A brit történelem egyik legnagyobb polgári mentőakciójaként írják le egy működését felfüggesztő légi cég százezer utasának hazaszállítását. A Monarch Airlines hétfőn függesztette fel működését.
Hétfő hajnalban Las Vegasban a Mandalay Bay Hotel és Kaszinó 32. emeletéről fegyverrel lőtt a szállodával szemben megrendezett szabad téri koncert nézőire egy férfi, akit a rendőrök lelőttek. A támadásnak több mint 50 halálos és több mint 200 sebesült áldozata van. Az MTVA Sajtó és Fotóarchívumának összeállítása az elmúlt fél évszázadban elkövetett
Visszaélésekre adott lehetőséget a vasárnapi katalán népszavazáson, hogy a helyi kormány úgy döntött: bárki bármelyik működő szavazóhelyiségben leadhatja szavazatát - állította hétfőn az ANTENA3 spanyol országos televíziócsatorna, amely több olyan embert megszólaltatott, akik többször is voksoltak a nap folyamán.
A cirkadián ritmust, azaz a "napi biológiai órát" szabályozó molekuláris mechanizmus kutatásáért három amerikai tudós, Jeffrey C. Hall, Michael Rosbash és Michael W. Young kapja az idei orvosi-élettani Nobel-díjat.
Hétfő hajnalban Las Vegasban a Mandalay Bay Hotel és Kaszinó 32. emeletéről fegyverrel lőtt a szállodával szemben megrendezett szabad téri koncert nézőire egy férfi, akit a rendőrök lelőttek. A támadásnak több mint 20 halálos és több mint száz sebesült áldozata van. Az MTVA Sajtó és Fotóarchívumának összeállítása az elmúlt fél évszázadban elkövetet
Hét különböző személyazonosság alatt szerepelt kisebb bűncselekmények miatt a francia rendőrség nyilvántartásában az a férfi, akit vasárnap a dél-franciaországi Marseille főpályaudvarán járőröző katonák lelőttek, miután késsel megölt két fiatal nőt – közölte a párizsi főügyész.
Készen állunk az együttműködésre, és jól fog járni, sőt már most jól jár a Kárpát-medencében az a nép, amelyik együttműködik a magyarokkal - jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetem (PKE) hétfői tanévnyitóján mondott beszédében.
A rendőri erőszak ellen tiltakozva vonultak utcára az emberek szerte Katalóniában hétfőn, egy nappal a spanyol alkotmánybíróság által felfüggesztett önrendelkezési népszavazást követően, amely a rendőrök és a szavazók közötti összecsapásba torkollott.
Helytelen lenne pénzügyi büntetőintézkedésekkel sújtani Magyarországot és Lengyelországot, amíg lehet velük párbeszédet folytatni - mondta Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság (EB) elnöke egy hétfői interjúban.
A Soros-tervre vonatkozó Soros-cikkek sorozatában következik a George Soros szerzőségében a vezető amerikai külpolitikai folyóiratban, a Foreign Policy portálján 2016. július 19-én megjelent hosszabb cikkének második része teljes magyar fordításban.
Legutóbb múlt pénteken változott, akkor 3 forinttal, 359 forintra nőtt. Az autósok 50 forintos különbséget is tapasztalhatnak a töltőállomások árai között.
"Itt ülök pizsamában, a feleségemmel, még egy kávét se tudtam inni" - mondta Michael Rosbash, az idei orvosi Nobel-díj egyik kitüntetettje, miután hétfőn Stockholmban bejelentették, hogy a cirkadián ritmussal kapcsolatos kutatásaiért két kollégájával ő kapja a legrangosabb tudományos elismerést.
A demonstrációt a nyíltan antiszemita, Adolf Hitler náci diktátort éltető és holokauszttagadó Északi Ellenállási Mozgalom szervezte, amelynek több skandináv államban is vannak helyi szervezetei,